hirdetés

Kutyákkal a magány ellen – Márton Attila különvélemény

Márton Attila

2023. december 14 - Képek: Getty Images Hungary

A magány érzése, főleg, ha hosszútávon jelen van az ember életében, gyilkos dolog. Aláássa az ember pszichéjét és idővel meg is betegít.

hirdetés

Mindenkinek más és más megküzdési stratégiája van a magánnyal való megküzdésre. Van, aki gyógyszert szed. Vannak, akik „kiegészítő” tevékenységekhez folyamodnak és rendszeresen a pohár aljára néznek. Mások pedig nekiállnak kutyát tartani.

Az elmagányosodott társas lény

Az ember társas lény. Ezt néha úgy értelmezzük, mintha elengedhetetlen szükség lenne párkapcsolatban élünk, akármennyire nem működik az. Társas lények vagyunk, mivel szükségünk van fajtársainkra.
Igaz, hogy a civilizációnak köszönhetően a fizikai életben maradásunk jóval kevesebb veszélynek van kitéve, mint évezredekkel ezelőtt. Viszont a megfelelő szociális közegünk megléte még mindig elengedhetetlen.
Mások visszajelzései alapján alakul, formálódik énképünk. A társas kapcsolatok roppant szövevényes rendszerén keresztül már csecsemőkorunktól fejlesztjük különböző készségeinket, majd megtanuljuk, hogyan boldoguljunk a kiismerhetetlen és olykor rendkívül következetlen nagyvilágban. Ez egyedül nem megy.
Ha bajba kerülünk, segítséget kérünk másoktól. Ha megoldhatatlannak tűnő kihívás üti fel a fejét, a tőlünk tapasztaltabbak segítséget nyújtanak. Amikor öröm ér minket, szeretjük ezt megosztani másokkal. Törődünk, aggódunk, mentorálunk, féltünk.

Jelenleg nyolcmilliárdan lakjuk a bolygót. Sosem voltunk ennyien és talán nem túlzás kijelenteni, hogy valószínűleg sosem voltunk ennyire elmagányosodva.
A kapcsolataink felszínesek és sekélyesek. Nagyon sokan párkapcsolatban élve első kézből ismerik a társas magány kegyetlen érzését.
Sok mindenre vezethető vissza, hogy ez miért így alakult.
A szociális készségeink – ahogy másokkal kapcsolat építünk és tartunk – érezhetően hanyatlásnak indultak. Mindeközben rendíthetetlenül ott él bennünk a vágy, hogy megkapjuk azokat a minőségi visszajelzéseket, amelyek alapján értékesnek és elfogadottnak érezzük magunkat. Csak ezek a jelzések nem igazán jönnek.
Nem csoda hát, hogy saját fajunk helyett máshol keressük azt, aminek a hiánya nagyon tud fájni. Ez pedig megmagyarázza, hogy a kutyák miért töltenek be ennyire fontos szerepet az életünkben.

Társ a magányban

Számos fajt háziasítottunk már évezredekkel ezelőtt, ezek közül a kutya kiemelkedő „karriert” tudhat magáénak és a népszerűsége töretlen. Sőt, kétség nélkül kijelentem, hogy jelen korunkban ez még inkább igaz.
Az általuk betöltött változatos funkciók közül az egyik ráadásul rendkívül égetővé vált. Ez pedig a társállati szerepkör. A kutyák képesek enyhíteni a magányt.
Ha aranyhalat vagy hörcsögöt tartunk, az ő jelenlétük nem annyira összetett és mély, mint egy kutyáé.
A kutya reagál ránk. A reakciója pedig igazodik a mi hangulatunkhoz, annak változásához. Megfelelő kontextusban dekódolja a beszédünket, olvas a testbeszédünkből, képes beleilleszkedni az emberi otthon szabályrendszerébe. Egyetlen másik faj sem képes erre ilyen mesteri fokon.
Nem csoda, hogy a kutya tökéletes gyógyír lehet az emberi magányban.

Elmagányosodó kutyák

De vajon mi magunk minden esetben jó társai vagyunk a kutyánknak?

Mi van akkor, ha az emberi kapcsolataim elsivárosodásáért én magam is felelős vagyok?
Ha nem vagyok képes a saját igényeim és érdekeimen kívül másét is őszintén figyelemmel szemlélni és megérteni? Képes leszek érteni, hogy a kutyámnak valójában mire van szüksége és fel fogom ismerni, hogy adott esetben neki más jó, mint nekem?
Ha beálltam a sorba és én is mindig rohanok, ha kell, ha nem, vagy a szeretet kifejezését az anyagi javak felhalmozásával tudom kifejezni, képes leszek minőségi együtt töltött időt kialakítani vele? Vagy én is az okostelefonom képernyőjét bújom kutyasétáltatás közben és az önmagammal szembeni bizonytalanságomat egy újabb, teljesen felesleges kisruhácskával próbálom enyhíteni?

A jelenkor embere elég sok olyan felvett viselkedéssel és szokással bír, amelyek megnehezítik a kiegyensúlyozott, szociálisan és mentálisan megfelelő élet kialakítását.
Ha ezeket a hibás dolgainkat, amelyekkel az emberi kapcsolataink minőségét rontjuk, belevisszük a kutyatartási gyakorlatunkba, akkor kutyánkból egy kiegészítő válik – mondhatni, egy felületi kezelést biztosító pótlékként funkcionál – amit alkalomadtán előhúzunk, hogy enyhítse magányunkat.
Viszont a kutyák nagyon sok szempontból összetett lények, összetett igényekkel. Nagyon fontos, hogy ehhez igazodva, megfelelően alakítsuk ki a velük való törődést. Mert ha nem figyelünk, ők válnak magányossá, miközben mi azt érezzük, nem vagyunk egyedül.

kutya társ magány Márton Attila

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!