hirdetés

Karácsonyi ének: Márton Attila különvélemény

Márton Attila, 2020. december 24

Karácsony. Kinek mit jelent? Vallási hovatartozástól függetlenül ez a nap már összeforrt magával a szeretettel, az egymással való törődéssel.

hirdetés

Ebenezer Scrooge egy kapzsi, megfásult, mogorva és zord ember volt. Aztán egy este – amely neki pont olyan volt, mint bármelyik másik, mindeközben pedig mindenki a karácsonyra készült – meglátogatta egy rég halott üzlettársa szelleme. A nem várt vendéget még három hívatlan kísértet jelenléte követte, megállíthatatlanul terelve Scrooge urat a drámai és egyben sorsfordító felismeréshez.

Aki ismeri Dickens méltán világhírű regényét, tudja jól, hogy a karácsony nem önmagáról az ünnepről, inkább szeretetről, a másokkal való törődésről szól. Ha Scrooge úrnak lett volna kutyája, egészen biztosan megspórolta volna magának azt a lelket rázó utazást, így a karácsonyi ének is másképp szólna.

Egy nap a szeretetről

Azért valljuk be őszintén, hogy az emberi társadalom eléggé elmagányosodott. Inkább tapogatjuk az okostelefonunk képernyőjét, mint hogy egymással szembe leüljünk és magunkról a figyelmet egy kicsit a másik félre irányítsuk. Mindezt teljes őszinteséggel és nyitottsággal. Értem én, hogy az emberi kapcsolatok szövevényében ez egy jóval biztonságosabb közeg. Soha nem volt ennyire könnyű másokkal kapcsolatot felvenni és megtartani. Mégis, az emberi viszonyaink és kötődéseink sok esetben kiüresedtek, elkorcsosodtak.

Mi az a boldogság, hogy találhatjuk meg? Jó dolog az, amikor ott van mellettünk egy kutya ebben a nem igazán könnyű világban. Valamelyest feloldja, kiegyenesíti a társas magány okozta hiányérzetet. Ám az ebek nem csak arra jók, hogy kompenzáljuk és pótoljuk velük mindazt, ami az emberi kapcsolatok terén hiányzik. Sőt, hosszú távon talán nem is jó, ha az elsekélyesedett emberi kapcsolatokat valamiféle pótcselekvésként négylábú kedvencünkkel „fedjük” el. Ha nyitott szemmel tekintünk a kutyánkra, sok mindent tanulhatunk tőle életvezetés terén és jó pár dologra rávilágíthat, mit kéne máshogy csinálnunk.

A négylábú életvezetési tanácsadó

A kutyák feltétel nélküli szeretete sokak számára csábító. Jó érzés is. A feltételnélküliség magában azt jelenti, hogy nekünk semmit nem kell tennünk azért, hogy megkapjuk azt, amire vágyunk. Az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerében viszont ez így nem működik. Ha ott nincs meg a kölcsönösség, egy idő után úgy érezzük, csak kihasználnak minket. Azt pedig nem szeretjük. Kutyánk viszont nem ilyen. Ő alapvetően csodálattal néz fel ránk és boldog ettől. (Az egy másik kérdés, hogy ezzel mennyire élünk vissza. De most nem az ilyen jellegű kihasználásból eredő állatjóléti problémákról szeretnék mesélni.)

Elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Nem akarnak megváltoztatni vagy ránk tukmálni saját, sok esetben önző igényeiket.

Az végképp nem érdekli őket, hogyan nézünk ki. Nem ítélnek meg minket a külsőnk alapján, nem zavarja őket a faji vagy vallási hovatartozásunk. Egy négylábú mellett mindenki lehet lecsupaszított önmaga. Nem kell szerepeket játszani. Nincsenek előzetes elvárások. Ami van, annak örülnek. Úgy, ahogy van. Azért vannak a másikkal, mert az jólesik. Nincs mögötte semmi egyéb, keszekusza háttérszándék. (Oké, azért vacsorát mindenképp szeretnének!)

A kutya a jelenben él, átéli a pillanatot. Nem a múlton kesereg, nem a jövőn aggódik. Ott, abban a pillanatban létezik és beleadja magát teljesen, rendkívül következetes módon. Nem agyalja túl a helyzeteket, nem képzel bele olyan dolgokat, amelyek ott sincsenek. Nem tart haragot, még ha meg is sértődik. Az pedig főleg nem érdekli, hogy mit mondunk. A lényeg: mit teszünk.

Az általunk felállított határok között éli életét. Akkor boldog, ha ezen belül hagyjuk érvényesülni, kifejezni önmagát, és ha nem akarjuk minden egyes mozdulatát meghatározni, kontroll alatt tartani. Akkor boldog, ha ő is önmaga lehet. Ha szeretjük azért, amilyen. Minden hibájával együtt. A jó dolgoknak örülni és azokat szeretni a világ legkönnyebb dolga. Az viszont, amikor valakit a hibáival együtt képesek vagyunk elfogadni, az a nem mindegy.

Boldogabb, szebb világ

Jómagam óva szoktam mindenkit inteni attól, hogy a kutyák és saját fajunk között komolyabb párhuzamot vonjon. Ők másmilyenek, máshogy „működnek”. Mégis, tényleg tanulhatunk kutyánktól. Tiszteletet, elfogadást, azt, hogyan fejezzük ki magunkat szavak nélkül és annak meglátását, hogy mi az, ami valójában számít, megfeledkezve az emberi szerepjátszásról.

Ezt a megfigyelést, tudást viszont ne arra használjuk, hogy az embereket elkezdjük leírni. Ha közhelyekkel dobálózok, azt mondom, hogy úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak. Valószínűleg te is bántottál már meg mást. Te is voltál figyelmetlen vagy akár gázoltál át másokon csak azért, hogy érvényesítsd vagy védd saját magad érdekeit. Ettől te mennyire vagy rossz ember? Mennyire vagy az emberiség azon részének tagja, amelyik megérett a pusztulásra, ahogy ezt nagyon sokszor mondjuk?

Ne arra használjuk a kutyánkat, hogy vele elfedjük az emberi kapcsolataink hiányosságait, hanem próbáljuk meg javítani őket azáltal, amit saját kedvencünktől megtanulunk. Az ember társas lény. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül párkapcsolatra van szüksége. Sokkal több ez. Számos evolúciós okra visszavezethetően kellenek a fajtársak és a jól működő emberi kapcsolatok. Ha odafigyelünk és tanulunk kutyánktól, az nem csak nekünk lesz jó, hanem a világot is kicsit boldogabb, emberibb hellyé tehetjük.

Boldog karácsonyt!

(Képek: Getty Images Hungary)

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon