hirdetés

Dr. Kajó Cecília: A robotok elveszik az állatvédők munkáját?

Dr. Kajó Cecília

2024. május 21 - Képek: Getty Images Hungary

A mesterséges intelligencia (MI) napjainkra feltehetően az egyik legtöbbet használt kifejezés lett azzal a közhellyel párosítva, hogy „ez a jövő, ezt már nem tudjuk megkerülni, erről beszélni kell”. De a mesterséges intelligencia leginkább a jelen, ha tudjuk, hogy mit értsünk pontosan alatta.

hirdetés

Általános tudnivalókon kívül az okoskennel mibenlétét, működését is részletezzük.

Az MI mezőgazdasági szerepe

A mezőgazdaságban és az állattenyésztésben a mesterséges intelligencia alkalmazása ráadásul már vastagon a múlt: régebb óta ismert a precíziós gazdálkodás fogalma, ami a beépített leolvasóeszközök által gyűjtött adatok elemzése révén az erre kialakított ügyeleti protokoll alapján akár valós idejű beavatkozást is lehetővé tesz. Például az állattenyésztés kapcsán az állatok mozgása, takarmány- és vízfogyasztása alapján nagy biztonsággal megjósolható az ivarzási vagy ellési időpont. Ott pedig, ha szükséges, riasztható az azonnali beavatkozás érdekében a humán munkaerő.

Az állattenyésztésben működtetett rendszer alapvetően kéttípusú: vannak állatok, melyek „feldíszíthetőek, akár a karácsonyfa”. Egy szarvasmarha fülére felhelyezhető okoskrotália, nyakába szenzoros nyakörv, lábára szenzoros lépésszámláló, bendőjébe kérődzésfigyelő, melyek kommunikálnak a telepített leolvasókkal. Ezek pedig továbbítják az adatokat a szerverre. Ezzel szemben a baromfiak megfigyelésénél inkább a zárt tartástérben, a plafonról leereszkedő konzolokra szerelt kamerák figyelik az állatok mozgását, takarmányfelvételüket, az elfekvő egyedeket stb. Majd ezekből az adatokból jósolnak előre.

Az állattenyésztés során számos eszközt használnak

Modern kori birtokháborítás

Az állatokra helyezhető szenzorokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nagyon sokszor elhagyják azokat. Így a modern birtokháborítónak, aki egy állattartó telepre akar betörni, sokszor elegendő átfésülni a külső legelőt az ilyen elhagyott eszközökért, amelyek például a ki- és beléptetését biztosítják a szarvasmarhának a kapukon. Okosotthonok kapcsán a legtöbb fejlesztő cég specializálja reklámtevékenységét Airbnb-vel foglalkozókra, ahol az okosotthon-vezérlők legfontosabb vonzerejét az adja, hogy távolról, személyes konfliktusok vállalása nélkül, egyetlen gombnyomással kizárható valaki egy adott ingatlanból. Ez szintén birtokháborításnak minősül. A modern eszközök és technológia tehát sok esetben a jogsértések modern elkövetési módozatait segíthetik elő.

Segít a tervezésben

Hosszabb távú tervezést is lehetővé tesz a mezőgazdaságban a szenzorok által küldött adatok mesterséges intelligencia igénybevételével való feldolgozása. Többek közt a terméshozamok növelése vagy éppen a talajminőség-javítás kapcsán. De akár valós idejű beavatkozásra is alkalmas fagykár, jégkár megelőzése céljából az időjárás-előrejelzés új típusú megvalósításával. Vagy az öntözési mennyiség pontos kalkulálását teszi lehetővé, figyelve a lehullott csapadék mennyiségét.

Az eszközök az időjárás-előrejelzés monitorozásával is segítik a munkát

Az elöregedésnek is köze van hozzá

Hogy miért van ezekre az eszközökre és technológiára szükség? Az egyes számú indok a magyar és a globális társadalom elöregedése, és ezzel kapcsolatban mind a mezőgazdaságban, mind az állattenyésztésben, mind az állatvédelemben tapasztalható hatalmas munkaerőhiány.

Az állatok ellátása és gondozása kemény fizikai munkát jelent, ami egyre kevesebb ember számára vonzó – akár hajnalban teheneket kell megfejni, akár 50, 100 vagy még több kutyát, macskát kell kialmozni, kitakarítani, leetetni napi több alkalommal.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézet május 15-én „Az ember és közösségei a legújabb technológiák között” címmel lezajlott konferenciáján debütált a „Digitális birtokháborítás az okosotthonok korában” címen megtartott előadásom részeként az Eszkuláp Állatvédő Egyesület országban első és egyedülálló okoskennelprojektje. De miért örülhet az Eszkuláp, hogy a „robotok elveszik a munkát?

Nincs humánerőforrás az állatvédelemben sem

Aki követi állatvédő szervezetek oldalait, honlapjait, az tudja, hogy átlagosan félévente írnak ki új állatgondozót kereső állást. Pedig egy menhelyen dolgozónak különösebb szakképzettségre nincs szüksége (természetesen jó, ha van valamilyen állatokkal kapcsolatos végzettség, a vezetőnek pedig kötelező is.) Az viszont kétségtelen, hogy állatgondozónak lenni kemény fizikai munkát jelent. A beosztással járó állandó készenléti móddal együtt ez a két tényező sajnos nem jelent hosszabb távon megtartó vonzerőt, ha a menhelyeket mint a munkaerőpiac szereplőjét jelentő munkáltatót tekintjük.

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube-csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

Mi az az okoskennel?

Mit is jelent az okoskennel? Az okoskennel-vezérlés logikája egy központi, „digitális gondnokból” és a hozzákapcsolható eszközökből áll. A digitális gondnok egy vezérlőrendszer, amely külsőre egy jellemzően fehér doboz, routerre emlékeztető külsővel.

De mitől okos az okoskennel digitális gondnoka? Vásárlás után a „fehér dobozt”:

  1. Áramforrásra csatlakoztatjuk, és ha kéken jelez, működésre kész.
  2. Ezek után internethez csatlakoztatjuk.
  3. Adminként regisztrálunk a megfelelő felületen, a kennelben található szenzoros eszközöket csatlakoztatjuk, a különböző lehetőségekkel élve finomhangoljuk (az eszközöknél hatótávolságot, zónákat, időtartamokat állítunk be, csoportokba szedjük pl. helyiségek szerint a világítóeszközöket vagy másokat, a képi megfigyelést biztosító eszközöket valós idejű megfigyelésre vagy rögzítésre állítjuk stb.)
  4. Adminként jogosultságokat állítunk be és osztunk ki munkatársaknak, vendégeknek, egyéb belépőknek. (Kódokat generálunk, ujjlenyomatokat rögzítünk, jogosultsági szinteket állítunk be és rendelünk az egyes felhasználókhoz.) Eddig a pontig rendszerünk csak drága eszközök halmaza, még nem okoskennel, csak okosabb kennel, és a mesterséges intelligencia csak nyomokban fedezhető fel az eszközök működtetése során. További lépések szükségesek tehát.
A menhelyeken folyamatos a munkaerőhiány

Eljárások esetén is használható elemzések

Az okoseszközök beszerzésének és rendszerbe rendezésének valós értelme, hogy az általuk végzett elemzéseket lekérjük és kiértékeljük, illetve kiértékeltetjük (hőmérséklet, páratartalom, fogyasztott mennyiségek, szándékolt és kéretlen belépések/behatolások ideje, időtartama, alanya stb.)

