hirdetés

Érdekességek norvég kutyafajtákról: egyikük olyan mozdulatra képes, amire senki más

László Enikő, 2022. február 22 - Képek: Getty Images Hungary

A norvég fajták közül többen is már feltehetően a vikingek idejében léteztek. Annak ellenére, hogy igen különlegesek (egyikőjük olyannyira, hogy még kutya mivoltát is megkérdőjelezik), igen ritka ebeknek mondhatók.

hirdetés

A norvég kutyafajták viszonylag kevésbé ismertek, pedig néhányuk rendkívül különleges. Egyikőjükről úgy vélik, túlélte a jégkorszakot, rendkívül hajlékony és egy plusz lábujjal is rendelkezik. A következőkben számos más érdekességet megtudhatsz a norvég fajtákról!

A norvég dunker:

Norvég lundehund

A norvég kutyafajták közül talán a lundehund az egyik legérdekesebb. Ugyanis számos olyan különlegességgel rendelkezik, ami más kutyákra nem jellemző. Egyesek még azt is cáfolják, hogy valóban kutya lenne, sokkal inkább tekintenek rá ősi vadkutyaként. Ez a fajta ugyanis már a jégkorszak idején is létezett, a Norvégia fennhatósága alatt álló Lofoten-szigeteken vadásznak vele lundákra. Innen is kapta a nevét. Régészek olyan több ezer éves csontvázakra bukkantak, melyek állkapcsa megegyezik a ma élő lundehundokéval.

Minden porcikájával alkalmazkodott

A fajta kitűnő vadász, ebben pedig lenyűgöző testi adottságok is segítik. Például rendkívüli hajlékonysága is egyedi, más kutyákhoz nem hasonlítható. Ez segít neki abban, hogy a legkisebb zugokba is beférjen vadászat közben, és onnan ki is tudjon jönni. Mellső lábait egyedülálló módon oldalra is képes kinyújtani, kifejezetten hajlékony vállízületei szintén egyediek a kutyavilágban. Hallójáratait pedig képes elzárni, így a szűk lyukakban nem megy beléjük törmelék, szennyeződés. Egy kicsi rést azonban mindig szabadon hagy, hogy hallja a prédát.

Tudtad? A fajta olyannyira hozzászokott a halakon és szárnyasokon alapuló étrendhez az évszázadok során, hogy a mai egyedek is érzékenyek rá, ha ez megváltozik. Ezt lundehund-szindrómának nevezik. Ez egy emésztőrendszeri megbetegedés, és a fajta szinte összes példányát érinti, de valaki tünetmentesen átvészeli.

A sziklás hegyoldalon való közlekedésben pedig hatodik lábujja is segít. Ez kissé hasonlít az emberi hüvelykujjhoz: tudja mozgatni, kinyújtani és két ízület is található benne. Ennek segítségével könnyedén meg tudja magát támasztani, a szűkebb lyukakba egyszerűbben befúrja magát vele. A több ujj több talppárnával is jár, ami szintén biztosabb tapadást nyújt számára.

Norvég elkhund

A norvég elkhundot ősi vadászkutyának tartják, aki a vikingeket kísérte. Nevét a jávorszarvasról kapta, ugyanis norvégul az elg (elghundnak is hívják) jávorszarvast jelent. Ez a kutya pedig tökéletesnek bizonyult a rájuk való vadászatban. Szürke és fekete változatban is ismert, az FCI két különálló fajtába sorolja őket. Míg előbbi a világ számos részén elterjedt, a fekete sokáig csak Norvégiában volt megtalálható. Bár a mai napig ritkaságnak számítanak, egyre népszerűbbek hazájukon kívül is.

Egy monda szerint a 12. században egy norvég elkhundot a „föld királyaként” emlegettek Trondhjem városában.

Bár „a vikingek kutyájaként” ismerik, az elkhoundok legkorábbi kapcsolata az emberrel feltehetően sokkal régebbi eredetű. A nyugat-norvégiai Jaerenben található barlangban a régészeti vizsgálatok számos kőeszközt és csontot hoztak napvilágra. Ezek feltehetően időszámításunk előtt 5000 -4000-ből származnak.

A fajta történelme során számos különböző feladatot látott el. A vikingek útitársaként, a farmok őrzőjeként, a nyájak pásztoraként, a farkasok és a medvék ellenségeként és félelmet nem ismerő vadászként is megállta a helyét az évezredek során. Erről az impozáns megjelenésű ebről több legenda is szól.

