Nem létezik szájzár a kutyáknál: szakértő mondta el, mi történik valójában, mikor két kutya összeverekedik

Könnyen lehet, hogy te is használod, de hallani már biztosan hallottad azt a kifejezést, hogy szájzár. Pedig a jelenség, amire használják, a szakértő szerint valójában nem is létezik!

Főként a „harcinak” titulált, tehát az erős, zömök, többnyire őrző-védő kutyák, mint a boxer, pitbull vagy a staffordshire bullterrier esetében szokták azt mondani, hogy harapásnál szájzárat kapnak. Utánajártunk, mit jelent ez pontosan a kutyáknál.

Szénási János kinológus, vadászkutyaképző több mint 40 éve foglalkozik kutyákkal. Őt kérdeztük meg, mi az alapja a fentebb említett jelenségnek, miszerint egyes kutyafajták harc közben nem képesek kontrollálni az állkapcsuk izmait.

–  A köznyelvben szájzárnak titulált jelenség abszolút félreértelmezés. Az, hogy az állat bizonyos felfokozott helyzetekben nem képes kinyitni a száját, tévedés. Nincs olyan, hogy szájzár a kutyáknál! Egyszerűen csak nem akarja kinyitni. Ez agyban dől el – magyarázta a szakember.

Mi történik harc közben?

– Amikor egy kutya harap vagy verekszik, akkor, mint mondtam, nagyon felfokozott izgalmi állapotban van. Valami arra késztette, hogy megvédje magát vagy a területét. Ilyenkor dolgozik benne az adrenalin, az agyára „leszáll a köd”. Egyes fajták – akiket többnyire harci kutyaként hív a köznyelv –, pedig ösztönösen úgy működnek, hogy a küzdelem során győzni akarnak, bármi áron. Éppen ezért, ha sikerült elkapniuk az ellenfelet, akkor nem is fogják elengedni. Valójában ez a „szájzár” a kutyáknál, ami abszolút akaratlagos – fejtette ki a kiképző.

Mit tegyél, ha kutyád verekszik?

Szénási Jánossal arról is beszélgettünk, mi a teendő, ha két kutya összeverekedik.

– Ha a kutyák harcolnak, meg kell próbálni minél hamarabb szétválasztani őket. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet, ha egy-egy ember az állatok mögé áll, és a hátsó lábuknál fogva elkezdi húzni őket. Ilyenkor a kutya érzi, hogy el akarják húzni, ő pedig ösztönösen próbál egyre beljebb fogni. Viszont, ahogy nyitja a pofáját, a folyamatos húzóerő miatt mindig egyre hátrább tud csak belekapni az ellenfélbe. Míg végül teljesen el lehet rántani őket egymástól – ismertette röviden a teendőket a kinológus.

A széthúzás azonban nem ajánlatos akkor, ha az egyik gazda túlságosan fél, nem magabiztos vagy gyakorlatlan. Amennyiben a széthúzást követően az egyik fél elengedi a kutyáját, az állat újból a másikra támadhat, akár a korábbinál is súlyosabb sérülést okozva. Ilyenkor inkább egy vagy több hangos jelzéssel érdemes megriasztani a verekedő ebeket, például két edényfedő összecsapásával, de bármivel próbálkozhatsz, ami épp a kezed ügyébe akad.

Ha nincs segítség

Könnyen előfordulhat, hogy nincs a közelben senki, amikor két kutya egymásnak ront. Ilyenkor is van megoldás.

– Ha egyedül vagy a kutyáddal, teszem azt, sétáltok, és megjelenik a színen egy gazdátlan állat, abból könnyen baj lehet. Ilyenkor is van megoldás: erre az eshetőségre legyen nálad egy erős szíj, például póráz. Ezt az egyik állat hátsó lábára kell hurkolnod, majd rögzítened egy stabil ponthoz, mondjuk egy kerítéshez. Ekkor a másik ebet megragadva könnyen szétválaszthatod a verekedő kutyákat. Ez gyakorlatilag életmentő, hiszen a heves vérmérsékletű kutyák maguktól nem fejeznék be a harcot – mondta Szénási János.

Sose üsd a verekedő állatot!

– Szörnyű nagy hiba ütlegelve próbálni szétválasztani a tomboló ebeket! – figyelmeztet a hozzáértő. – Amikor ugyanis a fentebb szájzárnak titulált jelenséget tapasztaljuk, akkor az állat már mindenre elszánt. Ha a gazdája elkezdi verni, abban a reményben, hogy a fájdalom hatására majd abbahagyja a verekedést, óriásit téved. Ez csak olaj lesz a tűzre. A fájdalomérzet csak tovább hevíti az állatot, és még inkább el akarja pusztítani az ellenfelét – magyarázta el a szakértő a harci helyzetet a kutya szemszögéből.

Saját tapasztalat

– Saját tapasztalatom is van a témában. Egyszer szemtanúja voltam, ahogy egy masztiff elkapott egy németjuhászt. A területét védte az idegen állattól. A hatalmas jószág olyan erővel kapott rá a juhászra, hogy egyértelmű volt, ki marad alul. Az őrjöngést sehogy máshogy nem lehetett volna megfékezni, csak az előbb ismertetett módszerrel: én a masztiff, a gazdája a németjuhász lábát kapta el, és elkezdtük őket kétfelé húzni. A masztiff egy pontot túl kénytelen volt engedni a harapáson, ennek hála pedig el tudtam rántani. Ha nem így teszünk, akkor egyértelmű, mi lett volna szerencsétlen németjuhász sorsa – mesélte el Szénási János.

Hozzátette: ilyenkor könnyen megeshet, hogy az erős harapású kutya egy darabot kiharap az ellenfeléből. Ez is nagyon sajnálatos, de még mindig jobb, mintha halálra marná! A legjobb azonban mindig kellő körültekintéssel és elővigyázatossággal bánni a kutyákkal, hogy ne is legyen alkalma harcba bonyolódni.