Az okoseszközök hétköznapi valós idejű gyakorlati alkalmazása mellett fel kell készülnünk a nem várt biztonsági eseményekre. A várható incidensek értékelésére akár szimulált támadásokkal, továbbá folyamatos feladat a jogosultságok felülvizsgálata. Az okoskennelek által rögzített adatok alkalmasak lehetnek például egy állattartással járó zavaró hatások miatt megindított birtokvédelmi vagy szomszédjogi perben bizonyítási eszközök generálására, ahol azt állítja a felperes, hogy a „kutyák egész nap ugattak a kifutóban”, mire az okoskennel naplózási fájljaiból be tudjuk mutatni, hogy a nap jó részét a zárt kennelekben töltötték.

Mind a hétköznapi valós idejű használat, mind a szimulált támadások tapasztalatai egy folyamatos kísérletezés arra, hogy rendszerünk minél jobb legyen. Az okoskennel és tulajdonosa élethosszig tartó tanulásban vesz részt, már csak azért is, mert egy hatékony örökbeadási politikával rendelkező állatvédő egyesületnél „pörögnek” az állományok. Gyakori az egyedek váltakozása a kennelekben, márpedig eltérő egyedek eltérő habitussal rendelkeznek, tehát ők is indukálják az okoskennelek folyamatos finomhangolását.)

Az okoskennel tehát kezdeti szakaszában mozgásfigyelést, ki- és beléptetést jelent, később hőmérséklet- és páratartalom-figyelést, időjárás-változás esetén naptető ki- és visszaengedést, automatikus etetést, és különböző nem várt események kapcsán riasztást foglalhat magában.

Fontos elkülöníteni az állattenyésztésben használt okoseszközök fő céljától: a munkaerőhiány megoldásán túl az állatvédelmi felhasználásban nem az állattenyésztési célú takarmányoptimalizálásáról és a pocsékolás elkerüléséről van szó, az állatok egészségügyi jóléte és jólléte figyelése pedig értelemszerűen nem azért fontos, hogy hogyan hasznosítják a takarmányt, és mennyire gazdaságosan lehet fogyasztási termékeket előállítani belőlük.

Adatvédelem

Fontos zárókérdés a „robotállatvédő” alkalmazásánál az adatvédelmi szál. Amint digitális gondnokunk mondjuk egy birtokvédelmi perben az események naplózásával bizonyítási eszközöket generálhat, úgy az állatgondozók és a vendégek a használt eszközök révén folyamatos megfigyelés alanyai lesznek. Az ehhez kapcsolódó naplózás során hétköznapi tevékenységeinek főbb mutatói pontosan követhetőek, mikor, hol, mit tett az ingatlanon belül percre és helyre pontosan lebontva. A GDPR fogalomhasználatával mint adatkezeléssel érintetteknek ezért bizonyosan előzetes adatvédelmi tájékoztatásban kell részesülniük, és rendelkezésükre kell bocsátani adatvédelmi szabályzatot (ami a tulajdonos adminisztrációs-jogi kötelezettségeit gyarapítja a hagyományosan használt jogi iratok mellett). Az okoskennel karbantartása és javítása kapcsán a szakszerviz bevonásának hatása az adatállományokra további elkerülhetetlen adatvédelmi szálat jelent a működtető gondolkodásmódjában.

Az okoskennelrendszer sosem válik kész rendszerré, működtetése folyamatos kísérletezés eredménye. A kísérletezésnek lehetnek egészen komoly jogi következményei. Hiszen ami nekünk (menhelyvezetőként, ingatlantulajdonosként, bérbeadóként, okosotthonadminként) fizikai, anyagi vagy jogi biztonság, az másoknak korlátozás, kizárás, anyagi kár.

Ha érdekelnek dr. Kajó Cecília gondolatai a kisállat-biztosításról, akkor ide kattintva hallgasd meg podcastunkat, amelyben Bara Ágnes biztosítási szakértővel mondják el a legfontosabb tudnivalókat a kérdésben.

állatvédelem birtokvédelem Dr. Kajó Cecília jog jogász menhely mesterséges intelligencia örökbefogadás ugat a kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!