Kutyafajták, akikkel gyakran kegyetlenkedik az ember: a beagle-ktől a vérükért tartott agarakig
László Enikő
2021. augusztus 29
László Enikő
2021. augusztus 29
Sajnos bizonyos kutyafajták – kivétel nélkül jó adottságaik miatt – gyakran esenek az emberi kegyetlenkedés áldozatául. Legyen szó háborúról, gyógyászati tesztelésekről, de sokszor csak a pénzről.
A célzott tenyésztés, és az ezzel járó különböző kutyafajták nem véletlenül jöttek létre. Az embereknek mindig is pontos elképzelésük volt arról, milyen ebet akarnak maguk mellé. Ehhez pedig addig kísérleteztek, keresztezték a feladatra legkiválóbb kutyákat, amíg nem született tökéletes alom. Így jött létre annyiféle pásztorkutya, őrző-védő eb, jó szimatú vadász vagy éppen társasági öleb. Ennek következtében mindenki megtalálhatja a hozzá illő társat, és persze a keverékekről sem szabad megfeledkezni, akik szintén csodálatos négylábú partnerek. A kialakul több mint négyszáz kutyafajtából azonban néhánnyal kegyetlenül elbánt az ember. Kiváló tehetségeiket aljas célokra használta az idők során az ókortól kezdve egészen napjainkig.
Talán a legrégebbi módja az ebekkel való kegyetlenkedésnek a kutyaviadal. Ilyen esemény már az ókorban is létezett, az emberek egyik kedvelt szórakozási formája volt. Itt nemcsak egy bizonyos kutyafajtáról eshet szó, hanem az összes bull típusú, ma is gyakran harci kutyaként emlegetett ebekről. Fontos megemlíteni, hogy az ókorban a masztiffok is gyakori résztvevői voltak ezeknek az eseményeknek, velük szemben azonban a társadalom ma jóval elfogadóbb, mint a bull típusú ebekkel. Talán azért, mert utóbbiak többsége kifejezetten erre a célra lett kitenyésztve jó néhány évtizeddel ezelőtt. Őseik már az ókorban oroszlánokkal, medvékkel vagy épp egymással küzdöttek a ringben. Ez a barbár „szórakozási forma” pedig sajnos még mindig nem kopott ki, hiába illegális. Az évszázadok megaláztatását a mai napig nem tudták lemosni magukról ezek a kutyák, a velük szembeni előítéletek még mindig élnek a társadalomban, hiába bizonyítottak már oly sokszor.
Hihetetlen kitartásuk és erősségük miatt. Emberekkel szemben nem agresszívak, más kutyákkal azonban hajlamosak, ha így lettek nevelve. Elterjedt tévhit, hogy például a pitbull harapása rendkívül erős, illetve a harapás során szájzárat kap, így még súlyosabb sérüléseket tud okozni, mint egy másik fajtájú eb. Ez azonban a statisztikák szerint nem igaz. A harapás erősségi toplistán az amerikai pitbull terrier csupán a 19. helyet foglalja el, és olyan fajták előzik meg, mint a német dog, a leonbergi, a rottweiler vagy a legerősebb harapással rendelkező eb, a kangal. A labrador csupán épphogy lemaradt mögötte.
Dr. I. Lehr Brisbin, a Georgiai Egyetem kutatója szerint a vizsgálatok alapján elmondható, hogy egy kutyafajta sem képes úgy harapni, hogy közben szájzárat kapjon, és ne tudja elengedni áldozatát. Vizsgálatai szerint a bull típusú ebek állkapcsa épp ugyanolyan, mint bármely más kutyáé.
Főként a német hadsereg vetett be német juhászkutyákat szívesen a világháborúk során. Az ebeknek számos feladata volt. Fegyvereket vittek, sebesülteket kutattak fel, bizonyos esetekben pedig tankelhárítóként is alkalmazták őket, a hátukra erősített robbanószerkezettel. Habár számos más kutyát is befogtak efféle feladatokra, a többség német juhászkutya volt, azok kimagasló intelligenciája miatt. Hitler meg akarta tanítani beszélni a hadseregben szolgáló ebeket, ám ez a terve is kudarcot vallott. Ennek ellenére néhány kutyát bizonyos mértékben sikerült megtanítani morzézni.
Sokan meglepődnek, ha megtudják, hogy nemcsak patkányokon, egereken és más rágcsálókon tesztelnek a laboratóriumokban. Kutyák ezreit áldozzák fel azért, hogy az emberek számára biztonságos vakcinákat, gyógyszereket vagy éppen szempillaspirálokat gyártsanak.
Előbbiek természetesen a javunkat szolgálják, hiszen emberi életeket mentenek meg velük. Sajnos azonban nincsen garancia arra, hogy ha egy kutya számára valami biztonságos, az számunkra is az lesz. Így sokan értelmetlennek tartják az állatok szenvedését. Ráadásul már számos alternatíva is a tudomány rendelkezésére áll. A szigorú szabályozások pedig bár érnek valamit, sok kutatóintézet nem tartja be ezeket.
A társadalom pedig persze jobban sajnál egy kutyát, mint egy egeret vagy akár egy majmot. Hiszen a kutya velünk él, legjobb barátunk. Épp olyan felállás ez, mint az, hogy a malacot megesszük, az ebeket pedig ágyunkban altatjuk. Számos kutatás igazolta, hogy minden állat érez fájdalmat, így értelmetlen a különbségtétel. A kutya azonban mindig is különleges helyet foglalt el az emberek szívében, így kiváltképp fájó látni, ahogy beagle-k pofájára tesznek maszkokat, és naponta 30 szálnyi cigarettafüstöt lélegeztetnek be velük.
A kutatók rájöttek, hogy a legegyszerűbb megoldás, ha világszerte azonos fajtán végzik el a teszteket, hiszen így könnyebb összevetni az eredményeket. A beagle falkakutya, megszokta hogy több társával él együtt, ezáltal nagyon jól tartható laboratóriumokban, mert nem stresszeli a fajtársak jelenléte. Emellett szelíd, tanulékony és alkalmazkodóképes. A laboratóriumok többsége erre a célra tenyésztett kutyákon tesztel, és már kölyökkorban bekerülnek az ebek – a felnőtt állatnak már kiforrott személyisége van és nehezebben viselné a körülményeket. Ezzel szemben egy olyan kutya, aki még sosem tapasztalta meg a külvilág felfedeznivalóit, jobban alkalmazkodik a laboratórium sivár valóságához. A gyakorlat azonban sokszor eltér az előírt protokolltól és előfordult már, hogy kóbor ebeken vagy épp szaporítótól fillérekért vásárolt kutyákon teszteltek laboratóriumok.
A kidülledő szem, minél kisebb koponya, minél turcsibb, rövidebb orr. Ez sokak számára egyet jelent az aranyos megjelenéssel, míg mások csak az eb szenvedését látják a bájos pofa mögött. Az ilyen kutyafajták, mint például a francia bulldog, a mopsz, a pekingi palotakutya vagy a boston terrier mind aranyosságuk miatt esett az emberi kegyetlenkedés áldozatául. Bár a helyzet az utóbbi években javult, a közelmúltban a kutyák orra csak egyre rövidebb lett, ami súlyos légzési nehézséget és különböző betegségeket okozott náluk. De az emberek imádták, aranyosnak tartották őket, így bele sem gondoltak, miféle szenvedést okoz az állatnak már csupán néhány méter futás, súlyosabb esetben pedig akár a puszta létezés is.
A fent említett kutyák közül talán az ember mégis az agarakkal volt a legkegyetlenebb. Az előkelő vadászokat gyakran kihasználják, majd eldobják, mint egy koszos rongyot. A spanyol galgók évről évre egyre nagyobb figyelmet kapnak. Versenyfutásra és vadászatra használják őket tulajdonosaik, akik éheztetik és rossz körülmények között tartják őket. A kiéhezett agarak pedig minden erejüket bevetve rohannak a zsákmány után. Ha pedig vége a szezonnak, mennek vissza a lánc végére a koszos kenneljükbe. De amennyiben elérik a 2-3 éves kort, nemes egyszerűséggel kirakják őket a tulajdonosok. Ez pedig a jobbik eset, mert gyakran előfordul az is, hogy kínozzák, megölik őket. Az állatvédő szervezetek a világ számos pontjáról már évek óta próbálkoznak a galgók megmentésével.
Kaliforniában két magánkézben lévő vérbank működik, ahonnan állatorvosok, klinikák vásárolnak vért. Ám az ottani donorok nem boldog családokban élnek, és gazdáik hozzájárulásával adnak vért, mivel ott ez nem engedélyezett. A vérbankokban szűk ketrecekben több száz kutya tölti mindennapjait. Az ebek többsége nyugdíjazott versenyagár, hiszen az ő vérük univerzális, bármilyen kutyának adható. Könnyen kezelhető, nyugodt természetüknek köszönhetően pedig még inkább ideálisak az efféle tartási körülményekhez. Az itt tartott ebektől általában 10-14 naponta vesznek vért. Ezek a kutyák idővel teljesen magukba fordulnak és rettegve töltik el hátralévő éveiket.
(Képek: Getty Images Hungary)
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek