hirdetés

CBD-olaj mint szorongásoldó: így reagálnak a kenderre a kutyák

Buzgó Csilla

2020. november 16

Az elmúlt néhány évben az orvosi kannabisz hívei üdvözölték az alternatív gyógyászatban lassan, de biztosan megjelenő CBD tartalmú termékeket. Mi is ez a hatóanyag pontosan, és milyen betegségek esetén lehet hasznos kedvenced számára?

hirdetés

A CBD, teljes nevén kannabidiol egy gyógyszertani hatással bíró vegyület, amit a kendernövény virágzatából vonnak ki. Pszichoaktív jelleggel nem rendelkezik, Magyarországon táplálékkiegészítők formájában bárki által szabadon beszerezhető.

A CBD-olaj előnyös egészségügyi hatásai

Bár ennek a kannabinoidnak a gyógyhatását jelenleg is kutatják, az már tény az orvosi körökben, hogy mind embereknél, mind kutyáknál sikerrel alkalmazzák epilepsziás és daganatos betegek kiegészítő terápiája során.

2019-ben végezték az első olyan klinikai kutatást, melynek keretében epilepsziás ebek állapotát vizsgálták CBD-kivonat adagolása mellett. Két kontrollcsoportot hoztak létre: az egyik tagjai csak szokásos epilepsziagyógyszereket kaptak, míg a másik csoportba helyezett kutyák naponta kétszer CBD-kivonatot is fogyasztottak. Azoknál az állatoknál, akik csak orvosságot szedtek, három hónap alatt csupán 43%-kal csökkent a rohamok gyakorisága, míg a CBD-s alanyoknál ez az arány 89% volt.

A kenderkivonat nem csak a rohamok számát csökkentette, hanem a súlyosságukat is enyhítette. Számos esetben magát az epilepsziás rohamot is megelőzte, ha a kezdeti tünetek jelentkezésekor a négylábú megkapta a szükséges dózist a CBD-olajból.

Ha kutyád mozgása lelassul, túl sokat pihen, valószínű, valami gond van.

A vegyület agydaganat-ellenes hatását egy 2020 tavaszán publikált tanulmány részletezi. Kimutatták, hogy a kannabidiol-izolátum lelassítja az emberek és kutyák testéből kinyert rákos sejtek növekedését, még abban az esetben is, amikor a rendkívül agresszív glioblasztómát vizsgálták.

Az epilepszia és a rák mellett a CBD-kivonat hatékony segítséget nyújthat szorongás, gyulladásos megbetegedések, emésztési bántalmak, görcsök, fertőzések és hosszadalmas, fájdalommal járó állapotok során is.

Az állatoknál még vizsgálják a hatását

A kutyák endokannabinoid rendszere csaknem teljes mértékben megegyezik a miénkkel, tehát rájuk nagyjából ugyanúgy hat a szer, mint az emberekre. Azonban az állatgyógyászat terén a CBD-vel kapcsolatos kulcsfontosságú kutatások még jelenleg is folynak, ezért az adagolást illetően érdemes konzultálnod az állatorvosotokkal.

A fent említett, epilepsziával kapcsolatos kutatás során a kutyák egyébként napi két alkalommal 2,5 mg tiszta CBD-t kaptak testsúlykilogrammonként. Ugyanakkor minden állat helyzete és működése egyedi, így az adott probléma esetében hatékony dózisról mindenképp kérdezz meg tapasztalt szakembert! Az olajat többféle töménységben árusítják, érdemes olyat választani, mely milligrammban és nem csak százalékban adja meg a hatóanyagtartalmat! Így pontosabban lehet adagolni a készítményt, amennyiben szükséges.

A CBD-kivonat mellékhatásaira is érdemes figyelni

Fontos tisztázni, hogy mi a különbség a tiszta CBD és a széles spektrumú keverékek között, melyek pszichoaktív anyagokat is tartalmazhatnak. A csak CBD-vel készült táplálékkiegészítők mellékhatásai az alábbiak lehetnek:

  • hányinger, hányás
  • émelygés
  • hasmenés
  • fokozott álmosságérzet

Ha a kezelés hatására ezeket tapasztalod kedvenceden, vidd állatorvoshoz, és tedd el a termék üvegét is, hogy a vizsgálat előtt megmutathasd neki!

(Képek: Getty Images Hungary)

betegség CBD epilepszia gyógyszer kannabisz kutya rák tudomány

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink