hirdetés

Sztárok és külföldi indulók is futnak a szombati Hard Dog Race-en: 6 kilométeres pálya és 16 akadály várja az indulókat

László Enikő, 2022. szeptember 23 - Forrás: MTI /Kép: Getty Images Hungary

Szombaton ismét megrendezik a Hard Dog Race (HDR) elnevezésű kutyás futóversenyt, amely visszatér első helyszínére, Piliscsévre.

hirdetés

Az úgynevezett alap, azaz base kihívás keretében 6 kilométeres pályával, valamint 16 akadállyal várják az indulókat, köztük sztárok sorát és külföldi versenyzőket is.

A szervezők tájékoztatása szerint a Hard Dog Race ötlete Púza András fejéből pattant ki, az egykor Afganisztánban is szolgáló kutyavezető tűzszerész mottója, hogy a kutya nem lehet eszköz, hanem társállatként szabad csak tartani. A gazdával való közös sportolás és tevékenység jó embernek és kutyának egyaránt – vallja.

A HDR visszatér arra a helyszínre, ahol született, 2016-ban itt rendezték meg az első, zártkörű tesztversenyt, majd ugyanazon év október elsején az első nyilvános eseményt.

Idén a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány részéről három látássérült hölgy indulója is lesz a versenynek, akik vakvezető labradorjaikkal rajtolnak 10 órakor. A résztvevők között ott lesz Tóth Dávid, világbajnok kajakos, aki a Royal Canin csapatában szerepel, Mészáros László, vagyis Laz The Spartan spartanversenyző, és Fonyódi Bernadette, Fodor Rajmund olimpiai bajnok vízilabdázó felesége is.

Piliscséven nemzetközi mezőny gyűlik majd össze, hiszen jönnek futók Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Ausztriából, Németországból, Szlovéniából és Horvátországból is. A helyi motocross pályán 9 órától rajtol a verseny.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon