hirdetés

Állatvédelmi biztost neveztek ki Budapesten: szem előtt a négylábúak jogai

László Enikő

2020. szeptember 15

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere állatvédelemért felelős biztosnak nevezte ki Szabó Rebekát. A megbízott feladata sokrétű, de a legfontosabb az lesz, hogy kiálljon a főváros összes állatának jogaiért.

hirdetés

Hazánkban sajnos rengeteg kóbor állat él. Becslések szerint Budapesten több ezer hontalan kutya csatangol az utcákon. A gazdás ebek száma pedig eléri a negyedmilliót. Karácsony Gergely választási programjában is kiemelte, hogy foglalkozni kell az állatvédelemmel. Éppen ezért létrehozná a Budapesti Állatvédelmi Chartát, ami a hónapok óta tartó háttérmunkák után megvalósulni látszik. Ennek első, fontos lépése az, hogy szeptember 3-án kinevezte a Párbeszéd Magyarország alapító tagját, Zugló alpolgármesterét, Szabó Rebekát állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottnak.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint Rebeka díjazás nélkül, társadalmi munkában látja el feladatait állatvédelmi ombudsmanként. Biológus végzettsége és ökológus munkássága ideálissá teszik a poszt betöltésére. A természetvédelmi kérdések és a fenntartható fejlődés is főbb kutatási területei közé tartoztak.

Szabó Rebeka és mentett cicája. / Fotó: Vizslafotózás.hu

Az Állatvédelmi Charta alapelvei:

  • Az állatok érző, kommunikáló lények, hozzájárulnak környezetünk egészségéhez és az emberi élet gazdagításához is, így életfeltételeiknek fenntartása és javítása a budapestiek közös ügye.
  • A sorsára hagyott állatok befogadásáért, a bántalmazó körülmények közül kiszabadított állatok jövőjéért a budapestiek közössége felelősséget vállal.
  • A Budapesten élő, itt előforduló vagy áthaladó vadon élő állatokat a komplex természeti ökoszisztéma részeiként kezeljük.
  • Elsődleges célnak tekintjük a budapesti emberek és az állatok harmonikus együttélésének megteremtését.
  • A társként élő háziállatok számára úgy kell természetes igényeiknek megfelelő körülményeket biztosítani, hogy az állatot nem tartó és állattartó budapestiek békés együttélése biztosított legyen. Ez a felelős állattartás egyik alapja.

Karácsony Gergely programjában kiemelte, hogy korszerű, európai színvonalú menhelyeket hoz létre a városban. A szaporítók ellen könyörtelen fellépést, kedvezményes ivartalanítási programokat, az önkéntes állatvédő szervezeteknek pedig pályázati rendszer szervezését ígérte. Támogatja a kutyák és macskák azonosítóchippel való ellátását, az eljárás népszerűsítését, a budapesti iskolákba pedig színvonalas állatvédelmi tájékoztató programokat szervezne. A hatóságok számára érzékenyítő tréningeket tervez, a kerületi állatvédelmi járőrszolgálatok és az állatmentéssel foglalkozó szervezetek munkáját pedig összehangolná.

De nem csak a kutyák és macskák védelmére fordítana kiemelt figyelmet. Egy program keretében méhbarát növényeket telepítene a közterületekre, és városszerte méhlakásokat helyezne ki. A vegyszeres szúnyogirtást csökkentené, természetbaráttá tenné, hogy csak vérszívó rovarokat ölje meg, a többi állatra ne legyen hatással. Ezzel növelhető lenne a város denevér- és fecskeállománya is. Fellépne az illegális fecskefészek eltávolítás ellen, különböző ösztönző programokat hozna létre annak érdekében, hogy a madarak újra elszaporodjanak Budapesten. Szorgalmazza a kutyafuttatók felújítását, az Állatvédelmi kerekasztal létrejöttét, mely civil szervezetek bevonásával működne.

Első lépések

A főpolgármesteri megbízott kinevezésével megkezdődhet az Állatvédelmi Charta alapelveinek megvalósítása. Az Illatos úti ebrendészeti telepet még ebben a ciklusban máshová költöztetnék. Habár évek óta nem altatnak el itt állatot, a körülmények  – megfelelő zöldterület híján – nem teljesen ideálisak az ott lakók számára, illetve az örökbefogadásra sem.

Az állatvédelmi járőrszolgálatra nem állatrendőrségként kell tekinteni, hiszen ehhez a parlamentnek kell jogszabályt alkotni. Azonban több kerületben is működnek civil szervezetek által létrehozott, polgárőrséghez hasonlító törekvések, amik igen sikeresek. Újpest az egyik ilyen kiemelkedő kerület, ahol az állatvédelem igen fontos szerepet kap. Emellett Óbudán is elindultak hasonló törekvések.

A gazdás, illetve gazdátlan állatok ivartalanításának, chipezésének szorgalmazása, akciós programok bevezetése is napirendre került. A szaporítók megfékezésére munkacsoportot alakítanak, de Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a legjobban úgy lehet megállítani ezt az illegális tevékenységet, ha az emberek egyszerűen nem vásárolnak ilyen helyről.

(Képek: Getty Images Hungary, Vizslafotózás.hu)

állatvédelem állatvédelmi biztos Budapest környezetvédelem menhely Szabó Rebeka szaporítók

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink