Ezért érdemes panaszkodni állatvédelmi ügyekben a jogász szerint: tanulságok egy feljelentés kapcsán

Bár sokszor hiábavalónak tűnhet, mindig megéri kiállni az állatok védelméért, jogaiért. A következőkben Dr. Kajó Cecília jogász fejti ki, miért.

„Néhány hete söpört végig a hír állatvédő szervezetek között, hogy az egyik menhely közelében kölyökkutyákat tett ki valaki. Az eset miatt tett feljelentést a rendőrség pedig eléggé sajátságos indokolással utasította el. Eszerint az állatkínzás »elhagyás, elűzés, kitétel« fordulata azért nem áll meg, mert az eset körülményeiből éppen az a logikus következtetés vonható le, hogy a potenciális gyanúsított szándéka nem a kitétel volt, hanem az állatokról való gondoskodás. Hiszen egy menhely közelében szabadult meg tőlük és nem a puszta közepén.

Márton Attila írt nemrégen az esetről. Mivel az állatvédő szervezet a panasza nyomán nemrég kapta kézhez az ügyészség nyomozást elrendelő döntését, így érdemes az eset jogi oldalát is áttekinteni.

A jogi oldal

Elsőként fontos leszögezni, hogy a büntetőeljárási kódex szerint a feljelentőnek (akár magánszemély, akár szervezet) van joga panaszt tenni a feljelentést elutasító döntés ellen. Ahogyan itt is láttuk, az ügyészség befogadta, és megvizsgálta a panaszt, majd helyt adott neki.

Sajnos sok állatvédő szervezet téves ismeretek alapján nem él ezzel a lehetőséggel. Vagy egyenesen ismeretbeli hiányosságai alapján így nyilatkozik tévének, újságoknak, megtévesztve ezzel másokat is. Ezt tehát mindenképpen a helyére kell tegyük: van panasztételi joga a feljelentőnek!

A körülmények rekonstruálása

A potenciális gyanúsított tudattartalmának az eset körülményeiből való rekonstruálása meglehetősen érdekes szakmai kérdés. Több száz éve komoly jogtudósok könyvtárakat töltenek meg olyan szakirodalmakkal, tanulmányokkal, ahol azt fejtegetik, hogy egy cselekmény elkövetése után hogyan is fejthetjük fel valaki szándékát az ügyet érintően. Ha ezt egy skálán képzeljük el, feltehetően a két végpontból az egyik az, hogy sehogyan sem. Hiszen képtelenség ezt utólag felderíteni és felépíteni. A másik végpont nyilván a tökéletes rekonstrukció lehet.

Nagyon pesszimistának nem kell lennünk, hiszen adott konkrét ügyben mindig vannak a szándékra utaló körülmények, nyomok. De túl optimistának sem. Mivel sajnos nincsen időgépünk, hogy visszamenjünk a cselekmény idejébe. A valóság természetesen valahol a két végpont között van. Ez pedig egy olyan magas valószínűségi fokkal rendelkező verzió felállítása, ami már sokat segít a büntetőeljárás során mind a bűncselekmény értékelésénél, mind a szankció kiszabásánál.

De mire is hivatkozott az állatvédő szervezet többek között?

Amennyiben a cselekmény, illetve a helyszín körülményeiből közvetlenül és kizárólagosan levezethető lenne a potenciális gyanúsítottak tudattartalma, úgy gyakorlatilag semmilyen bűncselekmény kapcsán nem lenne szükség a nyomozásra. Hiszen maga a helyszín »mesélne«.

Nagyon leegyszerűsítve és cinikus módon mondhatnánk azt, hogy aki életlen késsel indul útnak, annak a szándéka nem is emberölésre terjedt ki. Hiszen az eset körülményei közül egy, az eszköz jellege ezt mutatja nekünk.

Ezzel szemben sajnálatos módon a potenciális gyanúsított tudattartalmára objektív és szubjektív oldalról egyaránt elvégzett vizsgálattal következtethetünk, amint arra több kúriai jogegységi döntés is rávilágít.

