hirdetés

A bukovinai pásztorkutyák története: államalapító ebek lennének?

László Enikő

2021. április 8

Az erdélyi földeken járva gyakran találkozhatunk bukovinai pásztorkutyákkal, akik az esztenákat őrzik. Egyesek szerint a hős Moldva, az államalapító kutya leszármazottai ezek a rettenthetetlen ebek.

hirdetés

A bukovinai pásztorkutya történetéről nem sok biztos információt tudunk. Az eb már évszázadok óta őrzi, védelmezi a hegyekben legeltetett állatokat a farkasoktól és a medvéktől. Ennek ellenére csak 2009-ben ismerte el az FCI önálló fajtának. Egyesek szerint meglehet, hogy Moldva – akiről az állam kapta a nevét – is bukovinai pásztorkutya volt.

Államalapító eb

A 17. században született Dimitrie Cantemir, azaz II. Demeter moldvai fejedelem többek között író, történész és politikus is volt. Moldva leírása című művében a fejedelemség kezdeteinek egyik különleges történetét írja le. Bogdan fia, Dragos vadászni indult katonáival, de menet közben egy bivaly állta útjukat. A csapat üldözőbe vette az állatot, Dragos kutyája, Moldva (egyes források szerint Molda) pedig szintén támadta.

Moldáv pásztorok.

A vad azonban a közeli folyóba vetette magát, az eb pedig utána ugrott. A katonák folyamatosan nyilazták, így a bivaly hamarosan elpusztult. De sajnos az eb is, aki hullámsír áldozatává vált. Tiszteletére róla nevezték el a folyót és annak környező területét. A vad bivaly feje pedig az új fejedelemség címerévé vált. Néhányan úgy tartják, a Dragos történetben bemutatott Moldva egy bukovinai pásztorkutya volt, vagy legalábbis annak őse.

A piros bojt megvédi a kutyát az ártó szándékú idegenektől.

Fejedelmi megjelenés

A bukovinai pásztorkutya megjelenése egyesekben akár félelmet is kelthet. Magabiztos, hatalmas eb, aki nem ismer félelmet. Bármikor képes megvédeni területét, családját, a rábízott nyájat, gazdaságot. Egyesek úgy tartják, a fajtatiszta bukovinai pásztorkutyák marmagassága körülbelül 80 cm és akár 80 kg is lehet. A standard ennél valamivel kisebb egyedeket ír. Klasszikus színezete a fehér alapon jól körülhatárolt sötét foltok. Előfordulhatnak egyszínű fekete vagy fehér egyedek is. A fajtastandard szerint ez megengedett, de nem kívánatos.

A bukovinai pásztorkutya napjainkban

A fajta szelekciója Moldva északi részén, Bukovinában történt, innen ered neve is. A Kárpátokban rendkívül elterjedt kalibakutya, aki a nyájat védi a farkasoktól, medvéktől. Idegeneknek nem kegyelmez, de családjával és azok állataival szemben védelmező, hűséges. Szerepe az évszázadok során nem sokat változott. Régóta ugyanazt a munkát végzi, ugyanannyira kiválóan és sikeresen. Nem ismer félelmet, a védelmezés genetikailag kódolva van benne. Ennek ellenére nem agresszív, jó idegrendszerű kutya.

A földeken kívül egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a tekintélyt parancsoló ebbel. Családi kutyának is ideális, gyerekekkel szemben türelmes, kedveli őket. Határozott gazda mellé való, aki nem hagyja, hogy a kutya a fejére nőjön. Sose feledd, hogy ez az eb mire lett kitenyésztve. Rosszul tűri a bezártságot, szeret a szabadban, nagy területen mozogni. Fáradhatatlan, egész nap képes talpon lenni, még éjszaka is gyakran járőrözik. Csak akkor fogadj magad mellé egy ilyen csodás kutyát, ha tudod számára biztosítani a megfelelő mennyiségű mozgást.

(Képek: Getty Images Hungary)

bukovinai pásztorkutya esztenakutya kalibakutya nagytestű kutya pásztorkutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink