hirdetés

Tényleg bébicsőszök voltak a bull típusú kutyák? Utánajártunk a dajkakutya-mítosznak

László Enikő, 2022. február 23 - Képek: Getty Images Hungary

A bull típusú fajták népszerűsítésére kialakult egy olyan mítosz a köztudatban, miszerint ezek az ebek dajkakutyák voltak régen. Tényleg igaz lenne mindez?

hirdetés

A bull típusú kutyafajták neve hallatán sajnos sokak fejében egy agresszív harci kutya képe jelenik meg. Az efféle ebek rossz hírneve szomorú, kegyetlen múltjuknak és sajnos jelenüknek is köszönhető. A mai napig szerepeltetik őket illegális viadalokon, régen pedig teljesen törvényesen tették mindezt. Sportként, szórakozási formaként tekintettek az egyszerű, barbár tettekre. Szerencsére ma már számos ország törvénye szigorúan tiltja a viadalokat, ám ennek ellenére a mai napig szinte mindenütt előfordulnak még. Sokan tartanak emiatt a bull típusú kutyáktól.

A dajkakutya-mítosz

Ezen fajták rajongói azonban szeretnék, ha kedvenceiket minél többen megszeretnék és nem tartanának tőlük. Érthető, hiszen egy kutya nem eredendően agresszív. Az ember teszi azzá. A népszerűsítés érdekében pedig felkerekedett egy mítosz is, miszerint a staffordshire bullterrier (vagy akár más bull típusú ebek is) dajkakutyaként szolgáltak a 19. századi Angliában. Sokan terjesztik ezt a mesét, de valójában úgy tűnik, semmi sem igazolja.

Honnan ered a mítosz?

A világ több országa is tiltólistára tett néhány, a kormány által veszélyesnek ítélt fajtát. Az új, fajspecifikus törvények rohama elleni küzdelem érdekében az interneten felbukkant egy „tény” ezeknek az egykoron harcoltatott kutyáknak az eredeti használatáról. Azt állították, hogy a 19. században bull típusú ebeket dajkakutyának használták. Vagyis szelíd természetüknél fogva a család gyermekeinek gondozására alkalmazták. A kampány célja az volt, hogy elegendő lakossági támogatást szerezzenek egy olyan pletyka terjesztésével, amely szerint ezek az ebek valójában szelíd természetűek.

A mítosz azonban nem az internet korában alakult ki. Az unrealfacts.com nevű, legendákat leleplező oldal utánajárt a dolognak. Szerintük a mese először 1971-ben, a New York Times cikkében jelent meg. Az anyag interjúalanyai William R. Daniels és Mrs. Lilian Rant, az amerikai Staffordshire Bull Terrier Club elnöke és magazinszerkesztője voltak. Egyértelműen a fajta rajongói, és az egyoldalú nézet az arculat megtisztítására szolgált. Ebben a cikkben Rant azt írta: „A ma ismert stafford gyorsan a családi kör tagjává válik. Imádja a gyerekeket, és gyakran dajkakutyának nevezik.” További 16 évbe telt, mire újra használták a dadakutya kifejezést.

1987-ben, amikor Kanadában több városban is törvényen kívül helyezték a fajtát, a Toronto Star egy történetet közölt, amelyben egy nő először használta ezt a kifejezést. Ismét nem volt megbízható hivatkozás az állításra. És 4 évvel később Lilian Rant ismét úgy döntött, hogy egy könyvben felhozza ezt az állítást, még egyszer a saját szavaira hivatkozva.

A mítosz terjedése

Ma az állítást az interneten terjesztik, s különösen erős lett a közösségi médiának köszönhetően. Bár a dajkakutya-mítosz valóban csak mítosz, ez nem akadályozta meg rajongókat abban, hogy terjesszék. Szerencsére azonban egyre több bull típusú kutyákkal foglalkozó szervezet biztonsági aggályok miatt már nem támogatja ezt a hamis állítást.

Nem arról van szó, hogy ezek a kutyák ne lennének gyerekbarátok, vagy hogy bántanák a kicsiket. De arra buzdítani az embereket, hogy az ebekre nyugodt szívvel bízhatják akár felügyelet nélkül a gyerekeiket, veszélyes. Egyetlen kutyát sem szabad magára hagyni egy kisgyerekkel. Balesetek történhetnek, egy kistestű eb is haraphat, ha provokálják vagy nyúzzák. A gyerekek pedig nem képesek értelmezni a figyelmeztető jeleket.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon