A túl sok Facebookozás a kutyádnak sem jó! Márton Attila különvélemény

Mikor szenved egy kutya és mikor boldog? Két alapvető kérdés, amelyekre látszólag könnyű válaszolni. De tényleg csak látszólag.

Annak is összetett oka van, hogy miért kell ismernünk a választ. Ha ez nincs meg, hogyan vagyunk képesek megfelelően tartani egy állatot vagy éppen harcolni a jogaiért? Tényleg nem könnyű témakörök ezek, és a dolgot tovább nehezíti az online világ torzítása.

Mikor rossz egy kutyának?

Az extrém esetek kiértékelése mindig könnyű. Egy fizikailag bántalmazott kutyáról ránézésre megmondjuk, hogy neki rossz. De a világ nem csak ilyen helyzetekből áll. Csak azért, mert egy állat szemmel látható állapota nem veri ki a biztosítékot, még nem biztos, hogy valójában nem szenved. Egy állat jóllétének csorbulását sok esetben meg sem tudjuk állapítani, beleértve azt is, amikor állatkínzásról beszélünk.

De a kérdéskör tisztázását nem tudjuk megúszni. Célszerű tudni például, hogy egy kutya esetében mi a megfelelő és felelős tartás. Ugyanígy fontos felismerni, hogy mikor történik állatkínzás. És ha az állatok számára biztosítandó életkörülmények jog által történő biztosításáról van szó, akkor is pontos elképzeléssel kell bírnunk arról, hogy mely élethelyzetek jók, és melyek károsak.

Torzítások

Nagyon félre tudja vinni a dolgokat, hogy az ember az esetek többségében a vizuális érzékeléssel szerzi meg az információkat. (Ha a kutyák tudnának beszélni, akkor ide tenném a szóbeli kommunikációt is.) Ha egy kutyának szemmel láthatóan nincs baja, attól még nem biztos, hogy nem érez fájdalmat, nincs olyan szituációban, ami nem azonnal, de hosszú távon kárt okoz neki. De hosszasan lehetne beszélni arról is, hogy például a viselkedésproblémákat mennyire nem tartjuk gondnak, holott, nagyon komoly kihatása van a kutyák jóllétére.

Az észre nem vett problémák mellett ott van a másik véglet is: amikor valójában semmi gond nincs, mégis odalátjuk, vagy egyszerűen egy adott helyzetet túlreagálunk. Szerencsére egyre többször terítéken van a kutyák humanizálása. Nem vesszük figyelembe a saját fajuk és fajtájuk igényeit, így a jóllétüket is emberi mértékkel értékeljük. De attól, mert egy körülmény embertelen (mert egy ember esetében az illetőnek rossz), az még egy kutyának nem „kutyátlan”. Azaz nem károsul semmiféle értelemben.

És ott vannak még az extrém elgondolások is. Számos állatjólléti törekvés tűzi ki zászlójára, hogy egyetlen állat sem szenvedhet. Az erre az elgondolásra épülő megmozdulások kizárják még a legapróbb negatív élethelyzetet. Kampányszövegnek jó, de racionalitása nincs. Lehetetlen egy ilyen utópikus állapot elérése. Ha valami történik, az csak jó lehet vagy csak rossz. Nincs átmenet, nincsenek fokozatok. Mindeközben az állatok jóllétét befolyásoló tényezők és élethelyzetek egy roppant széles és összetett spektrumon mozognak. A tényleg extrém helyzeteket leszámítva semmi sem vagy fekete vagy fehér. Mégis ezt próbáljuk elérni, erőltetni, másokból kikényszeríteni. Mindezen torzításokon és leegyszerűsítéseken tovább ront a közösségi média.

Új technológia, új problémák

A pszichológiának egyre gyarapodó könyvtára van a folytonos telefonnyomkodás káros hatásairól. Az egyik leggyakoribb a koncentrációvesztés. De mindennapi jelenség az online szekálás és a komolyabb lejáratás is, amelyek mögött általában a fő ok a bántalmazó fél ilyen módon történő feszültséglevezetése.

A körülöttünk lévő világ történéseire egyre inkább a telefonunk képernyőjén keresztül tekintünk rá. Itt formálódik az is, hogy mit gondolunk például arról, milyen egy felelős állattartó, mikor jó egy kutyának, hogyan kéne viselkednie és mikor rossz neki. Habzsoljuk a ránk zúduló információkat. De ezeket nem dolgozzuk fel, nem lesz belőle valós tudás. Ráadásul, a könnyen emészthető féligazságok és teljesen hamis, szakmaiatlan tartalmak a virágkorukat élik és megállíthatatlanul terjednek. Alapjáraton tele vagyunk a fentebb említett torzításokkal. Erre pedig a közösségi média leegyszerűsített, zsigeri reakciókra épülő és csak a látszatra hagyatkozó világa rá is erősít.

A plasztikképernyő pörgetése és az állatok jóllétének számos és szövevényes összefüggéseiről lassan ideje elkezdeni beszélni. A rövid szöveges beszámolók és elkapott fotók alapján készülő – sok esetben valós szakmai tudás nélküli – online diagnózisok és nevelési tanácsadások könnyen félresiklanak, és a végén a kutya issza meg a levét.

Beszélhetünk a másik végletről is, amikor szinte boszorkányüldözésszerű hadjárat indul a feltételezett rossz bánásmód felkutatására. A leegyszerűsített és torz elképzeléseken nyugvó küldetéstudattól vezérelt misszió könnyen oda vezet, hogy másokat megszégyenítve aláznak egyetlen egy apró, sok esetben viszont nem is létező hiba miatt. Komplex élethelyzetek felett mondunk azonnali ítéletet pár másodperc leforgása alatt, egy kiragadott életképre alapozva.

A technológia és annak fejlődése önmagában jó dolog. Feltéve, ha képesek vagyunk tudatosan és jól használni. Kihat nemcsak az életünkre, hanem a kutyánkéra is. Hiszen itt alakul ki bennünk a kép arról, hogyan teremtsünk nekik jó életet. Viszont annak bizony következményei lesznek, ha a képernyőn keresztül áramló információk eluralják és rossz irányba változtatják tudásunkat, véleményünket és annak érzékelését, hogy mi is az a felelős állattartás.