hirdetés

Roald Amundsen szánhúzó kutyái: így győzték le a motoros szánokat

Hangai Lilla

2023. szeptember 16 - Képek: Getty Images Hungary

Roald Amundsen norvég felfedező és sarkkutató 1911-ben indult a Déli-sark meghódítására, ahová 116 kutya kísérte, melyek sokkal többet tettek az expedícióért, mint pusztán az élelem és a felszerelések szállítása.

hirdetés

1909-ben Robert Peary meghódította az Északi-sarkot, így egyetlen pont maradt már csak, mely érintetlenül fehérlett a kalandvágyó felfedezők számára; ez volt a Déli-sark. Roald Amundsen és Robert Falcon Scott ádáz küzdelmet vívtak a babérok learatásáért. Végül Amundsen győzött, bár szinte hihetetlennek tűnt akkor; kihívója hamarabb indult és modernebb volt a felszerelése is. Amundsen azonban esküdött a kutyákra.

Roald Amundsen: 

Motoros szán vs. kutya

Robert Falcon Scott a Brit Királyi Haditengerészet tisztje 3 motoros szánt is vitt magával, amelyek elméletben előnyt biztosítottak volna számára, a gyakorlatban azonban kiderült, hogy ezek a masinák nem bírják a mínusz 50 fok alatti hőmérsékletet, így végül rengeteg hátránya kerekedett belőle. Vele szemben Amundsen teljes hitét a grönlandi szánhúzó kutyákba vetette, ám nem minden alap nélkül. Korábban is dolgozott már ilyen ebekkel, ami ugyan nem egyszerű feladat, de ezúttal is bebizonyították, hogy náluk alkalmasabb aligha lett volna a mutatványra.

Ezek a négylábúak távol álltak a szánhúzókról alkotott modern elképzelésünktől. Félig vadak voltak, számos egyed teljesen az. Gyakran támadtak egymásra is és a legénységre is, de munkabírásuk és terhelhetőségük szinte határtalan volt. Ráadásul vadásztak is maguknak, vagy eléltek az emberek által elejtett pingvinek maradványain, ami elképesztő könnyebbséget jelentett a legénység számára.

Scott a motoros szánok mellett pónikkal szállította a felszerelést és az élelmet is. Ugyan jól terhelhetők voltak ők is, a saját élelmüket is maguknak kellett szállítani, így ez a megoldás nem bizonyult a legpraktikusabbnak hosszú távon. Ezek a körülmények és még ki tudja hány nehezítő helyzet okozta, hogy Scotték végül 35 nappal később, 1912. január 18-án érkeztek meg a Déli-sarkra Amundsen és társai után.

Roald Amundsen kutyái a mészárszéken

A grönlandi szánhúzók a becslések szerint 2-szer olyan gyors tempót voltak képesek diktálni, mint a lovak, még úgy is, hogy többször megálltak, hogy pihenhessenek. Az ebek naponta 3-szor kaptak inni és még akkor is biztosítottak számukra napi egyszeri eleséget, amikor a legszorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat.

Ugyan a kutyák kifogástalanul teljesítettek, a célhoz közeledve nem volt már rájuk olyan nagy számban szükség, ráadásul a hazafelé vezető útra nem maradt már elegendő mennyiségű élelmük. A legénységnek ekkor meg kellett hozni a lehető legnehezebb döntést a túlélés érdekében. A kutyák jelentős részét elpusztították, hogy a húsukból ember és állat is ehessen. Ugyan az expedíciót saját felelősségükre vállalta a legénység, most a túlélés érdekében kellett dönteniük. A korabeli feljegyzések alapján ezek a sokat próbált és sokat látott férfiak mind megtörtek a saját tettük súlya alatt.

Amundsen és a kutyák: 

Az összesen 2 éven át tartó kalandra a norvégok 116 kutyát vittek magukkal, amelyből mindössze 11 térhetett vissza élve. Köztük volt Amundsen kedvence is, Obersten volt. Sajnos azonban a hazafelé vezető úton Obersten kivételével a kutyákat kitették Argentínában, ahol szinte mind azonnal elpusztult vagy eladományozták őket.

Amundsen sötét oldala

Az Antarktisz felfedezése nem gyermekeknek való kedves történet a kitartásról és hősiességről a tudomány nevében. Robert Falcon Scott a visszafelé tartó úton végkimerültség miatt a sátrában megfagyott. Amundsenék azonban a felkészültségüknek és a kiváló kutyáiknak köszönhetően a körülményekhez képest eseménytelenül teljesítették a kiszabott feladatot.

Robert Falcon Scott (álló sor, középső) és társai: 

Bár az eseménytelen szó talán egy kicsit túlzás. 1911. január 14-én a Bálna-öböl nevű helyen építették ki a Framheimnak nevezett nagyon fontos bázisukat. Ez már rendkívül közel volt a pólushoz és Amundsen nagyon akart igyekezni, hogy elsőként érhessen célba. Hjalmar Johansen az expedíció másik tapasztalt tagja nem értett egyet a korai indulással, de Amundsen ezzel mit sem törődött. Végül kegyetlen viharba keveredtek, ahonnan Amundsen a legerősebb szánnal és a hozzá tartozó kutyákkal menekült vissza a bázisra, magára hagyva az embereit. Johansennek végül önmagát és a mozgásképtelenné vált Kristian Prestrudot is meg kellett mentenie a fagyhaláltól. Amikor ezt Johanssen szóvá tette, Amundsen kizárta őt a pólus meghódítására tett újabb kísérletből. Később Amundsen a beszámolóiból Johanssen részvételét és erőfeszítéseit próbálta semmissé és meg nem történtté tenni, ami annyira mélyen érintette Johanssent, hogy egy évvel később öngyilkos lett.

Amundsent a közvélemény, a kollégák és még a példaképe, Fridtjof Nansen sarkkutató és oceanográfus is bírálta, amiért a Dél-sark elérésére csupán úgy tekintett, mint egy versenyre.

hideg hideg és kutya roald amundsen szánhúzás szánhúzó kutyák

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!