Ők voltak a híres íróink kedvencei: kitalálod, melyiküket örökítették meg egy híres regényben?

Természetesen a kutyák is rendszeresen helyet kaptak oly sok minden mellett a magyar irodalomban. A következőkben a leghíresebb kutyabarát íróinkat vesszük sorra.

A magyar irodalomban számtalanszor megjelennek a kutyák, hol negatív, hol pozitív szövegkörnyezetben. Az írók gyakran saját kedvenceiket is belefűzték egy-egy művükbe, így a mai olvasók is megismerhetik őket.

Örkény István és kedvence, Jötti:

Márai Sándor, az állatbarát

Márai Sándor íróról közismert, hogy nagyon szerette az állatokat. Erről számos novellája tanúskodik, melyekből a mai napig gyakran idéznek az állatbarátok. Márai különösen a kutyákat kedvelte, Csutora című regényét saját, a címmel azonos nevű kedvence ihlette. Csutora, a puli keverék kölyökként kerül gazdáihoz, akik egy idő után nem tudnak mit kezdeni az eb kibontakozó személyiségével. Mivel gyakran tesz rossz fát a tűzre, a család végül megválik tőle. A regényben Márai humorral vegyítve ismerteti meg az olvasóval Csutorát, akinek önálló személyisége és egyedi elképzelése van az életről.

Márai szeretett kutyája, Csutora halála után egy Jimmy King nevű spicc gazdájává vált. Habár ez az eb szelídebb, jóságos és szép kedvenc volt, az író szívének mindig is Csutora volt a legkedvesebb kutya:

„A házban egy ideje új kutya foglalta el helyét, megkapta az elköltözött nyakörvét és szájkosarát; Jimmy King a neve, hófehér, finnyás és szelíd, az őskutyáktól, a finn spitzektől származik (…) minden harapás ellenére Csutora sötét emléke mégis kedvesebb neki, mint a jóságos és szépséges Jimmy King erényei. Mert, amint halad az életben, botorkálva és tévedések árán kezdi megtanulni, hogy általában nem a szépet, a jót és erényt szeretjük – hanem mindazt, ami elnyomott, tökéletlen, ingerült és vicsorogva perelő, mindazt, ami nem az erény s a beleegyezés, hanem a hiba és a lázadás.”

Márai Sándor 1943-ban megjelent könyve, a Füves könyv az író elmélkedéseit veszi sorra, ezek között pedig az állatok is helyet kapnak. Az egyik leghíresebb idézetének egy részlete így szól:

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz.”

Örkény István és Jötti, az egykori kóbor eb

Örkény Istvánnak több kutyája is volt élete során, akiket szívébe zárt. Szeretett kedvence, Rexi után még a hadifogságból küldött leveleiben is érdeklődött, ám sajnos akkor már a spániel nem élt. Később egy Jötti nevű kóbor kutyát fogadott be. Neve is azért lett ez, „mert csak úgy jött”. Az ajtaja előtt szakadó esőben síró eb külseje egy őzikére emlékeztette az írót, aki aztán mélyen a szívébe zárta új kedvencét.

Fekete István kedvence, Bogáncs

Fekete István több regényében is foglalkozik az állatokkal, gondoljuk csak a Vuk vagy a Lutrára. De Bogáncs című műve is sokak által ismert. Történeteinek egy részét pedig saját élményei, élete inspirálta. Bogáncs regényének főszereplőjét, az címmel azonos nevű ebet az író saját kedvence ihlette. Nemrégiben került elő róla egy eddig ismeretlen kép, melynek hátulján az író kézírása szerepel: „Bogáncs figyelő „stellung”-ban. Mindent meg akar érteni és hiába magyarázom neki, hogy nem érdemes…”.

Kele című regényében pedig így ír Vahur kutyáról:

„Ezenfelül Ribizke – mint minden magányos ember – szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól.”

Kosztolányi Dezső és kuvasza, Hattyú

Kosztolányi Dezső szintén nagyon kedvelte a kutyákat. Olyannyira családtagnak számított Hattyú nevű kuvasza, hogy az író fia sokáig azt hitte, az eb épp annyira a család része, mint egy vér szerinti rokon. Éppen ezért a fiú sokszor Kosztolányi Hattyúnak hívta a hűséges kutyát. Az író egy verset is írt kuvaszához, akit 1921-ben vásárolt az állatkerttől.

„Ember – gondolhatta ő, amint rám tekintett, mert egész lényén az enyémhez hasonló, soha el nem apadó ámulat tükröződött, hogy egy másfajta élőlényt lát, egy embert. Körülbelül ez volt közöttünk a viszony. Két teremtmény egymás mellett, ezen a csillagon, két lélegző, elmúló társ. Van polgártárs és embertárs. Arra a nagyobb közösségre, arra a titkosabb kapcsolatra, mely két élőlényt egybefűz, nincs szó” – emlékezett Hattyú halálakor a Pesti Hírlap 1933. július 16-án megjelent cikkében.

A kis kutya című versében pedig eképpen ír egy ebről:

„A kis kutya.

Mégis a legszebb állat.
Magasba trónol fönn a vánkoson,
csodálva nézem sokszor órahosszat
és fürge szívverését számolom.”

(Kép: Getty Images Hungary)