Több százezer kutyát mészároltak le Angliában a második világháború idején: még az idegen csapatok támadásai előtt megszabadultak kedvenceiktől

Az emberiség történelme számos szálon kapcsolódik össze a kutyákéval, hiszen négylábú barátaink több tízezer éve élnek velünk, mellettünk. E közös történelemnek vannak fényes és megható lapjai, ugyanakkor sajnos árnyoldalai és kevésbé dicsőséges fejezetei is. A modern kori, kutyákat érintő európai történelemben talán az egyik legmeglepőbb és megdöbbentőbb „esemény sor” 1939-ben történt Nagy Britanniában, amikor a hazai háborús propaganda hatására hiszterizált átlagpolgárok százezrei „szabadultak meg” több százezer háziállattól, többségében kutyától, alig egy hét alatt.

Azt az 1939 szeptemberében bekövetkező eseményt, amiről szót ejtünk, a kutyákkal (is) foglalkozó történetírás röviden „British Pet Massacre-nek”, vagy „British Pet Holcaustnak” nevezi, ami jelentése magyarul nem más, mint a brit kedvencek lemészárlása. Tekintetbe véve, hogy mindez a macskák mellett többségében inkább kutyákat érintett, azonnal két megdöbbentő dolog merül fel a történteket kutató fejében. Ezek közül az egyik természetesen az, hogy az angolokat, a briteket a közvélemény általában a világ talán legkutyakedvelőbb népességeként ismeri, amely mondás valóságtartamán sokan hajlamosak eltűnődni, a történtek ismeretében…

A másik természetesen az, hogy mennyire igaz a régi mondás, miszerint a történelmet mindig a győztesek írják, és amiről a győztesek nem írnak, az lassan, de biztosan kikopik az emberiség kollektív emlékezetéből. Ezzel a tragikus és sajnálatos eseménnyel is kis híján ez történt. A történelmi tényekre csak egy 2017-ben megjelent kötet (Hilda Kean: The Great cat and dog massacre, The real story of World War II’s Unknown Tragedy) hívta fel a figyelmet.

A hisztériát egy széles körben publikált iránymutatás indította el

A szomorú események láncolatát egy 1939 nyarán megjelenő, a Nemzeti Légioltalmi Bizottság által kiadott, széles körben terjesztett iránymutatás váltotta ki, ami arra vonatkozott, hogy miként járjon el az angol városi lakosság légitámadások esetén. Ebben azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy a városlakók vagy vigyék vidékre a háziállataikat, vagy ha ez nem megoldható, akkor pedig – és itt szó szerinti idézet következik – „semmisítsék meg őket”. A felhívást több százezer példányban kinyomtatták, és minden Nagy-Britanniában található nagyvárosban terjesztették. Ezekben a hónapokban Anglia már tudatosan készült a háborúra, és a lakosság szabályos háborús pszichózisban élt. Mindenki tartott a várható élelmiszerhiánytól, a besorozástól, a német bombázóktól és még számos egyéb veszélytől.

A témával egyáltalán foglalkozni hajlandó történészek szerint valószínűleg emiatt az országszerte terjesztett felhívás egészen döbbenetes következményekkel járt, amire senki sem számított. Alig egy hét alatt a brit lakosok több mint 750.000 kedvencüktől, macskáktól és kutyáktól, szabadultak meg rövid úton. Napokig hosszú sorok kígyóztak az állatorvosi rendelők előtt, a lapokban pedig erre a célra fejlesztett pisztolytípusokat hirdettek a fegyvergyártók.

Már a hadsereg is tiltakozott

A tömegpszichózis és hisztéria a háziállatokkal kapcsolatban olyan szintre jutott, hogy egyre többen kezdtek el tiltakozni a kedvencek tömeges kivégzése ellen: állatorvosok, angol főnemesek és többek között az angol hadsereg veterán egyesülete is. Hiszen ezek a már idősödő katonák közül sokan kutyákkal dolgozva, vagy azok segítségével élték túl az első világháborút.

Végül a hadsereg is „kapcsolt”, óvatos ellenérveket fogalmaztak meg, hiszen komolyan tartottak attól, hogy az angol lakosok nem várt „túlbuzgalma” miatt a harctereken használható kutyák sem maradnak Angliában. Ami az egész esetben a legmegdöbbentőbb az az, hogy erre az eutanázia-cunamira még a valós háborús események előtt került sor. Hiszen idegen csapatok nem léptek partra Anglia partjain, és az angol nagyvárosok 8 hónapig tartó bombázása is csak pár héttel később kezdődött meg. Tehát a polgárok döntő zömének döntésére nem valós tapasztalatok, hanem a háborús felkészítő propaganda miatt került sor.

750.000 háziállat esett áldozatul, többségében kutya

Pontos nyilvántartások nem maradtak fent, de a legminimálisabb becslések szerint is legalább 750.000 háziállat, többségében kutya esett áldozatul a tömeghisztériának. A lakosok motivációjára vonatkozó igencsak kevés forrással kapcsolatban az Angol Nemzeti Hadtörténeti Múzeum kutatója, Pip Dodd úgy fogalmazott, hogy részben az írott sajtó, részben az állami háborús propaganda miatt az angol polgárok zöme úgy érezte, hogy a várható háborús erőfeszítések és élelmiszerhiány miatt egész egyszerűen nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kutyát tartson.

Emberek százezrei érezték úgy és fogalmazták meg olvasói levelekben, hogy egy esetleges veszélyhelyzet esetén a teendők megfelelő sorrendje: „biztonságos helyre vinni a gyerekeket, felrakni a sötétítő függönyöket és rövid úton megszabadulni a macskától és/vagy a kutyától”.

A második világháború ezután következő 5 és fél évének történései sokakkal elfeledtették, ami történt. Azért sem emlékeztek rá, mert egy ilyen történetet nem lehet csak úgy elmesélni az unokáknak. No, és természetesen a britek önképével sem egyezett, hogy: mi britek, a világ „legkutyakedvelőbb nemzete”, a háború legelső jelére elsőként a kutyákat nyírtuk ki.