Az elkhund kunkorodó farka

Az elkhund farkához például érdekes történet fűződik. A legenda főszereplője egy Tore Ullin nevű ember, aki legjobb barátjával élt, Brammal, a hűséges elkhunddal. Szent Iván éjjelén elindultak egy mulatságra a hegyekbe. A rendezvényen az egész falu részt vett, ahogyan a Kransen nevű arrogáns, agresszív férfi is. Kötekedni kezdett Tore-ral, aminek következtében az megölte. A halott Kransen igen befolyásos családból származott, így a falu lakói elkergették otthonról gyilkosát. Hű barátja, Bram pedig követte. Ahogy a nagy hóban haladtak, a kutya lógó farka tele lett jéggel, és szinte megfagyott. Ezért Tore az eb hátára csavarta annak farkát, és egy bőrszíjjal rögzítette. Bram egész télen át így hordta. Amikor beköszöntött a tavasz, gazdája leengedte a farkát. Az azonban úgy maradt. A legenda szerint ezért kunkorodik az elkhundok farka.

Dunker

A dunker egy kecses, könnyed testfelépítésű, ám erőteljes vadászkutya. A hideget és a havas talaj viszontagságait vastag, de sima bundájának és nagy munkabírásának köszönhetően jól tűri. Jellemzően nyúlvadászatra használják. A fajta atyja Wilhelm Dunker, aki orosz harlekin kopókat keresztezett más, jó szimatú ebekkel az 1820-as évek környékén. Bár Norvégián kívül ritka kutyáról van szó, napjainkban hazáján kívül is egyre népszerűbb. Mivel jól alkalmazkodik különböző élethelyzetekhez, akár házőrzésre is alkalmas és családi kedvencként is megállja a helyét. Érdekesség, hogy a vörösesbarna-fekete egyedek gyakran csak ⅞ részben dunkerek, ⅛ részben hygenhundok.

Hygen kopó

A hygenhoundként is emlegetett hygen kopót a 19. század vége felé tenyésztették ki svájci és német kopókból. A fajta elnevezése a tenyésztőjének nevére utal. Norvégiában viszonylag elterjedt kutyának számít, főként apróvadra, például nyulakra vadásznak vele. Kitartó vadász, aki a nehéz, havas terepen is megállja a helyét. A fajta atyja, F. Hygen az állóképességet egyik fő szempontjának tekintette akkor, amikor létrehozta. A hygen kopó nem falkakutya, hanem gazdájával együtt vadászik.

Norvég buhund

A buhundot ősi fajtának vélik, egyes források szerint olyan fosszíliákat ismernek a régészek, melyekből a buhund, a lundhund és az elkhund őseit lehet beazonosítani. Más források szerint a fajtát norvég gyarmatosítók vihették magukkal Izlandra, 874-ben. A buhund szó pásztorkutyát jelent. Ez a mindenes munkakutya ugyanis főként csordaőrzésre (például marhák, pónik) alkalmas, de házőrzőként és vadászkutyaként (például farkasra, őzre, jávorszarvasra) is megállja a helyét. A közepesnél valamivel kisebb termetű, megjelenése a spiccekre emlékeztet.

Halden kopó

A haldenstövareként is emlegetett halden kopó egy mindenes vadászkutya. A legjobban a nyílt, tágas területeken teljesít, ha üldözésről van szó, de havas, nehéz terepen is megállja a helyét. Norvégián kívül szinte ismeretlen fajta. Nem falkakutya, családi kedvencnek is ideális. Rendkívül jó természetű, ügyes, intelligens, ragaszkodó és fürge eb. A vad nyomonkövetésére is kitűnően alkalmas. Nevét a svéd határ közelében lévő Halden városáról kapta. Feltehetően az 1860-as évek környékén alakult ki, angol rókakopók, beagle-k, illetve helyi vadászkutyák keresztezésével.

Kitenyésztése Hans Larsen nevéhez köthető, aki eleinte bisseber houndnak nevezte ebeit, míg ankerstøvernek mások becézték. A fajta végleges neve 1938-ban tisztázódott, a Norvég Kennel Klub pedig 1952-ben ismerte el. Manapság elsősorban nyúlvadászatokon használják.

(Felhasznált irodalom: Dr. Király Klára: Versek, legendák és bölcsességek Kutyabarátoknak, David Alderton: Kutyák, Szinák János – Veress István: A világ kutyái I.)

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon