hirdetés

Gondoltad volna, hogy a poloskát is kiszagolják? Így élnek a rovarirtó kutyák

László Enikő

2021. április 18

Az emberek évszázadok óta használják a kutyákat kártevőirtásra. Az ebek elsősorban rágcsálókat találtak meg és fogtak el, de mára már rovarokat is képesek felkutatni, száz százalékig környezetbarát módon.

hirdetés

A rovarkereső kutyák nem örvendenek igen nagy népszerűségnek, mint kábítószer vagy robbanószer-kereső társaik. Azonban az ő munkájuk is hasznos, valamint kitűnő szimatot igényel. Az úgynevezett rovarirtó kutyák valójában nem távolítják el a nemkívánatos vendégeket, de képesek jelezni helyüket. Ez egy ember számára jóval nehezebb feladat lenne, hiszen az apró bogarak szinte észrevétlenül osonnak. Ezeknek a kutyáknak számos területen akad munka. Egyesek rovarirtó cégeknél dolgoznak ágyi poloska kiszimatolásának céljából, míg mások múzeumokat vizslatnak át. Magyarországon tudomásunk szerint egyelőre nem dolgozik egyetlen ilyen eb sem.

Riley, a múzeumi rovarkereső

Riley, a weimari vizsla 2018-ban kezdte meg munkáját a Bostoni Szépművészeti Múzeumban. Igazán egyedülálló feladat az övé, hiszen ezelőtt sosem alkalmaztak múzeumokban kutyákat bogarak kiszimatolására. Korábban a kártevők elleni védekezés komoly gondot jelentett az intézmény számára, mivel a rovarölő vegyszerek nemcsak a környezetre, de a műtárgyakra is igen károsak. A nemkívánatos rovarok azonban megrongálják a műalkotásokat. A tehetséges vizsla mindent megtesz ennek megakadályozása érdekében, és az évek során már remekül belerázódott a munkába, igen sikeres benne. Arról nem beszélve, hogy a látogatók imádják.

Kutyával az ágyi poloskák ellen

Az ágyi poloska egy világszerte elterjedt, rendkívül sok kellemetlenséget okozó kártevő, aminek kiirtása igen időigényes és bonyolult feladat. Ez az 5-7 mm nagyságú, barna színű lény általában az ágy matracán telepszik meg, és az éjszaka folyamán szívja az ember vérét.

Amerikában egyre elterjedtebb szokás kutyák segítségével átvizsgálni egy adott szobát, hogy fellelhető-e benne ágyi poloska. Egy négylábú jóval rövidebb idő alatt végez a kutakodással, mint egy ember. Sikerességi rátája szerint pedig igen megbízható, ám minden esetben szakember is ellenőrzi a munkát. Az ebek a poloskák petéit is képesek kiszagolni, nem csak a kifejlett kártevőt.

Ágyi poloska kereső kutya Amerikában.

Közép-Európa első poloskakereső kutyája Rum volt, akit egy volt szlovák rendőrkutya-kiképző tanított meg a különleges feladatra. Rumot még két másik, háromszáz menhelyi kutyából kiválasztott társa követte. Az ebeket ugyanúgy képzik, mint más keresőkutyákat, természetesen azzal a különbséggel, hogy nekik más szagmintát kell felismerniük. A kis termet pedig igen praktikus lehet ebben a szakmában, hiszen az apróbb ebeket könnyebb felemelni polcokhoz, szekrényekhez. A csalhatatlan szimat pedig elengedhetetlen kellék. Éppen ezért előszeretettel alkalmaznak a szakmában nyomkövetésre kitenyésztett ebeket. Az angol vérebek, beagle-k, vizslák, de akár a jack russell terrierek és a border collie-k is jól teljesíthetnek, ha ágyi poloska kiszagolásáról van szó.

(Képek: Getty Images Hungary)

ágyi poloska híres kutyák kereső kutya kiképzés keresőkutya rovarirtó kutya rovarkereső kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink