Egy kutya, ami szinte már „túlzás” – mit érdemes tudni a sinkákról?

Csodás munkakutya, aki valódi társa és segítője a pásztornak. Szakértő mesél arról, milyen kutya is a sinka.

Milyenek a sinkák, és hogyan alakultak ki? Czéher Györggyel beszélgettünk erről a magyar kutyatípusról.

Napjainkban egyre több szó esik a sinkákról, de tapasztalatom szerint nagyon keveset tudnak róluk az emberek és a kutyák iránt érdeklődők. Mit érdemes tudni erről az egyelőre nem fajtásított magyar kutyatípusról, és honnan származnak ezek a kutyák?

C. GY.: A ma emberének azért nehéz megértenie bármit a sinkákkal kapcsolatban, mert a legtöbben fajtákban gondolkodnak és a sinka kérdéskört is ilyen szempontból közelítik meg. A pásztorok viszont, akik ezeket a kutyákat kialakították és dolgoznak velük, nem úgy közelítik meg ezeket a kutyákat, mint a fajtatenyésztők. Ha mi azt kérdezzük egy pásztortól, hogy milyen kutyája van, ő nem arra válaszol, hogy származástanilag milyen kutyája van, hanem arra, hogy milyen munkát végez. A pásztorok történetével kapcsolatban tudni kell azt, hogy míg az általuk kezelt haszonállat állomány többségben nem az ő tulajdonuk volt, a terelőkutyájuk azonban igen, és mindig vitték magukkal, ha elszegődtek valahová. Azok között a munkakörülmények és viszonyok között szinte létkérdés volt egy jó kutya, hiszen amit a kutya nem csinált meg, azt a pásztornak kellett, és ha egy nem jó genetikájú, nehezen tanítható kutya került hozzá, az nagyon nehézzé, sőt veszélyessé tehette/teheti az életét. A mára már fajtásított magyar terelőkutyákat egyre inkább küllemre, mint munkaképességre tenyésztik, a pásztoroknál viszont nem ez az elvárás. Sokkal inkább az, hogy példát is mondjak, hogy például a nagy szárazságban, egész napig munkában, a kutya egy itatással bírja a nagy hőségben terelni a szürke marhákat, bivalycsordát vagy nagy juhnyájat, és bírja már akár 5 hónapos kortól is, hogy lépést tartson a legelőn a jószággal és a pásztorral. Ebben a munkakörnyezetben egy olyan különleges, virulens és izgalmas kutyaforma alakult ki a pásztorok kezén és szűk körében, ami, azt kell, hogy mondjam, hogy szinte túlzás. Hogy egy 5 hónapos kölyök már bírja a munkát, egyszeri itatással ellegyen egész nap, és szinte elképesztő munkaképességekkel rendelkezzen.

Ezek alapján milyennek kell elképzelni egy sinkát? Általában, hogy néznek ki, és milyen tulajdonságokkal rendelkeznek?

C. GY.: A sinka kutya általában egy olyan kutyaküllem, ami a különböző pária kutyák, dingók és az elvadult kutyák heterózis hatásából szokott kialakulni. Egy érdekes, spiccszerű, de rövid szőrű, dingószerű kutyát kell elképzelni a felépítésében. Ha a szokásos színeit vesszük, van közöttük az úgynevezett „mézes lábú”, ami a cser-arany színű, mézszínű leöntöttséget jelent a fekete lábakon. A leggyakoribb szín a fekete, vagy annak a hamvasító génnel együtt járó hamu- vagy kék színű változata, de létezik a fehér színváltozat is, amit sokan nagyon szeretnek, de láttam régebben homokszínűeket is, amik kezdenek újra felbukkanni. Én a legtöbbet a Hortobágyon láttam, és Balmazújváros környékén, de előfordulnak a Bakonyban is. A pásztorok egyébként a közepesen jó képességű kölykökkel szoktak „üzletelni”, amelyeket eladogatnak, de egy betanított példány is esetenként gazdát cserél pár tízezer forintért. Egy nagyon jó kutyát viszont senki nem ad el, ez abban a körben teljesen kizárt, mert az dolgozik igazán és menti meg az életüket, ha úgy alakulnak a dolgok. Azokat a példányokat, akik nem válnak be pásztorkutyaként, általában kiveszik a tenyésztésből, és odaadják falusi portákra, tanyákra házőrző kutyának. Sok helyen vannak, ma már nem számítanak ritkaságnak, személy szerint én 2-3000-re becsülöm a számukat országszerte.

Karakterében egy nagyon tüzes és mozgékony kutyát kell elképzelnünk, aki nem zsákmányos, ezért a jószágot békén hagyja, de a pásztort és a környezetét állandóan figyeli. Ha kétszer kell neki szólni, abba bele lehet halni. Ha például egy pásztort megtámad egy bivaly bika, ott nincs idő hosszas szólongatásra, ott nem lehet olyan kutyával dolgozni, amelyik nem figyel és tettre kész állandóan. Amit az emberek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem értenek meg, hogy a pásztorok nem fajtákat tenyésztenek, hanem jó kutyákat. Egy pásztor számára például, és ezt sokszor tapasztaltam személyesen, az a kutya, amelyik nem tud dolgozni, nem minősül pulinak, hiába hívják őket így a kiállításokon. Ugyanez a helyzet a sinkákkal is: amelyik kutya nem tud dolgozni, az számukra nem sinka, hiába rövid a szőre és hordoz „sinkajellegzetességeket”. Függetlenül attól, hogy rövid a szőre, hegyes a füle, spiccszerű a felépítése, van farkaskörme, tekeredik a kötélszerű farka, a küllemi jegyekben nincs igazán megkötés, csak a tapasztalat az, hogy az ilyen típusú kutyák váltak be leginkább. Ettől függetlenül könnyen megtörténhet, hogy a pásztornak megtetszik mondjuk egy boxer, és vele fedezteti be a kutyáját. Ha ami ebből „kijön”, jól dolgozik, nagy valószínűség szerint azt is sinkának nevezik majd. A mai magyar sinkaállomány egy olyan, formálódó szakaszban van, ahol nem szabad leragadni egy gyorsan összerakott sztenderdnél, mert itt arról van szó, hogy mivel akar dolgozni a pásztor, és nem arról, hogy miként néz ki.