Kinek való mentett kutya? Márton Attila különvélemény
2020. szeptember 24
2020. szeptember 24
Kutyát menhelyről hazavinni azzal a szándékkal, hogy jobb életet biztosítunk neki, szép és nemes cselekedet. De nem csak ennyiből áll a történet.
Az elmúlt időszakban, ugyan nem túl sokszor, de szembejött velem a kérdés: kinek való mentett állat? A felvetésnek a magam részéről őszintén örülök. Azt jelzi, hogy aki egy négylábút tervez örökbe fogadni, tudatosan készül erre. Az átgondoltság pedig elengedhetetlen a felelős kutyatartáshoz. Az örökbefogadás vitathatatlanul nemes dolog. Viszont sokkal többről szól, mint hogy „megmentesz egy életet”.
Sokakban él egy rendkívül szentimentális kép arról, mit is jelent menhelyről egy állatot hazavinni. Elképzeljük, ahogy néhanapján kifekszik mellénk a verandára. Egymásra teszi mancsait, a fejét elmélázva ráhajtva, és bámul a messzi távolba. Együtt nézzük a naplementét. Közben azon morfondírozik, hogy milyen kedves emberek ezek és mennyire jó dolog volt hátrahagyni a menhely gyötrelmeit. Valami ilyesféle, valóságtól azért kissé elrugaszkodott érzelmi töltet lengi körül az örökbefogadást.
Gyakran ismételgetett közhely, hogy a mentett kutyák mennyire hálásak. Sőt, sokan vélik úgy, jóval hálásabbak, mint azok, akik nem járták meg ezt a rögös utat. De mi is az a hála? Főleg a négylábúak esetében hogyan jelenik meg?
A hála általánosságban annyit tesz, ahogy a hálát érző lekötelezettséget, köszönetet mutat, viszonozva a kapott jótettet. Kutyák esetében ez mit jelentene? Vidámabban ugrál? Szófogadóbb? Jobban örül a családtagoknak, amikor azok hazatérnek?
Az, amit az emberi „hálásnak lenni” kategóriához kötünk és kivetítünk kutyánkra, leginkább talán a megfelelő módon kiépített és karbantartott kötődéssel egyezik meg. Ez pedig nem azon múlik, hogy hogyan, honnan hoztuk el kedvencünket, hanem hogy hogyan bánunk vele.
A kutyák eleve kooperatívak, az emberhez való kötődésüket az etológusok mérni tudják. Tehát ha egy ebbel jól bánunk, kötődni fog hozzánk. Örül nekünk, játszik velünk, azt lesi, hogyan tudna a kedvünkben járni. Ez így van jól. Ezért (is) szeretjük őket ennyire.
Nem biztos, hogy az életét eddig rendkívül rossz körülmények között leélő, szocializációs problémákkal küzdő, félrenevelt, korábban félholtra vert kutya hozzánk kerülve pontosan olyan hálát fog mutatni, mint ami a mi képzeletünkben, az előzetes elvárásaink szerint él.
Kell, hogy reális képünk legyen arról, mivel jár egy állat örökbefogadása, különben jöhetnek a nem várt meglepetések. Sokakban van egy rendkívül szentimentális kép. Pedig pont a mentett kedvencek esetében szükséges az, hogy két lábbal álljunk a földön.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy bizonytalan hátterű négylábú esetében bármikor, bármi megtörténhet. Sok idő és nagyon gyakran sok pénz is kell ahhoz, hogy az új jövevényt integráljuk az életünkbe és őt is meggyőzzük arról, hogy neki itt most már jó.
Nem ritka dolog az, hogy egy kutyát pár nap múlva visszavisznek a menhelyre. Mert bevizelt, mert morgott, mert nem volt vidám. Nem felelt meg az előzetes elvárásoknak. Könnyen csalódás lehet a vége, ha valaki tényleg azt hiszi – és ezzel egyből elvárja – hogy az új kedvencnek nagyon hálásan kell viselkednie, mivel egy menhelyi ebnek örülnie kell azért, mert kikerült onnan. Milyen dolog az, ha valaki nem ujjong attól, hogy megmentették?!
Ne higgye senki azt, ha egy kutya a menhelyről kikerül úgy fog reagálni az új helyzetre, mint mi magunk tennénk: jaj de jó, már nem vagyok ott! A változást fel kell dolgoznia. Megfelelő segítséggel, megadva neki az elegendő „átállási” időt, a komfortzónájának kialakítását, a megfelelő pihenést. Ez pár nap alatt viszonylag simán végbemehet. De nem úgy, ha folyamatosan nyüstöljük és rajta lógunk. Igaz, hogy valószínűleg pozitív irányba változott az élete, de ezt az állatnak fel kell dolgoznia, meg kell tanulnia az az új szabályokat. Nekünk pedig ehhez időt kell neki adnunk és türelmesnek kell lennünk.
Akkor kinek is való mentett kutya?
Kérdés: melyik mentett kutyáról beszélünk?
Egy pár hetesről, aki csak most kezdi az életet? Vagy egy viadaloztatásból mentett, több éves kutyáról?
Csakúgy, mint más kérdésekben, itt sem túl szerencsés általánosítani.
Ezért van az, hogy a menhelyek jobb esetben megnézik, kinek adnak oda egy ebet, vagy pont azt a bizonyos állatot miért nem. A menhelyek többsége nagyon jól ismeri a lakóit, tudja, hogy milyen jellegű törődést, nevelést igényelnek. Kutyát örökbe adni felelősséggel jár.
Ha egy ebet a korábbi traumák miatt rehabilitáltak – vagy egyébként is viselkedésproblémás volt – nem jelenti azt, hogy az új gazdinak a felelőssége és tennivalói eltűnnének. Nincs olyan, hogy hazaviszünk egy állatot a menhelyről és azon nyomban egy tündérmesében találjuk magunkat. Menhelyes gazdik esetében nem egy történetet hallottam arról, hogy az évek óta náluk lévő kedvenc bizonyos esetekben furcsán viselkedik, vagy olykor-olykor még mindig komoly meglepetéseket okoz. De szeretik, megtanultak együtt élni vele így is. Nem a saját elvárásaikat próbálták lenyomni a kutya torkán.
Van itt még egy csavar. Minden háziállatot nevelni kell. Ha menhelyről, ha más helyről visszük haza. Problémák, gondok minden esetben adódhatnak, maximum ennek a statisztikai valószínűség az, ami változik.
Kutyát menhelyről hazavinni tényleg nemes dolog. De munka is van vele. Nem csak az elismerések begyűjtésével jár.
(Képek: Getty Images Hungary)
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek