Gonosz dolog-e egy kutyát munkára fogni? – Márton Attila-különvélemény

Mennyire etikus, amikor egy kutyát munkavégzésre használunk? Ilyenkor kizsákmányoljuk őket? Állatkínzást követünk el, és megsértjük a jogaikat? Megfosztjuk őket a szabad akaratuktól? Vagy jól van ez úgy, ahogy van?

Ahogy telnek az évek, évtizedek, évszázadok, úgy változik a felfogásunk a minket körülvevő világról. A kutyák sok-sok évezrede az emberiség elválaszthatatlan részei. Az elmúlt pár évtizedben radikális szemléletváltás ment végbe, és egyre többször hallani olyan kijelentéseket, hogy egy kutyát munkára fogni semmi más, mint elítélendő kizsákmányolás.

Miért kapja a kutya a vacsoráját?

Az emberiség jelentős része azért tart kutyát, mert ettől javul a komfortérzete. Mindenkinek megvan a saját magyarázata, miért is osztja meg az életét egy négylábúval. Így legalább van, aki örömmel hazavárja, lehet valakihez beszélni egy kimerítő nap után. Vagy csak azért van így, mert egyébként hozzászoktunk, hogy van kutyánk, és nem lenne jó, ha nem így lenne.

Ez azért nem volt mindig így. A kutya „családosítását” követően nagyon sokan gondolják, hogy a kutyák végre megkapták a megérdemelt helyüket. Most már a család tagjai, jobban szeretjük és becsüljük őket, mint valaha. Ez egészen biztosan így van? Nézzünk körbe egy menhelyen.

A minket körülvevő bizonytalanság és a lassan megszokottá váló szörnyűségek ellenére eléggé kényelmes életünk van. Nem kell már napi szinten megküzdenünk olyan módon a külvilággal, ahogy ezt tettük évezredeken át, amikor a kutyánkon nemcsak a jókedvünk, hanem az életünk múlt.

Megváltozott felfogás

A fentiektől eltérő nézőpontot kapunk, ha megkérdezünk valakit, aki nem egy nagyvárosban rohanja végig a mindennapjait, és az élelemszerzése sem kizárólag annyiból áll, hogy gyorsan beugrik a sarki közértbe. Az emberiség többsége városokba zsúfolódik, de sokan élnek még a világban kiszolgáltatva a külső körülményeknek. A kutyáik pedig nem egész nap a kanapén ülnek, hanem hozzájárulnak az életben maradáshoz.

Hiszen jöhet egy másik élőlény, amely veszélyt jelent az emberre vagy a táplálékként szolgáló haszonállat-állományra. A kutyák ebben az esetben elég komoly szerepet töltenek be az ember mindennapjaiban. Nem az ágyban alszanak, de azt gondolni, hogy ettől kevésbé értékesebbek, és nincsenek megbecsülve, mint a kedvtelésből tartott fajtársaik, súlyos logikai hiba.

Egyre többször hallani olyan kijelentéseket, miszerint az állatok funkcióban való alkalmazása vagy bármiféle munkára bírása nem elfogadott. Kihasználjuk őket. És ennek ellentéteként idealizálunk egy olyan világot, amely a kizsigereléstől mentes.

A támadott tevékenységek széles skálán mozognak. Ebben szerepelnek a hivatásos munkakutyák és az ilyen jellegű sportot űzők, mondván, elvadítják azt a jámbor kutyát, „beleteszik” az agressziót. De megesett már az is, hogy a vakvezető kutyák ellen szólaltak fel, hiszen ezeket a kutyákat arra használják, hogy az embert kiszolgálja. Ez meg a vélekedés szerint skandalum.

Ezen okfejtések egyvalamit kifelejtenek megválaszolni a tiltakozások közepette: mire való akkor egy kutya, milyen életet kéne valójában élnie, ami jó? Mármint nem a mi elképzelésünk szerint, hanem a kutya szempontjából.

Unalomra kárhoztatva

Könnyű azt hinni, hogy egy kutyának akkor jó, ha naphosszat heverészik, vakargatják a buksiját, nincs semmi dolga. Főleg akkor vélekedhetünk így, ha mi is a minél több semmittevés hívei vagyunk.

Viszont a kutyáknak jót tesz az, és szüksége is van rá, hogy valamilyen hasznos tevékenységgel lekösse az idegrendszerét. Egyébként nekünk, embereknek sem ártana ezt tennünk. Akkor talán kevesebb ilyen félresiklott elképzelésnek próbálnánk teret adni, mint például az, hogy egy évezredeken át magában hordozott készséget a kutya a továbbiakban már ne használjon, mert azt bizonyos emberi elképzelések már elfogadhatatlannak tartanak.

Természetesen az arányok itt is fontosak. Egy munkavégzésre vagy azt szimuláló sportban használt kutya esetében sem azt jelenti, hogy a kutya pihenés nélkül végkimerülésig dolgozik, és az ő füle tövét sosem vakargatják meg.

Viselkedésbeli problémákhoz vezet

Az viszont tény – és szerencsére egyre többen tisztában vannak vele –, hogy a kutyát le kell fárasztani. És nemcsak a lábait, hanem az idegrendszerét is. Ki kell fejeznie azokat a cselekvéseket, amelyeket évezredek óta magában hordoz, amelyekkel ellátta a feladatát, amiért a vacsoráját kapta.

A tévesen idealizált új életmód, amely mentes mindenféle munkavégzéstől és „kihasználástól”, könnyen vezet akár halmozódott viselkedésproblémákhoz nagyon sok fajta esetében. Egy unalomra kárhoztatott kutya nem fogja jól érezni magát a bőrében. Akármennyire is hiszi azt sok kétlábú, hogy egy kutyának ez az ideális állapot. Főleg, ha ő maga is lustaságpárti.

Jelenleg az ember otthonában élő kutyák tetemes része társállatként funkcionál, a mindennapi betevőért csupán cukinak és szerethetőnek kell lennie. Szerencsére az állatok jóllétének a megteremtése is kimagasló figyelmet kap. A kutyáknak nagyon sokan most már olyan életet képzelnek el, ahol a kanapé szélén ül, és azt erősíti bennünk, hogy mennyire boldog azért az életért, amit tőlünk kap. Ettől mi meg rendkívül jól érezzük magunkat.

Itt van ez a csodálatos faj, amely évezredeken keresztül hordozta, az evolúció által csiszolta rendkívüli készségeit. Aztán most kitaláljuk, hogy ezt ne csinálja, mert ez neki nem jó.

De erről szólt bárki a kutyáknak is?