hirdetés

Csányi Vilmos kíváncsiságának története: ilyen rögös út vezetett a szakma elismeréséhez

László Enikő

2021. október 29 - Forrás: Csányi Vilmos

Néhány évtizeddel ezelőtt a tudományos szféra nem szívesen foglalkozott kutyakutatással, mivel meg voltak róla győződve a tudósok, hogy a kutya csak egy egyszerű háziállat. Ma már tudják, hogy az embert az ebeken keresztül is lehet vizsgálni, mivel sok hasonlóság van bennünk és ugyanazon környezetben éljük mindennapjainkat.

hirdetés

Csányi Vilmos professzor legújabb, Kíváncsiságom története című könyvében végigveszi élete fontos állomásait, a baktériumok vizsgálatától kezdve, természetesen a kutyákon át a modern társadalomig. Megismerheti az olvasó, hogy a világhírű etológust mennyi minden foglalkoztatta élete során. A következő részletből pedig megtudhatod, hogy milyen rögös út vezetett ahhoz, hogy a szakma elismerje a kutyakutatást.

Csányi Vilmos professzor. /Fotó: Csabai Kristóf – Dívány

„Mi többszörös hátránnyal indítottunk. Kutyákkal foglalkoztunk, és az emberről akartunk valamit kideríteni. Azt gondoltuk, hogy a kutyát lehet etológiai módszerekkel vizsgálni, és van természetes környezete, amikor a szakma úgy gondolja, egyszerű háziállat, nem érdekes a viselkedése, mert az csak kondicionáláson alapszik. A legnagyobb bűnünk, hogy ráadásul a kutyát gondolkodó, értelmes állatnak tartottuk, pedig akkor még messze volt a cambridge-i nyilatkozat.

Első cikkeink közül sokat visszaküldtek a szerkesztők azzal, hogy nem hiszik el az eredményeket. Ez tulajdonképpen mulatságos, mert a szerkesztőnek semmit sem kell elhinnie. Az a kollégák feladata, ha valami gyanús nekik, megismétlik a kísérleteket, és ha nem sikerül, felháborodottan felhívják rá a szakma figyelmét. Csak egyetlen példa: az egyik kísérletnél egy teremben négy műanyag lapot állítottunk fel, ami mögé a kísérletvezető egy-két pillanatra elrejtőzhet. A kutyát hozta a gazdája, a kísérletvezető mutatott neki egy teniszlabdát és egy műanyag virágcserepet. A labdát látványosan a cserépbe helyezte, és elment egy sétára a teremben. A műanyag lapok mellett megállt, majd amikor ellépett, távolról megmutatta a kutyának, hogy a labda még benne van-e a cserépben. Az egyik lap mögött kitette, és akkor az üres cserepet láthatta a kutya. Amikor végigjárt minden lapot, visszatért a kutyához meg a gazdájához, és azt mondta, keresd!

Az értelmes kutyák jó része ilyenkor elszaladt a műanyag lapok mögé, pontosabban ahhoz, amelyiknél a labda kikerült a cserépből, ott megtalálta a labdát, felkapta, és hozta. Egyszerű kísérlet, vagy ötven éve pszichológusok találták ki gyerekeknek, az a gyerek tudja megoldani, akinek van már tárgyállandósági fogalma, mondták. Később néhány kutya is megoldotta; biztos nekik is van, állították, persze egy reflexmasinának hogyan lehetnének fogalmai, a kutyás kísérletet gyorsan elfelejtették. Én egyszerűbb változatban, négy, kendővel letakart kosárba dugdostam a labdát, és ha az egyikben benne hagytam, azt üres kezemmel jeleztem.

A kísérleti alany pedig Bukfenc volt. Ő is sikeresen teljesített, de miközben csinálta a feladatot, nekem az jutott eszembe, hogy szó sincs itten fogalmakról, a kutya játszik! Megtanul egy játékszabályt, én dugdosok a labdával, neki pedig meg kell keresnie. Nem kell ehhez fogalmi gondolkodás, az előbb leírt nagy teremben a kutyakísérletet vagy 20 kutyával végeztük, és mindegyik ötször ismételte ugyanazt a feladatot. Ha valamelyik hibázott, javíthatott. Mindenesetre jól megtanulták, hogy mi a teendőjük.

Ezután jött a csavar. A hatodik kísérletben a kísérletvezető a kutyák orra előtt zsebre dugta a labdát, majd az üres cseréppel sorra járta a műanyag lapokat, és mindegyiknél megmutatta, hogy a cserép üres. Amikor visszaért, elhangzott a Keresd! felszólítás, és egy kivételével minden kutya elrohant végiglátogatni a műanyag lapokat, majd visszajöttek, és a kísérletvezető zsebére mutattak, ott a labda. Az az egy, aki különbözött, nem ment sehova, azonnal a zsebre bökött. Ezt a logikusan gondolkodó kutyát leszámítva mindegyik futott, keresett, majd megmutatta a rejtekhelyet. Miért indultak el, amikor láthatták, hogy a kísérletvezető üres vödörrel szaladgál, a labda meg a zsebében van? Miért? Sajnos hiába kérdezzük őket. Viszont hasonló helyzetbe kerülő 4-6 éves gyerekeket meg egyetemi hallgatókat meg lehet kérdezni, ha netán ugyanúgy viselkednének.

Tizenöt gyerek, tizenöt hallgató, megmondjuk nekik, hogy csak annyi utasítást kapnak, mint a kutyák egy kísérletben, és úgy tesznek, ahogyan jónak látják. Ők is ötször ismételték az első fázist, megtanulták ugyanúgy, mint a kutyák. A második fázisban a gyerekek 80 százaléka az előzőhöz hasonlóan elment a lapok mögött, de húsz százalékuk, mint az okos kutya, nem indult el, hanem rámutatott a kísérletvezető zsebére. Ott van.

Az egyetemi hallgatóknál ez az arány nagyjából ötven százalék volt. A gyerekeket meg a hallgatókat meg lehet kérdezni, hogy mit miért csináltak. Persze külön-külön. Gyakorlatilag mindegyikük azt mondta, hogy szerinte ez a kísérlet egy játék volt, azzal a szabállyal, hogy a lapok mögött kell keresni a labdát. Úgy gondolták a szabály akkor is érvényes, ha az orruk előtt zsebre vágták. Mi úgy gondoltuk, hogy bár a kutyákat nem kérdeztük meg, de minden bizonnyal ők is játéknak tekintették a kísérletet, és egyet kivéve ragaszkodtak a kialakult szabályhoz.

Tisztességes statisztikai értékeléssel, részletes leírással megfogalmaztunk egy cikket, és elküldtük egy neves élettani-pszichológiai folyóirathoz. Hamar visszajött. Az elutasítást indokló szerkesztői vélemény az volt, hogy a statisztikai módszerek, a kísérleti leírás rendben lenne, de valami nagy baj van az emberkísérleti résszel. Mert a leírás szerint a hallgatók fele, a gyerekek nyolcvan százaléka akkor is elindul a labdát keresni, ha azt az orra előtt zsebre vágták. A szerkesztőség szerint ilyet normális ember nem tesz. Ez csak valami durva hiba lehet, hogy mi, az már nem az ő dolguk.

Így működik a tudományban az uralkodó teória. Reménytelennek tűnt a helyzet, csak egy amerikai pszichológus és gyerekpszichológus kollégáink kapcsolata segítségével lehetett a cikknek kicsit átfogalmazott változatát megjelentetni, aminek az első szerzője természetesen az amerikai lett. Ez volt a segítség feltétele. Zárójelben jegyzem meg, hogy az én vezetésem alatt végzett összes kutyás cikkben én mindig az utolsó szerző voltam. Több mint tíz év kemény munkáját fektettük a kutyákba, és eleinte a szakma azt gondolta, idióták vagyunk. Szépen, lassan, először kevésbé fontos folyóiratokban megjelentek azért a közlemények, és konferenciákon lehetett érzékelni, kezd kisebb elfogadottságunk alakulni. Kiderült, hogy azok hiszik el a kísérleteinket, akiknek van kutyájuk, akiknek nincs és nem is volt, azok nagyon tartózkodók voltak.

Képzeljék el, hogy egy kis csapat az egyetemen keményen dolgozik, és mindenki hülyének nézi őket! Csak én mondtam nekik, hogy egészen biztosan igazunk van és lesz. Megbíztak bennem. Kitartottak.

Ma sem értem, miért.”

Ha érdekel Csányi Vilmos professzor kíváncsiságának teljes története, ez az ajánló neked szól.

Csányi Vilmos: Kíváncsiságom története

Csányi Vilmos korunk egyik legbölcsebb tudományos gondolkodója. Munkásságát a folyamatos útkeresés, az élővilág mélyebb mozgatórugóinak, összefüggéseinek kutatása jellemzi. De mi is az, ami ennyire kíváncsivá tette? Hogyan vált a kémiai kísérletekkel foglalatoskodó kisgyerek világhírű tudóssá?
A Kíváncsiságom története Csányi Vilmos kérdésekkel teli életén vezeti végig az olvasót, megismerhetjük belőle tudományos pályájának legfőbb állomásait és az utat, ami elvezette ebbe az irányba.
Megtudhatjuk, hogyan és miért kezdett el halakkal, majd később kutyákkal foglalkozni, szerinte mire adhat választ az evolúció és mire nem, miben hasonlítunk a majmokra, megállja-e a helyét a vízimajom-elmélet. Miért más egy közösség, mint az egyes emberek összessége, hogyan keletkezhetett a nyelv a gondolatot követően, min alapul a technológia mítosza és milyen következményei vannak annak, hogy globális társadalomban élünk.
Fejezetről fejezetre egyre jobban megismerhetjük Csányi Vilmos gondolkodását, illetve azt, hogyan változott ez a gondolkodás, és közben minket, olvasókat is arra inspirál, hogy a szerzővel együtt elmélkedjünk a világról.

 

Kiadó: Open Books
Ár: 4 499,- forint

 

A könyvet itt rendelheted meg.

(Képek: Getty Images Hungary, Open Books, Ruzsovics Dorina – Dívány, Csabai Kristóf – Dívány)

csányi vilmos etológia könyvajánló kutatás tudomány

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink