hirdetés

A CBD olaj használata a tudomány jelenlegi állása szerint

Molnár Enikő

2023. augusztus 29 - Képek: Getty Images Hungary

Az emberek valahol folyton keresik az egészség megőrzésének kulcsát, és ahogy telnek az évek, mindig van valami újdonság, ami hatékonynak tűnik. Ezért felkapottá válik, és egyre több helyen kezdik el árusítani. Jelenleg ilyen helyzetben van a CBD olaj, amit mostanában kedvenceknek is ajánlanak.

hirdetés

A CBD, másnéven kannabidiol egyike több, mint 120 kannabinoidnak, ami a kenderben megtalálható, és hatásáról sokan ódákat zengenek. Az emberek előszeretettel használják, és saját elmondásuk alapján számos pozitív hatást figyeltek meg magukon. Ha ez még nem lenne elég, a CBD első ránézésre számos jó tulajdonsággal rendelkezik kedvencünk számára. Viszont ehhez érdemes hozzátenni, hogy még nem készült olyan kutatás, ami a hosszútávú hatását is vizsgálta volna, így ezzel kapcsolatban nem sok információ áll rendelkezésünkre. Ellenben a rövidtávú hatását már több tanulmány bizonyította, ennek ellenére a szakértők óvatosságra intik a gazdikat.

Ha a CBD olaj mellett döntünk, akkor mértékletesen adjunk belőle kedvencünknek.

Mi lehet a baj a CBD olajjal?

Több probléma is felmerülhet a CBD olajjal kapcsolatban, és akkor még nem is adtunk belőle kedvencünknek. Az egyik ilyen, hogy elég kevés reguláció van az olaj összetételére vonatkozóan. Az ilyen termékeknek főleg annak a szabálynak kell megfelelni, hogy 0,2%-nál kevesebbet tartalmazzon a kender másik kiemelt kannabinoidjából, amit THC-ként ismerünk, tekintettel annak hatására. Viszont ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van ezekkel a termékekkel. Számos kutatás kimutatta, hogy gyakran kevesebb a valós CBD tartalmuk, mint amit hirdetnek, illetve a termékek összetevőinek tisztasága számos vizsgált esetben aggodalomra ad okot. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek jó minőségű CBD tartalmú termékek a piacon, de érdemes utánajárni a forrásnak.

Járjunk utána, hogy honnan szerezzük be az olajat, hogy biztosak lehessünk a minőségében.

A CBD pozitív hatását többször is vizsgálták, és valóban vannak előnyei a használatának. De azokra az egészségügyi problémára, amelyekre gyakran reklámozzák, nem biztos, hogy megfelelő egy „mezei” CBD tartalmú készítmény. Számos tanulmányban felvetették, hogy a mindenki számára elérhető termékek nem feltétlenül tartalmaznak elegendő CBD-t ahhoz, hogy olyan hatásuk legyen, amit a vevők várnak. Pont emiatt a legtöbb termék a piacon egészséget támogató vagy „wellness” kategóriába tartozik. Ez alól kivételt képez egy termék, ami elnyerte a gyógyhatású készítmény minősítést, és mind az FDA  (U.S. Food and Drug Administration), mind az EMA (European Medicines Agency) által jóváhagyott termék. Ez nem más, mint az Epidolex, amit az epilepszia kezelésére alkalmaznak, főleg két formájára, a Dravet-szindrómára és a Lennox-Gastaut-szindrómára. Emellett egy ritka genetikai betegség, a sclerosis tuberosa (TSC) kezelésére is használják.

Állatoknak készült termékek

Még el se jutottunk az állatokig, és máris számos aggály merült fel. Sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy az állatoknak készült termékek még kevésbé vannak szabályozva, és itt nem csak a CBD olajokra kell gondolni. Ezért fontos, hogy beszéljünk állatorvosunkkal, mielőtt belekezdenénk egy ilyen készítmény használatába. Vitassuk meg vele, hogy mire keresünk megoldást, milyen információkkal rendelkezünk eddig, és kérjük ki a véleményét. Ha ő nem tud segíteni, biztosan tud ajánlani valakit, aki ehhez a területhez jobban ért.

A CBD olaj embei fogyasztásra alkalmas legyen.

Az olaj használatának pozitív hatásai

Számos területen vizsgálják a CBD olaj (mint kiegészítő kezelés) hatékonyságát:

Az eredmények ígéretesek, de még nem elegendőek ahhoz, hogy stabil helyet biztosítsanak az olajnak a kutyatartók polcán. A fájdalommal kapcsolatos kutatásokat a Cornell Egyetem kezdeményezte. Az eredményeik azt mutatták, hogy a CBD olaj használata a vizsgált ebek 80 százalékánál enyhítette az ízületi gyulladással járó fájdalmat. Egy másik tanulmány a CBD olaj kiegészítő kezelésének hatását vizsgálta az epilepsziás rohamok gyakoriságára. Itt a kutyák 89 százalékának kevesebb rohama volt az olaj használatával. A szorongással kapcsolatban is érdekes eredmények születtek, azt találták, hogy az ebek 83 százaléka kevesebb stresszel és szorongással kapcsolatos viselkedést produkált CBD hatására.

Ha minőségi készítményt találunk, az beválthatja a hozzá fűzött reményeket, de ne várjunk tőle csodát.

Negatív hatások

Az ígéretes eredmények mellett születtek ellenérvek is, főleg az adagolást, illetve az eb érzékenységét tekintve. Egy negatív reakció során a következők figyelhetőek meg egy kutyán:

  • Hányás
  • Hasmenés
  • Nyugtalanság
  • Lassú vagy gyors (tehát a normálistól eltérő) szívritmus
  • Gyors, kapkodó levegővétel
  • Halvány fogíny

Ha kedvencünk CBD olaj tartalmú dolgot fogyasztott, és a fenti tünetek valamelyike mutatkozik nála, akkor sürgősen juttassuk el állatorvoshoz.

A túladagolás és az érzékenység mellett van még egy eredmény, amit érdemes kiemelni. Azt találták, hogy a CBD hatással van olyan enzimekre a májban, amik számos gyógyszer feldolgozásában részt vesznek, így a kezelés eredményességét befolyásolhatja.

Az ellenérzésekre lehet úgy tekinteni, mint elővigyázatosságra intés, hiszen tény és való, hogy hosszútávú eredmények nem igazán állnak rendelkezésünkre. Vannak, akik váltig állítják, hogy a CBD olaj egy csodaszer, és mindenben is segít, embereknek és kutyáknak egyaránt. Számukra úgy tűnhet, hogy annak ellenére, hogy ilyen jó eredményekkel teljesít a készítmény, a kenderrel kapcsolatos negatív előítéletek miatt háttérbe szorítják. Viszont fontos megjegyezni, hogy az aggodalmak elsősorban nem magával a hatóanyaggal (CBD) kapcsolatban merültek fel, hanem a kapható termékek minőségével. Bárhogy is legyen, érdemes tüzetesen utánajárni a témának, és szakvéleményt kérni, illetve utánanézni a választott terméknek, mielőtt elkezdjük beilleszteni kedvencünk étrendjébe.

CBD CBD olaj előállí előállítás gyógyhatású készítmény szabályozás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!