hirdetés

A kangal nem egy mítosz – beszélgetés Bartha Lászlóval

Csupor Erik

2024. március 12 - Képek: Getty Images Hungary

A kaukázusi juhászkutya és a közép-ázsiai juhászkutya után a törökök büszkeségéről, a kangalról beszélgettünk Bartha László pásztorkutya szakértővel.

hirdetés

Ha az érdeklődő bármilyen a pásztorkutyákról szóló videót, vagy filmet néz meg, szinte csak a „leg”-ek hangzanak el a kangalokkal kapcsolatban, akár a testi adottságaikról, akár a munkaképességükről, akár a harapási erősségükről esik szó. Mi az Ön véleménye a kangalokkal kapcsolatban, és mennyire igazak a fajtát körülvevő mítoszok?

BL.: Mint minden fajtával, a kangalokkal kapcsolatban is egyaránt léteznek pozitív és negatív dolgok. Engem már akkor foglalkoztatott a fajta, amikor Európában még szinte ismeretlen volt és nem jött divatba, ezért kiutaztam a törökországi Sivas régióban található Kangal város környékére, és volt szerencsém ott is tanulmányozni őket. Az egyik legmeghatározóbb korai élményem velük kapcsolatban az volt, amikor egy helyi idősebb pásztor, aki amúgy kedvelte a magyarokat, amikor megtudta, hogy én is kutyás vagyok, behívott magához egy teára.

Beszélgetni ugyan nem nagyon tudtunk a nyelvi nehézségek miatt, de intett nekem, hogy gyere csak, mutatok valamit. Kinyitott nekem egy olyan körülbelül 140 centis kamraajtót és megmutatta, hogy ott fekszik egy kangal szuka, mellette egy báránnyal, és egyértelmű volt, hogy ő szoptatja, tehát ő volt a szoptató dajkája a kisbáránynak. Én ott teljesen ledöbbentem, mert addig én ilyet nem láttam, sőt, el se tudtam képzelni, hogy egy rusztikus pásztorkutya, ami nem kézben van nevelve, képes ilyesmire. Maga a jelenség teljesen lenyűgözött.

A kangal hazájában nagyon más körülmények között él

Hasonlót láttam egy barátomnál Magyarországon, aki igazi, munkaképes kangalokat hozott be magának Törökországból. Az udvar egyik végén volt kikötve egy kangal szuka, a másik végén pedig egy közép-ázsiai szuka, és mindkettőnek kölykei voltak. Miközben beszélgettünk a teraszon, azt láttam, hogy a kangal szuka visszaöklendezett némi ételt a kicsiknek. Ez természetesen az átlagembernek nagyon furcsán hangozhat, de a jó pásztorkutyákban még megvan ez a farkasoktól örökölt ösztön. A kis kangalok természetesen elkezdték falni a darabokat, amiknek a szagát a kis közép-ázsiaiak is megérezték és odafutottak, hogy ők is részesüljenek belőle. Az idegen kiskutyákat azonban a kangal szuka keményen elkergette. Ugyanakkor ezt a tyúkok is észrevették, és mentek ők is, akiket azonban a kangal anya nem kergetett el.

Gondolja végig ezt a pásztorkutya ösztönkészletet: a saját kölykét engedi enni, a saját fajából származó idegen kölyköt nem engedi, a fajához nem tartozó tyúkot viszont igen, hiszen az háziállat, és abban ő nem tehet kárt. Ezt pár évtized alatt nem lehet beletenyészteni egy fajtába, ez évezredes tenyésztői szelekció fantasztikus eredménye, amit egy mai „civilizált” kutyatartó észre sem vesz.

Ezekben a még eredeti ösztönkészlettel megmaradt kutyákban több évezredes munka van benne, ami elképesztő, és egy önálló kutyás kultúra, olyan, mint egy damaszkuszi penge, amit a ma emberének szinte lehetetlen reprodukálnia. Ezzel szemben, ha a nemzetközi pásztorkutyás fórumokba benézel, a leggyakrabban visszatérő probléma, hogy a kiállítási almokból beszerzett, nyáj mellé kihelyezett „pásztorkutyák” igen gyakran megtámadják és megölik például a juhokat, de más gondjukra bízott háziállatokat is.

