hirdetés

Több mint kétszer annyi állatbarát intézmény versenyzett, mint tavaly az „Év Állatvédő Óvodája 2022” és „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” címre

László Enikő, 2022. június 30 - Forrás és képek: Állatvédelmi Központ

120 óvoda és 50 általános iskola pályázott szerte az országból az „Év Állatvédő Óvodája 2022” és „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” címre.

hirdetés

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át az „Év Állatvédő Óvodája 2022” és az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” pályázat dobogósainak okleveleit az egyetemen megrendezett díjátadó ünnepségen, június 29-én, Budapesten. Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával idén második alkalommal hirdetett – az állatvédelmi oktatási tevékenységet középpontba helyező – pályázatot óvodák és idén első ízben már általános iskolák számára is. A pályázatra olyan intézmények jelentkezését várták, akik kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és törekedtek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.

Fotó: Állatvédelmi Központ

Egyre nagyobb az érdeklődés

A rektor az ünnepségen elmondott köszöntőjében kiemelte: 50 általános iskola és 120 óvoda vált jogosulttá az „Állatbarát Általános Iskola” és az „Állatbarát Óvoda” cím használatára egy éven keresztül, szemben a tavalyi 81 jelentkező intézménnyel. Méltatta a kezdeményezés jelentőségét, azt a törekvést, hogy az állatok megismerésére és védelmére irányuló oktatási tevékenység már az egészen kisgyermekek tanítási programjában is megjelenjen. Hozzátette: az Állatorvostudományi Egyetem, amely a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés legmagasabb szintű és legfontosabb helyszíne többszintű szakmai tevékenységgel járul hozzá a gyerekek állatvédelmi oktatásához. Sótonyi Péter külön elismerésben részesítette az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőség főszerkesztőjét, Koska Hedviget és a szerkesztőség önkénteseit, akik egyetemi tanulmányaik mellett fáradhatatlanul dolgoznak a gyerekeknek szóló állatos játékok és programok megalkotásán, kivitelezésén.

Fotó: Állatvédelmi Központ

A pályázat megihlette a pedagógusokat

Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője hangsúlyozta: a pályázat leadási határideje 2022. április 19-e volt, eddig az időpontig 170 pályamű érkezett, ami a tavalyinak több mint duplája. Hozzátette: az ország minden részéből érkező pályaművek színvonala idén is örömteli meglepetést okozott az pedagógusokból és állatvédelmi szakemberekből álló szakmai zsűrinek. Kiemelte: az óvodai pályázat tavalyi első és második helyezettje idén is a dobogóra került, az általános iskolák kategóriájában pedig megosztott első díjat kap két kimagasló teljesítményt nyújtó intézmény. Nagyon büszkék arra, hogy a pályaművekből kiderült: sok állatvédelmi programra az óvodákban, iskolákban kifejezetten azért került sor, mert a pályázat megihlette, motiválta a vezetőket, pedagógusokat.

Fotó: Állatvédelmi Központ

A címek használatán és a győztesek nyereményein túl minden érvényes pályázatot leadó intézmény részt vehet egy állatvédelmi továbbképzésen, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja szervez, illetve megkapja az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztői által készített foglalkoztató digitális változatát.

120 óvoda kapta meg az állatbarát címet

Az állatbarát óvodák listája az alábbi linkre kattintva érhető el:

120 Óvoda kapta meg az Állatbarát címet – Állatvédelem gyerekeknek

50 általános iskola kapta meg az állatbarát címet

Az állatbarát általános iskolák listája elérhető itt:

50 Általános Iskola kapta meg az Állatbarát címet – Állatvédelem gyerekeknek

Fotó: Állatvédelmi Központ

Az „Év Állatvédő Óvodája 2022” pályázat nyertesei

Az „Év Állatvédő Óvodája 2022”: Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
II. Helyezett: Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Szabadság téri telephelye
III. Helyezett: Százszorszép Óvoda Debrecen

Az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” pályázat nyertesei

Megosztott első hely:
Az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022”: Gyömrői Fekete István Általános Iskola
Az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022”: Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola
II. Helyezett: Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Szabó Lőrinc Tagintézmény

A beérkezett munkákat idén is egy állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálta el. Az első helyezettek oklevelet kaptak, illetve állatkerti élménytúrán, kutyás érzékenyítő és cicás agility foglalkozáson, rendőrkutyás bemutatón, vadállatmentő állatorvosi látogatáson vehetnek részt. Emellett utalványokat és könyveket, foglalkoztató füzeteket is kaptak a gyerekek. Természetesen a második és harmadik helyezetteket is bőséges jutalomban részesítették, és ők is számos érdekes programon vehetnek részt.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon