Ilyen temetést kapnak az ebek Japánban

Egyre több kisállat-tulajdonos követel teljes értékű temetést néhai társának, ami heves vitákhoz vezet a buddhista teológusok és szerzetesek között arról, hogy mi történik a házi kedvencekkel, miután meghalnak.

Egyszerű kérdésnek tűnhet, ám a valóságban mély sebeket ejthet a gazdikon. Lássuk mit mondanak a buddhista tanok, és milyen is egy kutya temetés Japánban?

A tét nagyobb, mint gondolnád

Egy 2016. szeptemberében, a kiotói Bukkyō Egyetemen tartott tudományos szemináriumon részt vettek a Tiszta Föld buddhizmus Jōdo szektájának tudósai is, amelyen a szekta alapítója elmondta, hogy: lehetetlennek tartja, hogy az állatok megtapasztalják az újjászületést a Tiszta Földön anélkül, hogy előbb más formában újjászülettek volna. Ez a kijelentés egy európai fül számára, amely nem merült el a buddhista tanokban, nem tűnhet különösebben sokkolónak. Megpróbáljuk hát elmagyarázni úgy, hogy számunkra is emészthető legyen.

A hagyományos buddhista felfogás szerint a háziállatok és más állatok a vadállatok birodalmában élnek, a szenvedésnek egy olyan világában, amely a buddhista tanítás 6 birodalma közül a harmadik helyen áll. 2 fokozattal lejjebb az emberek birodalmától. Ahhoz, hogy egy kutya vagy macska újjászülethessen a Tiszta Földön, először jó karmát kell felhalmoznia az állatok birodalmában majd újjászületnie emberként. Ebben a formában kellene gyakorolnia a nembutsut (Buddhán való elmélkedés), hogy a Tiszta Földön születhessen újra végül. Oké, ezt eddig értjük. Nem tűnik egyszerűnek, de találkoztunk már számos olyan állattal, akik igen szorgosan ügyködnek a jó karma megszerzésén.

De Hayashida Kōjun, a Taisho Egyetemről azonban azt állította, hogy ez az értelmezés téves: Az állatok érdemeik átadásával újjászülethetnek a Tiszta Földön. Még az állatok birodalmában élő érző lénynek is, ha egy másik érző lény szútrák (aforizma gyűjtemény) felolvasásával átadja a felhalmozott érdemeit, az a lény újra tud születni a Tiszta Földön, ahol elérheti a megvilágosodást.

Ennek a nézetnek az egyik indoklása az, hogy minden bizonnyal helytelen lenne azt állítani, hogy az újjászületés a Tiszta Földön olyan emberek előtt is zárva van, akik bármilyen okból nem tudják elmondani Buddha nevét, mint például a halva vagy fogyatékkal született csecsemők. A Tiszta Föld-iskola ennek ellenére továbbra is vitatja a kérdést. Számos szimpóziumot és tanulmányi találkozót is tartottak már a vita eldöntésére.

Ennek ellenére a kisállattemetések iránt folyamatosan nő a kereslet

A buddhizmus mintegy 1500 évvel ezelőtt érkezett meg Japánba, és az előző évszázadok buddhista teológusai számára nem volt égetően fontos téma, hogy mi történik a házi kedvencekkel a halál után. Az utóbbi években azonban ez a kérdés elkezdte zörgetni az ortodox buddhista iskolák zárt ajtajait. A viták pedig egyre hevesebbé és hevesebbé válnak.

Az egyik tényező Japán változó társadalmi környezete. Ma az emberek jobban ragaszkodnak kedvenceikhez, mint a múltban. Körülbelül 30 évvel ezelőttig az állatokat általában kint tartották. A kistestű fajták is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ahol már egyáltalán nem kérdés, hogy a kutyus bizony a kanapéról fogja élvezni a kilátást, nem a kerítés mellől. A kutyákat teljesjogú családtagként kezelik Japánban is. De hogyan élik meg ezt a változást a buddhista szerzetesek? Hát, nem túl jól.

A nagyvárosok buddhista templomai egyre gyakrabban kapnak kéréseket olyan gyászoló tulajdonosoktól, akik szeretnének buddhista gyászszertartást szerint eltemetni kedvenceiket. A legtöbben egyelőre csípőből utasítják vissza ezeket a kéréseket. Azt mondják, hogy a buddhista előírások szerint nincs értelme annak az elképzelésnek, hogy a gazdi és a kutya a túlvilágon majd újra találkozzanak. Odáig is elfajul a helyzet, hogy a csalódottság és a visszautasítás miatt sok hívő megszakítja családi templomával a kapcsolatot.

Hűséges mindhalálig

Japán legrégebbi kisállattemetője az oszakai Kishiwadában található, amely egy híresen hűséges kutya végső nyughelyének is otthont ad. A történet szerint a Soga klán ellene harcolók ellenezték a buddhizmus Japánba való bevezetését. Köztük volt egy Toritoribe no Yorozu nevű ember. Amikor a klánjának a feje meghalt a csatában, Yorozu öngyilkos lett. Hűséges kutyája, Shiro kimentette Yorozu fejét a helyszínről és elásta. Shiro ezután folyamatosan őrködött gazdája sírja felett, amíg éhen nem halt.

Az udvar a kutya hűségétől és odaadásától megpuhulva megengedte, hogy sírt építsenek Shironak. Ma Yorozu és Shiro sírkövei állnak a temető központi helyén, ahol minden ősszel tiszteletét teszi a Tsukamoto család, Yorozu leszármazottai. Figyelemre méltó, hogy ezek a megemlékezések közel 1500 éve megszakítás nélkül zajlanak.

Egy másik híresen hűséges házi kedvenc Hachikō, akinek története valószínűleg szinte mindenki számára ismerős. A sztori szerint Hachikó egy Ueno Eizaburō nevű emberhez tartozott, aki a Tokiói Egyetem mezőgazdasági tanszékének professzora volt. Minden nap, amikor Ueno munkába indult, Hachikō elkísérte a Shibuya állomásra, és szorgalmasan várta, hogy este visszatérjen. Ez körülbelül egy évig tartott, míg Ueno hirtelen meghalt az egyetemen. Hachikó azonban élete hátralévő részében minden nap a Shibuya állomáson várta gazdáját. A kutyus 1935-ben halt meg, 10 évvel Ueno halála után. Hachikót a Shibuya állomásra vitték, ahol teljes értékű buddhista temetési szertartással tisztelték meg.

Bizarr, de halálakor már nagyon híres volt, így az ebet kitömették, hogy így őrizzék meg az utókornak. Ennek ellenére azonban úgy látták helyénvalónak, ha megfelelő sírt kap a kutyus. Az Ueno család parcelláján, az Aoyama temetőben, a professzor sírja mellett egy kis kő, kutyaház-szerű építmény áll.

Ezek a példák is mutatják, hogy a japán emberek is szoros kapcsolatot ápolnak kedvenceikkel. Természetesnek tűnik hát a vágy, hogy a szeretett kutyusnak is biztosítsák az újjászületés lehetőségét.