hirdetés

Kutyát venni szerelemből – Márton Attila különvélemény

Márton Attila

2023. május 11 - Képek: Getty Images Hungary

Szeretjük a közhelyeket. Rövidek, érthetően leírják a világ nagy bölcsességeit. Vagy nem. Könnyen megjegyezhetők és nagyon gyorsan előhúzhatók. Főleg, amikor valamiről úgy szeretnénk véleményt kinyilatkoztatni, hogy végigvezetett gondolataink nincsenek.

hirdetés

A kutyatartásnak is egyre több ilyenje van. A „kutya választja az embert” közfelfogás elég gyakori, nagyon kivesézni nem akarom. Ezzel szemben felmerült annak a gondolata is, miszerint „azt a kutyát vidd haza, amelyikbe beleszerettél”. Most akkor ki szeret kibe és ki választ kit? És egyáltalán: jó-e idekeverni a szerelmet?

A szerelem misztikuma

A szerelem egy jó ideje az emberiség egyik legfontosabb jelensége, átszővi a mindennapokat. Túl sok mindent kezdeni vele nem tudunk. A szerelem jön, a józanész és a racionális gondolkodás megy. Jön valaki, a hormonháztartásunk megbolydul, mi pedig azt sem tudjuk hol vagyunk. Aztán idővel csökken az érzelmek intenzitása, a kezdeti fellángolás szította eufória elveszíti izzását. Felszáll a rózsaszín köd és ekkor meglátjuk mindazt, ami eddig is ott volt, csak nem akartunk tudomást venni róla. A tények makacs dolgok és ha már nincs ott a szerelem „bolondsága”, akkor már nincs torzítás sem. Elmúlik a varázs, mi meg ott maradunk a valósággal, ami nem csak vidámságból és jóleső érzetekből áll. És akkor sok minden történhet. Az illúzióvesztés könnyen vezethet visszafordíthatatlan kiábránduláshoz, de lehet, hogy összecsiszolódunk és képesek leszünk tovább kötődni a másikhoz, elfogadva és a hibáival együtt szeretve. És ez nem csak egy másik ember esetében történhet így.

Impulzivitás

Tudatos lényeknek tartjuk magunkat. Meg vagyunk győződve, hogy döntésink tudatosak, mi határozzuk meg őket, nálunk van a kontroll. Viszont, ha kicsit megkapargatjuk a felszínt és mögé tekintünk, hogy adott helyzetben miért döntünk úgy, ahogy, nagyon sokszor önmagunknak sem tudunk magyarázattal szolgálni. Még ha tudatosak vagyunk, akkor sem tudjuk kizárni teljesen a saját preferenciáinkat és kognitív torzításainkat. Emberek vagyunk. Viszont, minél tudatosabban és átgondoltan állunk hozzá egy döntéshez, annál jobban csökkenthetjük annak valószínűségét, hogy egy egyébként elkerülhető, hibás döntést hozzunk meg. És akkor például nem veszünk meg egy Tibeti Masztiffot, mert olyan ölelni való nagy mackó. Vagy például egy tacskót, mert az olyan kis cuki. A felszínes érzetek mögé látva, rátekintünk a tényekre is. Tudomásul vesszük, hogy a történet többről szól. És tény, hogy egy kutyaválasztáskor jóval több dolgot kell végiggondolni. Ráadásul, a döntésünk nem csak arra az időszakra szól, amíg tart a rózsaszín köd és a lelkesedés, hanem jobb esetben több, mint tíz évre. És ezzel a döntéssel együtt kell élnünk, annak minden hozományával.

A választás lenyomata

A pandémia időszaka nagyon szépen megmutatta, hogy mi is a baj az impulzív vásárlással és milyen következményei vannak, amikor az aktuális vágyaink dominálják a döntéseinket. Reggel felkelünk, látunk egy kutyát a telefonunk képernyőjén, majd nagyon rövid időn belül már ott is él otthonunkban. Szélsőséges élethelyzet volt, de a „normális” hétköznapokban ugyanúgy megtörténik, hogy az első benyomás alapján tetsző kutyát kiválasztjuk, bármi egyéb szempont mérlegelése nélkül. Külsőre beleillik az előzetes elvárásainkba, megtörténik a beleszerelmesedés, mással már nem foglalkozunk.

Kutyával együtt élni összetett dolog, hiszen aktívan részese az életünknek. Sok mindent figyelembe kell venni, hogy megtaláljuk azt az egyedet, amelyik klappol a saját személyiségünkkel, életvitelünkkel, valós elvárásainkkal. Ehhez átgondolt döntés kell, nem impulzív fellángolás. A külső fontos, de azon kívül vannak jóval kardinálisabb jellemzők is, amelyeket ránézésre nem látunk meg. „A szerelemből választást” értelmezhetjük úgy is, hogy kell, hogy a kutyához már az elején kötődjünk, valami azért „megmoccanjon”, miután egyébként minden logikus, objektív szempontot átgondoltunk. Viszont körbenézve a rendkívül forgalmas, kutyákat árusító Facebook csoportokban, kétlem, hogy erről lenne szó.

Egyébként őszintén: ki az, aki egy olyan kutyát vitt haza, amelyik első ránézésre nem dobogtatott meg benne semmit? Még akkor is, ha nagyon megfontolt döntés vezetett el odáig? Kötve hinném, hogy bárki maga mellé vett volna egy egyébként unszimpatikus kutyát. A beleszeretésnek nem csak annyiból kéne állnia, hogy rövid időre belelkesedünk, bebódulunk. Mert az elmúlik. Utána pedig jön egy másik időszak – amelyet én egyébként jóval többre tartok – ami nem kevés vesződséggel, konfliktussal, összeszokással jár. De sokkal mélyebb és tartalmasabb is, ha készek vagyunk egy kis áldozathozatalra.

A menhelyeken sínylődő kutyák nagy részét valószínűleg valaki, valamikor nagyon szerette. Nagyon hitt abban, hogy neki azzal a kutyával majd jó lesz, az előzetesen elképzelt jó dolgok majd a valóságban is kiteljesednek. A szerelem, a kezdeti fellángolás beteljesül. Vagy legalábbis nem csap át egy idő után érdektelenségbe. De nem így lett. És mindezzel pont az járt pórul, aki az egészről mit sem tehet.

gazdi szereti a kutyát kutya kiválasztása kutya szeretet kutya választása

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!