hirdetés

Német dog fajtaleírás: az elegáns óriás, aki meghódította a világot

László Enikő

2021. április 12

A világ egyik legnagyobb kutyájának tartott német dog egy igazán ragaszkodó türelmes családi kedvenc, aki szeret a kanapén pihenni. Azonban az egykori rettenthetetlen vadászkutyánál nem érdemes kihúzni a gyufát.

hirdetés

Szinte nincs olyan, aki ne ismerné a kutyák Apollójának is emlegetett óriást, a német dogot. Nemcsak nagy termetével, de kiemelkedő eleganciájával, nemes kiállásával is magára irányítja a figyelmet. Sokszor hallani, hogy dán dogként is emlegetik, ez az angol elnevezéséből a Great Dane-ből ered. Ennek ellenére német fajtáról van szó. Habár megjelenése igen tekintélyt parancsoló és büszke, nemes jellem, a német dog valójában egy óriási öleb, aki imád a kanapén henyélni és méretéhez hűen igen hatalmas szíve is van. Remek családi kutya, aki a gyerekeknek is védelmező társa lehet.

A világ legmagasabb kutyájaként tartották számon Freddy-t, a német dogot, aki idén hunyt el:

Eredete

A német dog feltételezhető ősei időszámításunk előtt 2500-3000 körül is léteztek. Erre főként egyiptomi, kínai és római ábrázolások utalnak. Ezeken hatalmas termetű, dogszerű kutyák szerepeltek, akik az embereket kísérték vadászni. Vaddisznókat, medvéket, szarvasokat ejtettek el velük, és az idők során mindig is nagy becsben tartották ezeket a ma már szelíd óriásokat. Ősei az ókori Rómában háborúkban is részt vettek, de a németek a második világháborúban is számos német dogot küldtek a frontra. Harcias jelleme és vadászösztöne azonban egyre jobban kikopott az idők során.

A fajta a 16. század környékén kezdett kialakulni, amikor az erős masztiffokat izmos, valószínűleg skót és ír agarakkal kezdték keresztezni. Feltehetően a mára már kihalt úgynevezett német bulldogok, azaz a bullenbeisserek is az ősök között szerepelhettek. A dogok ekkoriban még sokfélék voltak, általánosságban vadász vagy bikaharapó, erős, masztiffszerű ebeket soroltak közéjük. Az idők során azonban kezdtek a típusok egyre jobban elkülönülni.

Német dogok aranyozott nyakörvvel

A mai német dogok ősei fejedelmi udvarokban életek, ahol több csoportba sorolták őket. A legszebbnek, legügyesebbnek titulált ebek gazdájuk mellett alhattak. Méghozzá medveszőrből készített szőnyegen, aranyozott, bársonyszalagos nyakörvben. Ezeket az ebeket Kammerhunde-nak, azaz kamrakutyáknak nevezték. Az ezüst nyakörvet viselő kutyák testőrként funkcionáltak, ők az ajtó előtt éjszakázhattak. Rájuk a Leibhunde (testkutya) elnevezést használták.

A többi négylábú vasból készült nyakörvet kapott. Az ő feladatuk az udvar őrzése volt. A felosztás ellenére azonban valamennyien remek vadászoknak számítottak, akik bármikor képesek voltak leteríteni egy megtermett vadkant vagy medvét. A német dog az agaraktól gyorsaságát és kecsességét, erejét és szívósságát pedig a masztiffoktól örökölte. Az értékes kutyák védelmére egy vastagon bélelt páncélszerű mellény szolgált, hogy a vadállat minél kisebb eséllyel okozzon nekik sérülést. Emellett füleiket is kupírozták ugyanebből a célból. Ha valaki egy ilyen nagy becsben tartott ebet ölt meg, azt a törvények igen szigorúan büntették.

Miért hívják dán dognak is?

Egyes források szerint az 1700-as években egy francia természettudós Dániába utazott, ahol találkozott egy német dogra hajazó, ám inkább agaras beütéssel rendelkező kutyával. Ezt nevezte el Great Danois-nak, azaz dán dognak. Ez a kutya azonban a leírások alapján inkább az igen ritka, dán masztiffként is emlegetett broholmer őse lehetett, mintsem a német dogé. Az elmélet szerint az elnevezés azonban rajtaragadt a fajtán. A német dog eredetéből vita is kialakult Dánia és Németország között, végül az FCI utóbbi javára döntött.

Vadász- és őrkutyából státuszszimbólum

Később a kupírozás inkább esztétikai kérdéssé vált a német dogok körében. Mára már számos ország törvényei tiltják, ha nem egészségügyi célt szolgál a fülek vágása. Ahogy a vadászati szokások átalakultak, úgy vált a német dogból státuszszimbólum, majd családi kedvenc. A fajta standardját 1880-ban határozták meg egy berlini kiállításon. A német dogot 1888 óta a Német Dog Klub (Deutscher Doggen Club), az ország első kutyás egyesülete gondozza.

Régi hiedelmek szerint a német dog képes megvédeni az embereket a szellemektől és a gonosz kísértetektől.

