Mindenmentes kutyák – Márton Attila különvélemény

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kutyákról reális elképzelésünk lenne. Több jele is van, hogy a kutyák működéséről és létéről az elgondolásunk inkább utópisztikus, mintsem a valósághoz közelítő lenne. És mintha a túltolt érzelmeinktől vezérelve ez egyre csak fokozódna.

Egy kutyának jó életet akarunk. Ez eddig teljesen érthető. Majdhogynem kötelezővé vált, hogy egy kutyának mindig és minden körülmények között jól kell léteznie, rossz dolognak még csak a szele sem lengetheti meg a bundáját. De lehetséges-e, hogy mindig, minden csudaszép?  És ha épp nem az, akkor baj van?

Örök élet, nulla fájdalom

Nem túlzok, ha azt mondom, az egészségről alkotott felfogásunk betegesen meghaladja az észszerű általánosítást. Mintha az „egészséges?” kérdésre kizárólag két érték közül választhatnánk: igen vagy nem. Orvosi és állatorvosi körökből is hallottam már nem egyszer azt a rendkívül találó kijelentést, miszerint egészséges egyed nincs, csak olyan, amelyet még nem diagnosztizáltak.

Az egészségügyi állapot milyenségének értékelésekor nagyon sok kérdés merül fel. Milyen betegségről van szó, mekkora szintű diszkomforttal vagy fájdalommal jár, rendelkezésre áll-e megfelelő kezelés, együtt lehet-e élni vele vagy komoly életvezetési problémák forrása? És ezeken túlmenően még számos kérdést hosszasan boncolgathatnánk. Természetes, hogy azt akarjuk, kutyánk egészséges legyen, ne szenvedjen betegségtől. De ezt megkövetelni balgaság. Lehetetlen. A kockázatot tudjuk ésszerű keretek között csökkenteni és ha beütött a baj, az állatorvoslás jelenleg elérhető eszköztára a rendelkezésünkre áll.

De istent játszani, elvárni azt, hogy egy kutya ne legyen beteg, önmagában abszurd. Az embernek van felróható felelőssége, ez természetes. Az egészséges állapot (akármi is legyen ez pontosan) nem csak úgy van magától. Viszont könnyen előfordulhat, hogy egy tenyésztő vagy gazdi minden tőle telhetőt megtett, mégsem tudta megakadályozni, hogy egy kutya életében ne jelenje meg valamilyen nem kívánt egészségügyi probléma.

Legyen boldog minden pillanat!

Ez az egyszerű, valóságtól nagyon távol álló hozzáállásunk egyre jobban megjelenik a kutyák mentális jóllétét érintő kérdésekben is. Egyre több elképzelésben köszön vissza, hogy a kutyákat mentesíteni kell a negatív élethelyzetektől. Ne érje stressz, ne érje semmi olyan életesemény, amit nemkívánatosnak tartunk. És itt már nem csak az állandósult tartási körülményekről van szó. Elég egyetlen egy pillanatnyi történés is, amelyet meg kell akadályozni. Holott, a stressz önmagában nem rossz dolog, sőt, nagyon sok mindenhez szükséges.

Hiszek abban, hogy nem az a legfontosabb, hogy a negatív ingerektől megóvjuk a kutyát – mivel ez azért lehetetlen – hanem ha ilyennel találkozik, segítsünk neki ezekkel megbirkózni, tanítsuk meg, hogyan kezelje a helyzetet. Ha mindentől óvjuk, nem lesz meg a rutinja, nem lesz képes eligazodni a világban. Ha vattába csomagoljuk, megfosztjuk attól, hogy mentálisan kiegyensúlyozott és strapabíró legyen, kialakuljon az ellenálló képessége. Kell még ennél több bizonytalan, az új élményekkel mit kezdeni nem tudó kutya?

A „mindenki legyen nagyon boldog és semmi rossz ne történjen” életfelfogást azért valami más is elősegíti. Amilyen gyorsan divatossá vált a „force free” kiképzési technikák alkalmazása, ugyanennyire gyorsan sikerült átesni a ló túlsó oldalára is. Magával az elgondolással egyetértek. Minek egy kutyának fájdalmat vagy traumát okozni csak azért, hogy valamit gyorsabban megtanuljon csupán amiatt, mert nem akarunk túl sok időt és türelmet erre szentelni? Viszont arra kíváncsi lennék, milyen tréningeszközökkel kéne „force free” módon megközelíteni például egy kétéves, ivaros középázsiai juhászkutyát, akit nem szocializáltak sosem. Nem biztos, hogy a „kitárom a szívem” hozzáállás (nem én találtam ki, egyszer egy Facebook bejegyzésben, mint rehabilitációs jótanács hangzott el) elegendő lesz.

Szóval, alapesetben tényleg ne a büntetéstől való félelemtől vagy a fájdalomtól hozza a kívánt viselkedést egy kutya. De ez az elgondolás elment egy teljesen extrém irányba. A következő lépés innen már csak az, amikor egy kutyáról még rosszat se lehet gondolni, mert még a végén azt is megérzi és biztosan rosszulesik neki. Főleg, ha feltételezzük, hogy olyan kis kombinálós, túlagyalós típus, mint mi magunk vagyunk.

Küzdeni a lehetetlenért

Egy kutyának legyen jó élete. Ezzel nincs gond. Viszont ez önmagában csak egy hangzatos kijelentés, amely semmit sem jelent. Az sem egyértelmű mindig, hogy egy kutyának mikor jó. Ha az alapelgondolás rossz vagy hiányos, az azt követő bármiféle szándék és tevékenység is hibás lesz. A túltolt állatjólléti törekvésekkel két fő problémám van. Egyrészt, olyan célokért küzdünk és akarjuk másokból kierőltetni, amelyek megvalósíthatatlanok. A másik pedig, hogy amíg a kivitelezhetetlen dolgokat akarjuk beteljesíteni, a problémák valódi kiváltó okaira nem jut figyelem, ezekkel nem kezdünk semmit. Ergo, változás nem lesz.

Rendkívül egyszerű kategóriákat állatunk fel és próbáljuk ezek mentén értelmezni a kutyák jelenlétét és jóllétét az emberi világban. Holott, tudjuk nagyon jól – vagy legalábbis észre kéne már venni – hogy egy roppant bonyolult élőlényről van szó. Akár a viselkedését, akár az egészségét nézzük. Nincs egy „jó” és egy „rossz” kategória. Akármennyire is egyszerűbb így értelmezni a körülöttünk lévő világot, benne a felelős kutyatartást is. Árnyalatok, arányok, határvonalak és egyensúlyi pontok vannak, amelyek a kontextus szerint változnak. Vannak elképzeléseink, sok esetben hangzatos teóriáink, amelyeket hallgatni és ismételgetni magasztos dolog. Viszont sosem fognak működni, mert a beteljesülésüket pont a realitás fogja meggátolni.