hirdetés

Miért féltek régen a fekete kutyáktól? Ilyen legendák keringtek róluk

László Enikő, 2021. május 5 - Forrás: Tor Åge Bringsværd

A fekete kutyákkal kapcsolatban máig sok az előítélet. Egyesek jobban félnek tőlük, mint világosabb színű társaiktól. Honnan ered mindez?

hirdetés

Míg például Oroszországban a fehér kutyától tartanak inkább az emberek, Európa számos részén a fekete szín szimbolizálja a boszorkányságot, elátkozottságot vagy éppen a halált. A keresztény néphitben a fekete kutya az ördög egyik kedvenc álruhája Tor Åge Bringsværd, norvég író szerint. Legújabb könyvében kutyákkal kapcsolatos legendákat, mítoszokat gyűjtött össze a világ minden pontjáról.

A fekete kutyáktól sokan indokolatlanul tartanak.

A következőkben bemutatjuk, milyen fekete kutyákkal kapcsolatos legendákra bukkant a szerző:

„A megszállott démon- és szellemkutyák (…) rendre fekete színűek. A fekete és veszélyes kutyákról szóló történetek a világ minden táján megtalálhatók. De vitathatatlanul Írországban és az Egyesült Királyságban a legnagyobb és legszínesebb a választék. A most következő kisebb csokor történetet Edwin Sidney Hartland: English Fairy and Other Folk Tales című gyűjteményéből közöljük.

Cu Sìth

Skót és ír elbeszélésekben találkozunk a félelmetes és veszedelmes Cu Sìth-tel. A név nagyjából annyit tesz: „az alvilágiak kutyája”. Cu Sìth egy hatalmas, csaknem borjú méretű fekete kutya, melynek nagy szeme vörösen izzik. A halál hírnöke. A kelta néphit szerint ő viszi át a lelkeket a túlvilágra. Olykor már messziről hallani lehetett szörnyű üvöltését, ilyenkor a férfiak bezárták a szoptatós anyákat, mert attól féltek, hogy Cu Sìth elhurcolja őket a „tündérvilágba”, ahol az alvilágiak gyermekeit kell táplálniuk.

A Lutoni Galley Hill fekete kutyája

A 16. és a 17. században ez volt az a hely, ahol a bűnözőket kivégezték, majd kátrányba tekerték őket, így „tartósítva” a testet. Ugyanis figyelmeztetésképpen egy időre még fellógattak őket az akasztófákra, és csak később kerültek a földbe. Azt beszélik, Galley Hillre egy éjszaka heves vihar sújtott le. Az akasztófákba belecsapott a villám, és a mező hamarosan lángokban állt körülöttük. A lángtengerben egy fekete kutyát láttak vadul táncolni, miközben fékevesztetten ugatott és vonyított. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy a fenevad a Sátán szolgálatában áll, és a bűnözők és boszorkányok lelkéért jött, hogy beterelje azokat a pokol kapuján.

A Bungay-i fekete kutya

A valaha volt legfélelmetesebb „fekete kutya jelenések” egyike a Suffolk megyei csendes piacvárosban, Bungay-ben történt. 1577. augusztus 4-én, vasárnap reggel hatalmas vihar tört ki Bungay felett. Az ég elsötétedett, vészjósló mennydörgés hallattszott, és lezúdult az eső. A helyi Szent Mária templom gyülekezet térden állva imádkozott odabent. Ekkor az egyik villanás kíséretében hatalmas, szörnyszerű kutya rontott be isten házába, és vad üvöltéssel a halálra vált hívekre támadt. Ketten meghaltak, egy harmadik pedig súlyos égési sérülésekkel úszta meg a támadást. A templom épületében is jelentős károk keletkeztek, mert a toronyba belecsapott a villám, és a templom harangja megsemmisült. Körülbelül két mérfölddel odébb a blythburgh-i Szentháromság-templomban egy másik fekete kutya jelent meg nagyjából ugyanabban az időben. A bestia itt is a gyülekezetre támadt, és három ember életét vesztette. A templom ajtaján a mai napig látszanak az égett karmolásnyomok.

A templom ajtaja.

Moddey Dhoo

Moddey Dhoo (a név jelentése „fekete kutya”) a manx folklór természetfeletti beszámolójának kutyája. Egy eb, amely a hagyomány szerint a Man-sziget nyugati partján fekvő Peel kastélyban kísértett.

George Waldron angol topográfus (History and Description of the Isle of Man, 1731) a manx Moddey Dhoo nevet Mauthe Doogra változtatta, és ez a félreértés maradt fenn a továbbiakban.

„A szellem neve Mauthe Doog”, írja Waldron, „és egy nagy fekete spániel alakjában jelenik meg. A kastély valamennyi szobájában látták már, de többnyire az őrszobában mutatkozik, ahol azonnal megjelenik, amint meggyújtják a faggyúgyertyákat. A katonák szeme láttára a kandalló elé fekszik, akik idővel hozzászoktak a látványához, és már nem rémülnek halálra, mint amikor először találkoztak vele.”

A Peel kastély.

Azt viszont jól tudták, hogy a kutya nem a jó szándékú kísértetek közé tartozik, így senki sem zavarta az állatot. Egészen addig, amíg az egyik katona alaposan felöntött a garatra, és nagy hangon bizonygatni kezdte, hogy ő bizony nem fél a kutyától, és kideríti, tényleg kutya-e, vagy valójában az ördög fekszik a kandalló előtt. Az incidens azzal végződött, hogy egy szempillantás alatt kijózanodott, elvesztette beszédképességét, és néhány nappal később „szörnyű fájdalmak közepette meghalt.”

A Peel-kastélyt korábban egy folyosó kötötte össze a temetővel. Az őrség kapitányának szobájában végződött, „Mauthe Doog pedig mindig ezen a folyosón keresztül bukkant fel a nap végén, és napkeltekor ugyanerre távozott.”

Egyszer az egyik őr azt eszelte ki, hogy a kísértetfolyosót használja arra, hogy átadja a kulcsokat a kapitánynak, de annyira megrémült attól, amit a folyosón átélt, hogy mindössze három nappal később meghalt. A „baleset” után a kísértetfolyosót befalazták, és azóta senki sem látta a fekete kutyát.

Végül pedig – és egyben példaként arra, hogy a föld más részén is félnek a fekete kutyáktól – következzék egy különös japán történet:

Okuri-inu

A japán folklórban a természetfeletti teremtmények, azaz szörnyek, szellemek és démonok hosszú sorát a jókainak nevezik. Ebbe a kategóriába tartozik az okuri-inu is, ami nagyjából annyit tesz: „a kutya, amelyik üldöz” vagy „a kutya, amelyik követ”. Egy hatalmas farkasszerű kutyáról van szó, amely sötétedés után követi az embereket a hegyi ösvényeken. Talán észre sem veszed, de a kutya szinte a sarkadban lohol, és ha szerencsétlen módon megbotlanál, azon nyomban ott terem, majd ott helyben darabokra tép, és felfal. Azonban rá lehet szedni a szörnyeteget.

Ha megbotlasz, csinálj úgy, mintha valójában csak le akartál volna ülni, hogy szusszanj egyet! Sóhajts fel, és mondd azt például, hogy sindoi va („jaj, de elfáradtam”), majd a lehető leggyorsabban helyezkedj ülő pozícióba. Ezután egy darabig így kell maradnod, és miközben sóhajtozol és nyögsz, az okuri-inui türelmesen várakozik, amíg folytatod az utat. Egy nagyon régi japán néphiedelemről van szó, az ország minden részén fellelhető, és egyes vélemények szerint egészen az őskorig nyúlik vissza.

Némi öröm az ürömben, hogy az okuri-inu olyan félelmetes és csúf bestia, hogy ha valóban egy ilyen rémség követ, akkor minden egyéb szörny garantáltan távol marad! És végül – mivel a kivétel erősíti a szabályt – meg kell említenünk egy Shioda (a mai Ueda) településen élő várandós asszony történetét, amelyet az 1300-as évek elején megjelent, a Chiisagata körzet népi hagyományait összefoglaló gyűjteményben (Koyama Masao: Chiisagata-gun mindanshu) olvashatunk. Az asszony a férjét otthon hagyva a szülei házába indul a hegy túloldalára, hogy ott adjon életet gyermekének. Útközben vajúdni kezd, és a baba megszületik. Amikor beesteledik, az anyát és a gyermeket okuri-inuk sokasága veszi korban asszony pánikba esve így kiált: – Ha meg akartok enni, akkor rajta! – Az okuri-inuknak azonban nem áll szándékukban rájuk támadni, épp ellenkezőleg, megóvják az anyát és gyermekét a környéken ólálkodó farkasoktól…

A legszélsőségesebb félelmet a magukat muszlimnak vallók táplálják a fekete kutyákkal szemben. A vallás megtiltja a muzulmánoknak, hogy kutyájuk legyen, és ha ennek ellenére mégis kutyatartásra adod a fejed, büntetésképpen minden nap levonnak egy keveset a jó cselekedeteidért járó jutalmadból. Akadnak azonban kivételek. Abban az esetben engedélyezett kutyát tartanod, ha az a munkádhoz szükséges: például vadászkutya, pásztorkutya vagy ha a szántóföldedet őrzi az eb.

Állítólag a Próféta eredetileg azt mondta, hogy minden kutyát meg kell ölni, azonban a perzsa tanár, Al-Tirmidhi (824-892, a Próféta szavait tartalmazó hat nagy szunnagyűjtemény egyikének összeállítója) a némileg visszafogottabban így fogalmaz: „Ha a kutyák nem alkottak volna külön fajt Isten teremtményei között, elrendeltem volna megölésüket. Most azt mondom: öljétek meg csak a feketéket.”

A Sahih Muszlim hadíszgyűjteményben, amelynek szintén a 800-as évekre tehető a keletkezése, valaki ezt kérdezi Abu Dhartól, az első megtértek egyikétől: – Mi különböztet meg egy fekete kutyát egy barna vagy zsemleszínű kutyától?” Ő ezt válaszolta: „Ó, fivérem fia, ugyanezt kérdeztem Allah hírhozójától, aki azt felelte: A fekete kutya ördög.”

A méltányosság nevében azonban nem feledkezhetünk meg egy Abu Hurejra (603-681) által gyűjtött prófétai kinyilatkoztatásról: „Egy vándor nagyon megszomjazott. Talált egy kutat, lement, és ivott a vízéből. Amikor feljött a kútból, egy lihegő kutyát pillantott meg, amely a sarat nyalogatta szörnyű szomjúságában. Akkor ezt gondolta a férfi: Ez a kutya ugyanúgy szenved a szomjúságtól, mint én az imént. Azzal újra lement a kútba, megtöltötte a cipőjét vízzel, azután a fogai közé szorítva felmászott a kútból, és megitatta a kutyát. Allah pedig megköszönve jó cselekedetét, megbocsátotta a bűneit. Az emberek azonban, akik hallgatták, ezt mondták: – Ó, Allah apostola! Valóban jutalom illet bennünket azért, ha egy állatot szolgálunk? – Ő így válaszolt nekik: – Igen, ha jót cselekedtek bármely élőlénnyel, jutalmat érdemeltek.”

A perzsa agarak fején lévő fekete foltot Allah csókjának szokták emlegetni.

Végezetül a kutyák iránti jóindulat apró megcsillanását keresve azt is megemlíthetjük, hogy a középkorban a muzulmán vadászok „Allah szent ajándékának” nevezték a saluki kutyákat, azaz a perzsa agarakat. Ez a vallási kapcsolat lehetővé tette számukra, hogy megegyék a vadat, amelyet ezek a kutyák ejtettek – egy olyan húst, amelyet egyébként tisztátalannak tekintettek.”

Ha kíváncsi vagy más legendákra, mítoszokra, amik kutyákkal kapcsolatosak, a következő ajánló neked szól:

Tor Åge Bringsværd: Vau

Tor Age Bringsvard könyvében a kutyáról szóló történetek hatalmas gyűjteményéből nyújt gazdag ízelítőt. A szerző által összegyűjtött anyag a vallás, a filozófia, a mítoszok, a képregények és a filmek világából merít – a világ valamennyi tájáról az ókortól napjainkig. Több száz mondát, legendát olvashatunk a csillagos ég, a mesék és a pokol kutyáiról, de mindenekelőtt két élőlény – a kutya és az ember – különös kapcsolatáról.

 

„Az első kutyám egy óriási, barna jószág volt, nem is igazán tudom, miféle keverék lehetett. Nem a családunk kutyája volt, máshol lakott, de folyton velem akart lenni. Ötéves voltam, és olyan odaadással vigyázott rám, hogy a gyerekek többsége nem mert játszani velem. Bamsének hívták. A háború vége felé lőtték le, mert félreértett néhány német katonát, és azt hitte, meg kell védenie engem.

Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában. És akit soha nem ébresztett egy finoman bökdöső orr, netán egy lelkesen csóvált farok kopogása az éjjeliszekrényen, az valóban elszalasztott valamit ebből az életből.”

 

Kiadó: Cser
Ár: 5 995,- forint
A könyvet itt rendelheted meg.

(Képek: Getty Images Hungary, Cser Kiadó, Wikipédia: Black dog (ghost), Okuri-inu)

hirdetés
További cikkeink

Keresés az oldalon