Az objektív tárgyi tényezők körében vizsgálandó:

• az elkövetéshez használt eszköz, amennyiben volt ilyen (a konkrét esetnél: miben szállította, miben hozta)
• az elkövetés körülményei és módja (a konkrét esetnél: nyíltan, felvállaltan megérkezve vagy alaposan körülnézve, »settenkedve«, nappal vagy éjjel, az állatok egészségügyi állapota)
• a sérülés helye és jellege, amennyiben volt ilyen
• az elkövetés eredménye
• az elkövető viselkedése, magatartása az elkövetés ideje alatt, illetve utána, esetlegesen rekonstruálható kijelentése (a konkrét esetnél: hogyan reagált például a szomszédai, ismerősei kérdéseire, hogy az addig látott kiskutyák hova tűntek a kertből)
• az elkövetés utáni magatartás körében a lehetséges nyomok, eszközök, bizonyítékok eltüntetése (a konkrét esetnél: miben hozta az állatokat, ott hagyta-e a szállításhoz használt tárolót, dobozt, ládát vagy csak kiborította belőle őket, és elvitte magával).

A szubjektív alanyi tényezők körében vizsgálandó:

• az elkövető személyi tulajdonságai
• a kiváltó motívum felderítése és vizsgálata (a konkrét esetnél: hangsúlyosan pl. hogyha eljutott a feltételezések szerint a menhelyként azonosított létesítményig, miért nem a legegyszerűbb utat választotta, vagyis besétált és leadta a kutyákat)
• az eljárásban részt vevők közötti aktuális vagy korábbi kapcsolat, viszony (a konkrét esetnél: esetlegesen felvette-e a kapcsolatot már korábban a menhellyel, amikor például azt a választ kapta, hogy helyhiány miatt nem tudnak jelenleg állatot bevenni, ő ennek ellenére mégis kirakta oda az állatokat stb.).

Ez az önmagában talán unalmasnak tűnő felsorolás rögtön nem unalmas, ha egy konkrét esetre húzzuk fel. Különösen az az érdekes kérdés, hogy ha a rendőrség szerint a potenciális gyanúsítottat tényleg nem a kitétel szándéka, hanem a kölykökről való gondoskodás űzte olyan közel a menhelyig, miért nem vette a fáradságot arra, hogy még néhány lépést téve be is vigye őket és ott adja le, vállalva szemtől szemben a szervezet előtt, hogy »felelős állattartóként« fölösleges almot szeretne leadni, és nemcsak úgy kidobni őket valahol.

Helyt adtak a panasznak

Az ügyészség megvizsgálva a panaszt helyt adott annak és a nyomozás elrendelésére utasította a rendőrséget azzal, hogy egyrészt az állatkínzás »kitétel« fordulata az állatok birtoklásának puszta felhagyásával megvalósul. Közkeletű tévedés, hogy az állatok a polgári jog szerint dolgok – nem azok. Bizonyos körben a dolgokra vonatkozó szabályokat kell rájuk alkalmazni. De úgy, hogy azokat jelentősen árnyalják az állatvédelmi illetve büntetőjogi szabályok is. Vagyis, amíg a fölösleges hulladékkal, bútorral, kinőtt ruhával azt tehetünk amit akarunk, kidobhatjuk, megválhatunk a birtoklásuktól és semmilyen következménye nincs, addig állatok birtoklásától ily módon nem válhatunk meg. Ezt a jog keményen tilalmazza és bünteti. Az állat nem szemét, nem hulladék, nem megunt tárgy, amivel kényünk-kedvünk szerint rendelkezhetünk.

Az ügyészség rendkívül előremutató módon azt is megemlítette döntésében, hogy az állatkínzás bűncselekmény egy másik fordulatát is kimeríthette a potenciális gyanúsított. Hiszen a leírás szerint a kölyökkutyák gondozatlanok, alultápláltak, bágyadtak voltak a kitétel időpontjában. Ezért is nem mászkáltak különösebben el, amíg rájuk nem találtak a menhely gondozói. Megfelelő állatorvosi dokumentáció birtokában tehát újabb felelősséget megalapozó és szankciót súlyosító körülmények is felmerülhetnek.

Mi az eset legfőbb tanulsága?

Panaszkodni mindig érdemes. Vesztenivalónk semmi: ha helyt adnak a panasznak, az ügy mehet tovább, ha elutasítják panaszunkat, pont ott állunk mintha meg sem tettük volna.

Jelen esetben egy kis időbeli csúszással most elindulhat a nyomozás. A következő lépcső a közterületi kamerafelvételek elemzése, és a kölyköket gépkocsival a menhely közelébe szállító személy felderítése és beazonosítása lesz. Végül minden jól alakul remélhetőleg. A büntetőjog betöltheti többes szerepét, és nemcsak az adott egyéni elkövető felelősségre vonása történik meg, hanem a társadalmi üzenet is pozitív kicsengésű lehet: az állatkínzás nem megúszható bűncselekmény.”