A 19. században, a hivatalos standard megjelenése előtt még számos különböző elnevezéssel illették ezt az óriást. Angol nyelvterületeken ma is Great Dane-nek, Európa északi részein grand danois-nak, Olaszországban alanónak, de vaddisznófogónak, hajtóebnek, dán dognak, ulmi dognak és Bismarck dognak is emlegetik őket. A német kancellár, Otto von Bicmarck ugyanis többek között német dog szeretetéről is híres volt, szinte egész életében tartott ilyen ebeket. Napjainkban a fajta világszerte elterjedt, Észak-Amerikában különösen nagy népszerűségre tett szert. A híres rajzfilmfigurát, Scooby-Doot is a német dogról mintázták.

Otto von Bismarck német dogjaival, akiket birodalmi kutyáknak is neveztek.

Fajtastandard

A német dog megjelenése előkelő, büszke, testfelépítése nagy és erős. Szinte szoborszerű, arányos, harmonikus küllemű. Feje harmonizál az összképpel, hosszan nyújtott. Nyaka hosszú, fej felé enyhén elvékonyodik. Orra fekete, kivéve a foltos dogokat. Szemei közepes nagyságúak, sötétek, mandulaformájúak, de egyes színváltozatoknál világosabbak is lehetnek. Tekintete élénk, intelligens. Fülei magasan tűzöttek, lefelé lógnak és közepes nagyságúak. Farka magasan tűzött, a vége felé elkeskenyedik és lelóg. Mozgása harmonikus, rugalmas és térölelő. Szőrzete rövid, fényes és egyenes. Színe lehet fekete, kék, sárga, csíkos és harlekin. A hivatalos standard szerint három önálló színváltozatban tenyésztik: sárga és csíkos, foltos és fekete, továbbá acélkék. A kanok marmagassága minimum 80 centiméter, a szukáké 72 cm. Testtömege nemtől és magasságtól függően 50-80 kg. Várható élettartama nagy méretére való tekintettel átlagosan csupán 7,5 év.

Jelleme

A német dog jellegzetessége, hogy szívesen ül gazdája ölébe vagy dől rá. Egy ilyen hatalmas eb esetében ez igen meglepő is lehet, ezért ha nem szeretnéd, hogy kutyád ezt csinálja, még kölyökkorában szoktasd le róla. Szeretetteljes, ragaszkodó társ, aki hűségesen védelmezi családját és otthonát. Ennek ellenére nem agresszív, sőt nyugodt kutya, akit igen nehéz kibillenteni lelki egyensúlyából. Feleslegesen nem ugat, de játékos és mókás jellem. Olykor szeret bolondozni, ami igen szórakoztató látvány egy ilyen hatalmas, hosszú végtagokkal rendelkező ebnél. De még ilyenkor is képes megőrizni eleganciáját, tekintélyét. Gyerekekkel szemben is nagyon türelmes, de ne hagyd, hogy túl sokat nyúzzák a fiatalok kedvencedet. A német dog szívesen henyél a kanapén, sokszor az egészet elfoglalja. Más háziállatokkal igen hamar megbarátkozik és fajtársaival szemben is nyugodt, barátságos.

Ideális környezet

Ennek a hatalmas kutyának értelemszerűen nagy térre van szüksége. Szeret elterülni, nagyokat nyújtózni, így kis lakásba nem való. Imád nagyokat játszani és a kertben szaladgálni is. Gyerekekkel szemben türelmes, békés és megbízható, azonban sose hagyd őket magukra. Hiszen a német dog akaratlanul is sérülést okozhat hatalmas mérete által. Tréningezés során a német dogból kiváló házőrző válhat, habár csak puszta megjelenése is elég ahhoz, hogy a rosszakarók messziről elkerüljék a portát. A lépcsőzést ajánlott kerülnie.

Ápolás

A német dog nem igényel különösebb ápolást, elegendő csupán néha megfésülni, szemeit és füleit pedig tisztán tartani. Füleit ma már csak egészségügyi okokból kupírozhatják hazánkban. Mivel hajlamos a felfúvódásra, érdemes naponta többször kis adagokkal etetni. Továbbá ajánlott tálját magasabbra tenni, kis emelvényre, hogy ne legyen kellemetlen számára a lehajolás, szétterpesztett lábakkal való állás.

Gyakori egészségügyi problémák

A gyomorcsavarodás a német dogok körében fordul elő a leggyakrabban. Ezért nagyon fontos, hogy miután a kutya eszik, ne végezzen intenzív mozgást minimum harminc percig. Emellett a főként nagytestű kutyáknál előforduló diszplázia is veszélyezteti a fajtát, de csontrák és genetikai eredetű szívbetegségek is kialakulhatnak nála. A felelős tenyésztőtől való vásárlás ezért, mint minden más fajtánál, a német dognál is rendkívül fontos.

(Felhasznált források: Szinák János – Veress István: A világ kutyái II., Dr. Király Klára: Versek, legendák és bölcsességek Kutyabarátoknak, David Alderton: Kutyák, Dr. Sárkány Pál: Nemzetközi Kutya-enciklopédia, Paul McGreevy: Kutyák, Nemzetközi Kutya Magazin XIII. évfolyam 1. száma)

(Képek: Getty Images Hungary)

nagytestű kutya német dog őrző-védő kutyák

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!