Törökországban kikerülhetetlen volt, hogy egymással megmérkőző domináns kangalokat láttam verekedni. Ez sajnos falkákban tartott pásztorkutyáknál szinte elkerülhetetlen, hiszen a falkán belül így dőlnek el a rangsorok az esetek döntő zömében. Amit a kangalok művelnek egymás között, azt én korábban el sem tudtam képzelni, habár Székelyföldön is sok ilyen harcnak voltam szemtanúja sajnos. Látván a kangalok elképesztő teljesítményét és fantasztikus képességeit, én akkoriban azt gondoltam, ha ez a fajta elterjed Európában, minden más pásztorkutya fajtát le fog söpörni. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem ez történt.

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

Mi ennek az oka, ha valóban ilyen kiemelkedő képességű és testi adottságú kutyákról van szó?

BL.: Úgy gondolom, hogy alapjában véve három oka van mindennek. Az első ok az, hogy a ma élő nyugat-európai ember nem látja ezeket az extra értékeket, és nem tudja értékelni azt, ami ezekben a kutyákban létezik egyfajta genetikai örökségként, részben az életformája, részben korunk felszínessége miatt. Másrészt, azok a kutyák, amelyek ebbe a régióba kerültek, azok egy jelentős része már felvizezett állomány volt, hiszen a kangal divatos lett, és a törökök tízezrével adták el őket világszerte. A fajtát elkezdték keverni és nyugati fajtákkal keresztezni a küllem javítása érdekében, hiszen nyugaton erre volt igény.

Ahogy egy török barátom megfogalmazta: minek adjunk a nyugtaiaknak jó kutyát, úgysem értik, hogy mitől jó. Ha pedig rájönnek, és egy valóban jót szeretnének, hát majd visszajönnek, és kapnak egy igazán jót. De nem kell nekik ilyen, mert nem értenek hozzá.

Érdekes módon a harmadik ok igencsak praktikus, használhatósági oka van, és nincs köze a kangalok képességeihez. Ezek a kutyák az Anatóliai fennsík hatalmas terein alakultak ki, abban a környezetben működnek igazán kiválóan. Aki nem járt arrafelé személyesen, el sem tudja képzelni, milyen hatalmas térségekről beszélünk.

A kangal hatalmas terekhez szokott

Ez a tér, amibe Európában bekerült, például Székelyföldön, ami a hazainál sokkal keményebb vidék, túl kicsi volt számukra, amiben nem tudtak érvényesülni, és ebből nagyon sok kellemetlenség és konfliktus származott. Egyrészt, mi arrafelé így mondjuk, „nagyon mentek a vadra”, ami azt jelenti, hogy vadakat kergetve órákra eltűntek a nyáj mellől, és addig az állatok őrizetlenül maradtak. Másrészt, mint kiderült, kifejezetten agresszívek voltak más kutyákkal, szabályosan vadásztak rájuk. Az addig rendben van, hogy egy jó pásztorkutya falkának a kóbor kutyáktól is meg kell védenie a nyájat, a kangalok azonban a szemközti domboldalon legelő szomszéd nyáj kutyáit is megtámadták; vagy közülük pusztult el 1-2 kutya, vagy ők ölték meg egy másik gazda kutyáit. Ha az ember elmegy Törökországba, és látja, hogy mekkora terek vannak ott, milyen távol vannak egymástól a nyájak, akkor megérti az okokat. De ez az extra impulzivitás nem fért bele az európai szabályozott terekbe, ott azonban a helyén van.

Hogy a kiinduló kérdésre is válaszoljak, a kangal nem mítosz, valóban egy fantasztikus kutya, a képességei azonban a saját terében jönnek ki igazán és nem a mi korlátozott közép-európai terünkben.

Ha érdekel, miként látja a szakértő a kaukázusi juhászkutya helyzetét, erre a cikkünkre kattints. Itt pedig Bartha László a közép-ázsiai juhászkutya helyzetét taglalja.

Bartha László farkas juhászkutya kangal pásztorkutya Törökország

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!