hirdetés

6 úti cél az új évre, ha egy kis mozgásra vágytok kedvenceddel

Molnár Enikő

2025. január 26 - Képek: Getty Images Hungary, azenkutyam.hu

Az új évvel mindig új fogadalmak születnek. Ha neked az egyik az volt, hogy többet járj kedvenceddel kirándulni, akkor az alábbi úti célok még kapóra jöhetnek.

hirdetés

Az új esztendő kezdete valamiért úgy él a köztudatban, mint egy fordulópont, amikor elkezd az ember egészségesebben élni, többet mozogni, és úgy egészében gyökerestül megváltoztatni az eddigi rossz szokásait. Ám sokszor közel teljesíthetetlen, de legfőképpen fenntarthatatlan célkitűzések születnek, és az „új év, új én” szlogenje alatt több kihívást állít maga elé az ember, mint amennyit a valóságban elbír. Félreértés ne essék, szuper, ha az ember arra törekszik, hogy fejlessze önmagát, és javítsa az egészségét, ám a túlzó célkitűzések csak felesleges stresszel és elkeseredéssel járnak, ami elfeledteti az emberrel, hogy egyébként mennyit fejlődött még akkor is, ha az eredeti célját nem sikerült teljesítenie. Bár úgy tűnhet, hogy ezzel a bevezetővel eltértünk a témától, ez nem feltétlenül van így. Hiszen évről évre az átlagember egyik fő vágya, hogy többet mozogjon és egészségesebb életet éljen. A kutyasétáltatás és a közös kalandok pedig kiváló alapot nyújthatnak ehhez. Sokszor viszont nagy dilemma lehet, hogy merre menjünk kedvencünkkel, főleg, ha még csak kezdő túrázóként vágunk neki a kutyás természetjárásnak. Így a továbbiakban 6 látványos úti célt mutatunk be, amelyek bárki kedvét meghozhatják a túrázáshoz.

Példának akár a Fóti Somlyó Panorámát is említhetnénk, ahol ez a kép készült a kutyámról, Kuszkuszról. A Fóti-Somlyó tanösvényen mentünk végig, majd itt pihentünk meg egy kicsit / Fotó: azenkutyam.hu

Úti célok Budapest környékén

Ha Budapest környéki kirándulóhelyekre gondolunk, akkor valószínűleg mindenkinek eszébe jut a Normafa, azon belül pedig talán az Erzsébet kilátó, vagy esetleg a Hármashatár-hegy és annak különböző kilátópontjai, például a Guckler Károly kilátó. Ha pedig még inkább eltávolodnánk Budapest közigazgatási határaitól, akkor sokaknak eszébe juthat Solymár közkedvelt kiránduló-útvonala, aminek egy része a Paprikás-patak mentén halad, és amelynek egyik leglátogatottabb pontja a Jegenye-völgyi vízesés. A következő két úti cél ettől nem messze található.

A legtöbb úti célra hivatkozó link  a Természetjáró honlap adott helyszínre vonatkozó oldalára visz, ahol részletesebben is tájékozódhatsz a megközelítés módjairól, illetve az adott úti célhoz kapcsolódó, különböző nehézségű és hosszúságú túraútvonalakról.

Teve-szikla

A Teve-szikla ötletes neve nem véletlen, hiszen ránézésre a képződmény valóban (nagy vonalakban és egy kis fantáziát mozgósítva) egy tevét ábrázol. Aki előszeretettel gyönyörködik a természeti kincsekben, és nem vágyik kihívásokkal teli túrára, annak a Teve-szikla kiváló célpont lehet. Pilisborosjenő autóbusz-fordulójából két irányból is megközelíthető, egy rövidebb (1,1 km) és kevésbé emelkedő útvonalon, ami a Dózsa György utcából indul, illetve egy kicsit hosszabb (1,5 km) és magasabb szintemelkedéssel bíró (41 m) útvonalon, a Bodza utca irányába.

Az egri vár mása

Az egri vár mása a Pilisben, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén fekszik, az előző úti célhoz közel. Ma már közkedvelt túracélpont, ám filmtörténeti szempontból is érdekes építmény. Az Egri csillagok című film forgatásához készült 1968-ban Pilisborosjenő határában, kőből, ennek ellenére meglátszott rajta az idő múlása. A forgatás 40. évfordulója alkalmából Pilisborosjenő Önkormányzata rendbe hozatta a vár környékét, így az a mai napig is prezentálható állapotban van. A buszfordulótól indulva, a Dózsa György úton felfelé véve az irányt elérünk egy játszóteret, illetve a FALÓ Büfét. Innen egy 1,5 km-es könnyű túra végezetével el is ékezhetünk a várhoz. Ha ezt az úti célt tűzzük ki magunk elé, akkor mondhatni, „két legyet ütünk egy csapással”, ugyanis a felé vezető úton a Teve-sziklát is megtekinthetjük.

Úti célok az ország más területein

A továbbiakban négy úti célt hoztunk az ország különböző részeiről. Van, amelyikhez könnyebb, és van, amelyikhez (csak egy kicsit) nehezebb útvonal vezet.

Mecseki Óriások

A Mecseki Óriásokkal először az Instagramon böngészve, októberben találkoztam össze, Kalandog bejegyzésében. A Mecseki Óriás Kaland egy 11 települést érintő kincskereső játék, ami 9 különböző kincsvadászatot ölel fel. A játék megálmodója Császár Levente meseíró, mesemíves. A kezdeményezés weboldala szerint a játék főszereplője a Mecsek három óriása, Vasgyúró Óriás (Mecseknádasd), Kőmorzsoló Óriás (Hosszúhetény/Püspökszentlászló) és Fanyűvő Óriás (Bikal). Utóbbi kettőt Baráth Gábor szobrászművész készítette, az elsőt pedig Dechandt Antal. Az óriások egytől egyig 3-4 méter magas, akácfából készült kolosszusok, akikkel egy-egy kincskereső játék során biztosan találkozhatnak a résztvevők. Ez kiváló módja lehet annak, hogy az aprónépet (tehát a gyerekeket) is mozgósítsuk, hiszen ki ne akarna megismerkedni valamelyik óriással?!

Az óriásokkal a kincsvadászaton kívül is összefuthatunk, ha éppen arra járunk.

A fentebb említett posztban például a Kalandogok (Ramen és Jakab), valamint gazdáik Püspökszentlászlót érintő kirándulásuk során találkoztak össze Kőmorzsoló óriással:

Kéz-kilátó

A Kéz-kilátó Hollókő és Felsőtold között helyezkedik el, és több túraútvonal is érinti. Meglehetősen szép alkotás, amit hivatalosan az „Isten tenyere” kilátóterasznak hívnak. Csíkszentmihályi Benjámin munkája, ő tervezte és készítette el a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő SE felkérésére. Nem csak a szobor miatt érdemes ellátogatni a helyszínre, hiszen a cserháti panoráma is látványos. A Kéz-kilátó egyedüli „problémája”, hogy egészen ismert és felkapott helyszín, így talán a Budapest környéki úti célokon kívül ez az egyik leglátogatottabb. Ebből adódóan nagyon valószínű, hogy az útvonalon és a kilátónál több kirándulóval is találkozhatunk. Ebbe érdemes belegondolni, ha kedvencünk nehezen viseli idegen emberek vagy kutyák jelenlétét. A hidegebb hónapokban feltehetően kevesebben lesznek, így ha mindenképpen szeretnénk meglátogatni a kilátót, ilyen időszakokra érdemes tervezni. Megközelíthetőség szempontjából nincs nehéz dolga az odalátogatóknak, a felsőtoldi buszmegállótól 1,8 km, Hollókőről pedig 2,6 km.

Kőrös-barlang, avagy a Kőrös-lyuk

A Kőrös-barlang a Bükk-fennsík nyugati részén helyezkedik el, és Magyarország legmagasabban található barlangja. A 932 méteren nyugvó Kőris-lyuk hangulatának és a kilátásnak köszönhetően kedvelt túracél. Az eszmei értékét tovább emelheti, hogy számos régészeti lelet otthonául szolgált. (Például barlangimedve- és barlangioroszlán-csontokat, illetőleg újkőkorszaki tárgyakat is felleltek benne.)

Megközelítés szempontjából Szilvásváradtól egy hosszabb, 8 km-es (600 m-es szintemelkedésű) út vezet a barlanghoz, az Olasz kapu parkolótól pedig 1,4 km-t kell megtenni, 73 m szintemelkedéssel. Utóbbi viszont nem mindig, és nem mindenkinek elérhető (fizetős úton lehet feljutni). Így fontos, hogy ha ezt az úti célt nézzük ki, mindenképpen tájékozódjunk előre az odajutási lehetőségeinkről. Hiszen ha csupán az első lehetőség áll rendelkezésünkre, akkor fontolóra kell venni kedvencünk állóképességét és egészségügyi állapotát is. (Főleg, ha még csak most kezdünk bele a közös túrákba.)

A Kalandogok úti céljai között már ez is szerepelt: 

Római-fürdő, egy vadregényes úti cél

A Római-fürdő talán a „legextrémebb” a négy közül, hiszen a Bakony sziklaszorosainak egyike, és a Gaja-patak (Kelet-Bakony legbővizűbb patakja) folyik rajta keresztül, így felettébb vadregényes. Ez a tény viszont azt is magával hordozza, hogy a szurdok kifejezetten természetközeli. Megközelíthetjük egy körtúra keretein belül is, de Bakonynána Petőfi Sándor utcai buszmegállójától is elsétálhatunk direkt a Római-fürdőhöz, ez kb. 2,9 km-t jelent, csak oda.

Sajnos a hidegebb és csapadékosabb időszakokban nem ez a legmegfelelőbb úti cél, legfőképpen a kezdők és az újrakezdők, illetve a tapasztalatlan kutyával túrázók számára. Hiszen a szurdok kialakítása elég dimbes-dombos és lejtős, így könnyű elcsúszni. Ám szárazabb időben, mondjuk tavasz közepe-vége felé, egy kis tapasztalattal a hátunk mögött kiváló választás lehet, hiszen pompás látványt nyújt.

kirándulás kutyával kutyával túrázni túra kutyával túrázás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!