Norvég lundehund: a fajta, aki túlélte a jégkorszakot
László Enikő
2021. március 1
László Enikő
2021. március 1
Első ránézésre nem is gondolnánk, hogy ez az átlagos külsejű kiskutya mennyi különlegességet rejt magában. A rendkívül hajlékony ebről azt mondják, már a jégkorszakban is létezett. Tényleg igaz lenne?
A norvég lundehund rendkívül ritka kutya. Egyesek azonban még azt is cáfolják, hogy kutya lenne, hiszen annyi különleges vonással rendelkezik, amellyel más fajták nem. Ezért néhányan ősi vadkutyának vélik. Az biztos, hogy ez a néhány kilós, csintalan természetű négylábú rendkívül különleges. Mutatjuk, miért!
Lappföld északi részén a régészek találtak egy több ezer éves fosszíliát, amit Varanger kutyának neveztek el. A kutatások eredményeiből kiderült, hogy a csontváznak pontosan olyan állkapcsa van, mint a ma is élő lundehundnak. Sokan ebből arra következtetnek, hogy az eb az utolsó jégkorszak előtti időkből maradt fenn, szinte változatlanul.
A lundehund a lunda nevű madárról kapta a nevét, ugyanis erre vadásznak vele már évszázadok óta. A különleges négylábú a Lofoten-szigetekről származik. Kitűnő vadász, amiben testi adottságai igen sokat segítenek számára. Már a 15. századból is maradtak fenn írások arról, hogy melyik kutya mennyire ügyes vadász. A legkiválóbb ebek olykor napi 130 madarat is képesek voltak elejteni. A szigetcsoportnál élő férfiaknak napi 80-90 lundát kellett hazavinnie. Az idény augusztus elején kezdődött és körülbelül három héten át tartott. A madár azonban nem könnyű préda. Rendkívül gyors és csőre erős. Sok kutya megsérül a vadászat során, ha egy óvatlan pillanatban a szárnyas megtámadja.
A lundák leginkább a part menti sziklás övezetben fészkelnek. Ehhez a terephez pedig alkalmazkodnia kellett annak, aki itt akart vadászni. A norvég lundehund ezt tökélyre fejlesztette. Különleges képességei mind azt szolgálják, hogy minél jobb vadász legyen. Melyek ezek?
A lundehund hajlékonyságára nincs példa más fajtánál. Nyakát egészen a hátára tudja hajtani, ha úgy kívánja. Ez elősegíti abban, hogy minél szűkebb helyekre betuszkolja magát. Sajnos ennek az a hátránya, hogy sokszor a zord körülmények miatt az odúk bejárata eltorlaszolódik törmelékkel, és a kutya nem tud többé kijönni.
A sziklás hegyoldalakon való közlekedésben nagy segítségére szolgál a hatodik lábujja. Ez pedig hasonlít az emberi hüvelykujjhoz. Tudja mozgatni, kinyújtani és két ízület is található benne. Ennek segítségével könnyedén meg tudja magát támasztani, a szűkebb lyukakba egyszerűbben befúrja magát vele. A több ujj több talppárával is jár, ami szintén biztosabb tapadást nyújt számára.
A lundehund másik különleges képessége, hogy bármikor képes elzárni hallójáratait. Így a szűk járatokban nem megy bele törmelék, piszok. Felálló füleit szintén minden irányba tudja mozdítani, hajlítani. Egy kis rést azonban szabadon hagy, hogy hallja a madarat, ami után kutat.
Mellső lábai is kifejezetten hajlékonyak. A norvég lundehund az egyetlen kutyafajta, aki képes mellső lábait oldalirányba is kinyújtani. Ez szintén a szűk járatokba való beférkőzést könnyíti meg számára. Teste szinte minden porcikája ahhoz alkalmazkodott, hogy a kis norvég lundehund tökéletes vadász lehessen.
A norvég lundehund napi tápláléka általában a halak és a szárnyasok voltak. Ezek a kutyák évszázadok óta követik ezt az étrendet és igen érzékenyek rá, ha megváltozik. Ha mégis ez történne, kialakulhat náluk az úgynevezett lundehund-szindróma. Ez egy emésztőrendszeri megbetegedés, és a fajta szinte összes példányát érinti, de valaki tünetmentesen átvészeli.
A fajta modern felfedezőjének Sigurd Skaunt tartják, aki rengeteg lundehundról szóló forrást olvasott. A különleges eb pedig felkeltette az érdeklődését, így elhatározta, hogy felkeresi. Levélben érdeklődött a szigeteken élőktől. Kapott is választ néhány embertől, akik láttak, esetleg tartanak is ilyen ebeket. Ezeken az elszigetelt helyeken másfajta kutyák nem éltek, ezért a norvég lundehund tisztasága fennmarad. A beltenyészet azonban felütötte a fejét, de nem okozott akkora kárt az állományban, mint azt más fajtáknál szokott.
A különböző madárfogó hálók elterjedése háttérbe szorította a különleges kutyát, hiszen csökkent rájuk az igény. Őket egész évben kellett etetni, miközben a madarak csak az év bizonyos szakaszában jelentek meg költeni a partokon. Az ebek sokszor vadászat közben szolgálták ki magukat a zsákmányból, de a portyázás híján nem volt meg a napi betevő, és gazdáik sem mindig szánták meg őket. Ezért az is előfordult, hogy a birkákat támadták meg. Emiatt vetettek ki több helyen is igen magas adót azokra, akik kutyát tartottak. Ezek után végképp nem érte meg senkinek a lundehund tartása, így a fajta szinte majdnem kihalt.
Egy Mastad nevű szigeten azonban még mindig volt igény a csodálatos vadászra. Az 1930-40-es években körülbelül ötven norvég lundehund élt ott, az emberek pedig függtek tőlük. Három hely kivételével (Vxroy, Asker és Bxrum) mindenhol megemelték a kutyatartás adóját, ami jelentősen csökkentette az amúgy is alacsony egyedszámot. Az ebnek már az elszigetelt részeken kívül is akadtak rajongói, akik 1943-ban elérték, hogy a norvég lundehundot elismerjék hivatalos fajtának. Akkoriban az állomány körülbelül hatvan kutyából állt. A szopornyica azonban hatalmas veszélyt jelentett az állatokra. Eleinte igyekeztek oltani őket, de a világháború idején arra nem volt elég kapacitás, hogy oltóanyagot szállítsanak a szigetekre. Egy kivételével az összes kutya elpusztult Vxroy-ban. A fajta egyik hű elkötelezettje, Eleanor Christie két vemhes szukát és két kölyköt küldött oda.
A norvég lundehund ennek a néhány példánynak köszönheti fennmaradását. A kölykök kivételesen tehetséges vadászok lettek. Egyikőjük, Otter már a második napon nyolcvan lundát fogott. Sőt, egyszer egy kislány életét is megmentette, aki azt a feladatot kapta, hogy vigyázzon a birkákra. Estére azonban hatalmas vihar lett, a sziklás hegyoldalakon több állat is lezuhant, majdnem a lánnyal együtt. Azonban Otter az utolsó pillanatban elkapta a ruháját és addig tartotta, amíg nem sikerült neki talpra állni.
Ez a csodálatos kutyafajta igen ritka világszerte. Ebben is rejlik különlegessége, és ennek köszönhető, hogy ilyen tökéletesen sikerült alkalmazkodnia a természethez, eredeti környezetéhez. Azonban rendkívül okos, önálló, de mégis ragaszkodó, bohókás kutya, ami remek családtaggá is teszi.
(Képek: Getty Images Hungary)
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek