hirdetés

Itt a bizonyíték, hogy kutyád valóban felismer hangod alapján: az ELTE kutatói vizsgálták őket

László Enikő

2022. február 19 - Képek: Getty Images Hungary

A legtöbb gazdi bizonyára sejtette már, hogy kedvence felismeri a hangját, de most kutatók is bizonyították a felvetést. Emellett annak a lehetőségét is kizárták, hogy a kutyákat látásuk vagy szimatuk segítenék ebben.

hirdetés

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói 28 kutya-gazdi párost vizsgáltak, hogy kiderítsék, az ebek felismerik-e tulajdonosuk hangját. Mivel a kutyáknak kiemelkedően jó a szimatuk, a kutatók igyekeztek kizárni annak lehetőségét, hogy a szag alapján azonosítsák a gazdit.

Az Etológiai Tanszék legújabb tanulmánya az Animal Cognition című folyóiratban jelent meg. A kutatók a legtöbb gazdihoz hasonlóan sejtették, hogy az ebek képesek felismerni gazdáikat hangjuk alapján, de az már nem volt annyira biztos, hogy erre szaglásuk és látásuk segítsége nélkül is képesek. Hiszen egy átlagos szituációban ezen faktorok egyszerre jelennek meg a kutya számára. Most viszont a kutatók olyan körülményeket alakítottak ki, amelyekből egyértelműen kiderülnek, az ebek mely érzékszerveiket használták.

Bújócska

A kísérletben 28 gazdi-kutya páros vett részt, akiket bújócskázni hívtak a kutatók. Az ebeknek két rejtekhely közül kellett kiválasztaniuk azt, ahol gazdájuk elbújt. A másik helyen egy idegen rejtőzött. Mindkét esetben az emberek felvételekről szólaltak meg, a gazdi például semleges hanglejtéssel olvasott fel egy receptet. A kutyáknak távolról kellett választaniuk a két búvóhely közül. A játék több körből állt, a gazdi hangja mellett 14 ismeretlen ember hangja is hallható volt. A kutatók ügyeltek arra, hogy bizonyos hangok hasonlítsanak a gazdákéhoz, ezzel megnehezítve az ebek feladatát.

Az alábbi videóban összefoglalják a kutatást:

A kutyák az esetek 82%-ában helyesen választottak, és megtalálták gazdáikat a paraván mögött. Hogy kizárják, hogy az ebek a szaglásukra hagyatkoztak, az utolsó két körben megcserélték a lejátszásokat, és a gazdi hangját arról a helyről sugározták, ahol az idegen bújt el. A négylábúak ekkor is a hangot követték, így kizárható, hogy a szaglásukra hagyatkoztak volna.

Pontosan mi segítette a kutyákat?

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a hangokban pontosan mi segítette a kutyák választását. „Az emberek nagyrészt három hangjellemzőt használnak a beszélők hangjának a megkülönböztetésére: a hangmagasságot (magasabb vagy mélyebb), a zajosságot (tisztább vagy zörejesebb) és a hangszínt (kevésbé öblös vagy öblösebb). A kutyák talán ugyanezen hangjellemzőket használják, talán másokat. Ha két hang egy olyan fontos jellemzőben tér el, ami számít a kutyáknak, akkor könnyebben dönthetnek arról, kihez tartozik az adott hang” – magyarázza Gábor Anna, a tanulmány első szerzője az Etológia Tanszék honlapján.

A kutatók szerint az, hogy a választás előtt egy eb meddig nézett a gazda hangja felé, jelezte, mennyire biztos döntésében. Minél eltérőbb (zajosság és hangmagasság) volt az idegen hang a tulajdonosétól, a kutyák annál könnyebben hozták meg döntésüket. A kutatók úgy vélik, a hangszín és a hangjellemzők nem segítettek a választásban.

„Most először sikerült kimutatni, hogy a kutyák sok másik hang között is felismerik a gazdájuk hangját. Emellett azt is megmutattuk, hogy ehhez a kutyák is használják az ember által is használt hangjellemzőket, de nem az összeset.” – összegzi Andics Attila, a Neuroetológiai Kutatócsoport vezetője.

ELTE etológia hangfelismerés kutatás kutya felismeri a gazda hangját tanulmány tudomány

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink