Harci pudlik Napóleon oldalán: Sancho utolsó erejével is elhunyt gazdáját őrizte
Szénási Szimonetta, 2022. december 18 - Képek: Getty Images Hungary
Közismert, hogy a kutyák a történelem nagy háborúiban is megállták a helyüket. Bonaparte Napóleon hadserege sem maradt négylábú kísérők nélkül: vakmerő uszkárok segítették a katonákat.
Őrök és futárok voltak, eszesek és bátrak, apró termetük lehetővé tette, hogy olyan feladatot is elvégezzenek, amire az emberek nem lettek volna képesek: ők azok az uszkárok, akik a napóleoni hadseregben szolgáltak.
Kicsi a bors, de okos és bátor
A harci pudlik előnye a fajta jó tulajdonságaiban rejlett. Az uszkárok ugyanis igen intelligens kutyák, ugyanakkor nincsenek híján a bátorságnak sem. Amellett, hogy fürgék, kisebb termetük révén olyan helyekre is bejutnak, ahova egy ember nem lenne képes. Ezeken felül igen hűségesek is. Mindezek miatt váltak igen hasznos tagjaivá a napóleoni seregnek is.
Meghódították Bonapartét
Bonaparte Napóleont olyannyira lenyűgözték ezek a remek jószágok, hogy valamennyi gyalogezred és tüzérüteg állományába került egy-egy eb, akik a harci szolgálatok mellett kabalaként is segítettek lelket önteni a katonákba.
Hőstettek a fronton
Az uszkárok igen vakmerő vállalkozásokban vettek részt: kémeket lepleztek le, visszaszerezték az elkobzott zászlókat, sőt az éj leple alatt támadó ellenséget is lefülelték. Napközben futárként szolgáltak, fontos híreket szállítva a fronton.
Sancho holtában is őrizte gazdáját
Az egyik leghíresebb pudli Sancho, akire brit katonák találtak rá. A kutya ekkor már a végkimerülés szélén volt, de megingathatatlan hűséggel őrizte gazdája, egy francia hadnagy sírhelyét, aki a salamancai csatában vesztette életét. A rettenthetetlen kis eb lett a napóleoni háborúk egyik négylábú hőse.
Festmény és képeslap is őrzi emlékét
A hű uszkárt Lord Worcester márki mentette meg, magához is vette a kutyát, akinek rengeteg rajongója lett a magasabb körökben is. A sötétbarna-fehér foltos Sanchóról festmény is készült, mégpedig Charlotte walesi hercegnő számára, aki a kutya egyik legnagyobb tisztelője volt.
Egy Hyde Park-beli sétáját is megörökítették, amin gazdájával, a márkival látható. Képeslap is megjelent róla, ami katonai szolgálat közben ábrázolják a kis uszkárt.
„Bajusz”
A másik nagy nevet szerzett pudli Moustache, azaz Bajusz volt. A kutya Napóleon vonuló seregéhez csatlakozott, majd szerves tagja is lett annak. Sok barátot szerzett a katonák között, akik nagyon megszerették az ebet.
A névtelen kutya, aki megmentette Napóleon életét
Miután az európai szövetségesek legyőzték a császárt, Elba szigetére száműzték. Napóleon azonban nem adta fel, és 1815-ben megszökött, majd hajóra szállt, hogy visszatérjen. Ebbe az akcióba azonban belehalt volna, ha nincs a közelben egy kutya. Történt ugyanis, hogy a hajó viharba került, az elemek háborújában pedig Napóleon a tengerbe zuhant. Ezt valószínűleg nem élte volna túl, ha nincs velük a fedélzeten a halász kutyája.
Az állat azonnal a vízbe esett ember segítségére sietett, és visszahúzta a hajóra. A történetírók nem jegyzik a hős kutya nevét, aki nélkül Napóleon nem térhetett volna vissza Franciaországba, hogy 100 napra ismét felvegye a császári címet, majd a Waterloo-i csatában végső vereséget szenvedjen. Ha nincs a halász kutyája, másként alakult volna a francia történelem.
- életmentés
- háború
- háborús kutya
- harci kutya
- híres kutyák
- hős kutya
- hős kutyák
- kutya és ember
- kutyás történelem
- történelem
- uszkár