hirdetés

Kutyák az ókori Egyiptomban: egy eb megölése súlyos bűncselekménynek minősült a korai társadalomban

Ferenczi Deborah

2023. április 17 - Képek: Getty Images Hungary

Az ókori Egyiptom jól ismert a macskákkal való egészen különleges kapcsolatáról, azonban a kutya jelenléte hasonlóképpen népszerű és nagyra becsült volt. Margaret Bunson egyiptológus szerint már egészen korán „háziasították" az ebeket, akik vadászként és kísérőként voltak jelen az emberek mindennapjaiban. Ezentúl jelentős szerepet töltöttek be a mitológiában és a temetkezési szertartásokon is.

hirdetés

A kutyatartás hosszú múltra tekint vissza, ugyanis már az ókorban is ismeretes volt, hogy különleges képességeik kiváló társsá manifesztálják az ebeket. Valójában az egyiptomi civilizáció az elsők között jutott arra a felismerésre, hogy milyen hatalmas kincs, ha van egy kutya a háztartásban.

Kutyák a mindennapokban

A kutyák az egyiptomi művészeti alkotásokban a dinasztikus előtti időszaktól kezdve társként, és a vadászatnál és a haszonállatok őrzésénél szerepelnek. Innen is egyértelműen látható, hogy a mindennapok szerves részei voltak, akik segítettek az ember boldogulásában. Számos korai művészeti alkotás árulkodik arról, hogy az ebek kiválóan beilleszkedtek a társadalomba. Ezt pedig olyan komolyan vették, hogy ha valaki megölt egy kutyát, az súlyos bűncselekménynek minősült.

Sőt, egy kedvenc elvesztése hasonlóképpen komoly rituális gyászfolyamattal jár, mint egy szeretett hozzátartozóé. Ilyenkor a gyászoló család teljesen leborotválta a testét. Ezt annyira szigorúan vették, hogy még a szemöldöküket is eltávolították. Csakúgy, mint az ember esetében, úgy tartották, hogy a túlvilágon újra fognak találkozni egykori kedvencükkel. Ebben pedig annyira hittek, hogy gyakran egymás mellé is temették el gazdát és az ebet annak reményében, hogy így a holt lélek nem egyedül fog bolyongani a túlvilágon, hanem szeretett kutyájával lesz, aki segít őt elvezetni a holtak országába.

Rendkívüli tisztelet övezte az ebeket

Annak, hogy mennyire megbecsülték az ebeket, tökéletes bizonyítéka volt az is, hogy előfordult olyan eset is, mikor az elhunyt kutyát egészen különleges temetési szertartás keretében búcsúztatták el. Például a legendák szerint az Óbirodalom idején Hufu király (i.e. 2589-2566) kutyáját, Akbarut gazdájával együtt temették el a királyi sírba. De ez nem egyedülálló eset, ugyanis Egyiptom egyik legismertebb kutyája ugyanebben a korszakban kapott saját temetési sztélét.

Abutiu, a király szolgájának kutyája volt, akit úgy temettek el, akárcsak egy nagyon megbecsült embert, aki közel állt a fáraóhoz. Abutiu az akkori uralkodó őrzője volt, és őfelsége rendelte el, hogy szertartásosan temessék el, és adjanak számára koporsót a királyi kincstárból. Ennek az oka valószínűsíthetően az volt, hogy az uralkodó így kívánt tisztelegni a holtak istene, Anubisz előtt.

Anubisz, a holtak istene

Anubisz az egyiptomi mitológia egyik legfőbb alakja, aki a halottak egyik fő istene. Az ő feladata, hogy az elhunyt lelkeket a túlvilági ítéletre irányítsa. Anubiszt napjainkban gyakran „sakálkutyaként” emlegetik, azonban az ókori egyiptomiak minden esetben kutyának nevezik. Egészen pontosan – „kutyának, aki milliókat nyel el”– jelzővel illették. Általában ládán fekvő kutyaként jelenik meg, ennek az oka pedig abban keresendő, hogy sok kutyát temettek el ilyesfajta körülmények között. Azonban a későbbiekben már kutyafejű, embertestű istenként ábrázolják.

Anubisz kezdettől fogva a temetői istenek között helyezkedik el, mivel a halál istenei között tarható számon. Anubisz a halotti bíróságon rendkívül fontos szerepet játszik. Az ítéletet Hórusszal együtt vezeti. Anubisz pedig az igazságos ítélőbíró, aki „a szíveket méri”. Ugyanis az egyiptomi mitológia szerint a halott szíve mérlegre kerül, amelyet a kutyaszerű isten ellenőriz, ez alapján pedig egyértelműen kiderül, hogy az elhunyt igaz ember-e vagy sem.

Kutyák városa

Miután a mitológiában Anubisz jelentős szerepet fölött be, így Hardai városa az istenség kultikus központja volt. Ezt a későbbiekben a görögök Cynopolisnak („Kutyák városának”) nevezték el. Itt a kutyák szabadon barangoltak Anubisz templomában, ám főleg az istenségnek való feláldozásra tenyésztették őket. Azonban megölni nem ölték meg őket, hanem a már elhullott ebeket mumifikálták, majd Anubisznak vitték a templomba, hogy ezzel fejezzék ki a tiszteletüket az istenség iránt. Azonban a templomi kutyák elhullási aránya nem volt elég magas ahhoz, hogy kielégítse a mumifikált áldozatok iránti igényt. Éppen ezért elkezdték a városban kifejezetten tenyészteni az ebeket annak érdekében, hogy a későbbiekben feláldozhassák őket.

Szeretet egy életen át

Mint sok más kultúrában, a kutyát egyfajta közvetítőnek tekintették a világok között. Az eb, aki segített és irányított az életben, hitük szerint ugyanazt a célt szolgálta a túlvilágon is. A kutyák és gazdáik között bensőséges kapcsolat alakult ki, melyről számos sír, emlékmű és templom feliratai árulkodnak. Az ebeket érdekes módon – a macskákkal ellentétben – mindig elnevezték és a nyakörvükre írták, hogy ezzel is jelezzék, hogy tartoznak valahová.

Az emberek kutyáik iránti odaadása és szeretete a túlvilágon is folytatódott, ahol azt hitték, hogy az elhunyt megtalálja mindazt, ami látszólag elveszett a halálkor. Ugyanis hitük szerint miután Ozirisz megigazította a lelket, és hagyta, hogy átlépjen a túlvilágra, megtapasztalhatta azt, hogy a túlvilág a Földön hagyott élet idealizált változata, ahol minden szeretett ember, aki valaha elhunyt üdvözölte a megérkező lelket. Majd, miután belépett a földöntúli birodalomba, megkapja ugyanazt, ami a földi életében megvolt már. Lesz háza, amellett folydogáló patakja, és szépen lassan, az idő múlásával újra egyesülnek majd a szeretett lelkek is a túlvilágon. Sőt, hitük szerint újra találkozhat gazdi és kutyusa egy olyan világban, ahol már a halál se választja el őket egymástól.

A nagy izlandi mondák szerint pedig a kutyák kísérik el gazdáikat a haláluk után Valhallába, az elesett harcosok csarnokába. Az eb egyfajta kísérő szerepet tölt be, aki elvezeti a lelket az élet birodalmából a halálon túli földre. Anne-Sofie Graslund tudós szerint a négylábúak egyszerre a természet és a kultúra, jó és rossz, e világ és a másik világ között állnak. Vagyis egyfajta közvetítők a két lét között.

kutya történelem kutyák a mitológiában kutyák az ókorban kutyás történelem kutyatartás ókor történelem

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!