hirdetés

Egy kis nyári nosztalgia: a „virslikutyák” futama

Molnár Enikő

2023. október 11 - Képek: Getty Images Hungary

Futóverseny tacskóknak? Abszurdnak hangzik, de nem elképzelhetetlen. Nyáron évente megrendezésre kerül Amerika egyik legnagyobb „virslikutya” versenye, és a résztvevő ebek újra és újra megmutatják, hogy nem lehetetlen.

hirdetés

Megérkezett az ősz, lassan már két hónapja egyre hűvösebb az időjárás. Viszont szeptember végén, október elején visszalátogat egy kis meleg, a vénasszonyok nyara (vagy indián nyár) képében. Ez eszünkbe juttathatja az igazi nyarat, és annak látszólagos gondtalanságát. Visszaemlékezésként pedig érdemes lehet megemlíteni Amerika egyik legnagyobb és legismertebb tacskós eseményét, a Wienerschnitzel Wiener Nationals-t. Idén július közepén rendezték meg, immáron 26. alkalommal. Ez a kaliforniai rendezvény a Los Alamitos lóversenypályán kapott helyet, elnevezése pedig igazán mókás. A „wienerschnitzel” bécsi szeletet jelent, a „wiener” pedig virslit. Viszont a tacskók versenye nem csak a közönség szórakoztatására szolgál, egy nemesebb cél is lebeg a házigazdák szeme előtt. A bevételből támogatják a Seal Beach Animal Care Center munkáját, akik kóbor állatok befogásával, ellátásával és új otthon keresésével foglalkoznak.

A tacskók versenye kifejezetten szórakoztató látványt biztosít.

Az idei nyertes

Idén egy igazán különleges névvel ellátott tacskó nyerte a futamot, Beenie Von Weenie. A kétéves rövid lábú eb már második éve vett részt a versenyen, és idén cirka 6,8 mp alatt teljesítette a 45 méteres távot. A tacskóverseny úgy néz ki, hogy a kutyák a rajtvonalhoz állnak, a gazdik pedig a célvonalhoz. Amint kiengedik a tacskókat, a verseny elkezdődik, és a gazdiknak csak egy dolguk van: hívni kedvencüket, és távolról motiválni, hogy minél gyorsabban odaérjenek hozzájuk. Nicolee Leonard, Beenie Von Weenie gazdája úgy gondolja, hogy a sikerük kulcsa egy pár zokni volt, mert kedvence imádja a zoknijait.

Beenie nyeremény egy kutyaház volt, 1000 dollár és egy gravírozott üveg trófea, amin az áll: The Fastest Wiener of the West, 2023 Champion. Elsöprő sikere után a második helyezett Burr of Cypress, California volt, aki 500 dollárt vitt haza családjának. Harmadik helyen pedig holt versenyben Penny, Kirby QT Pie és Cannonball Charlie ért be.

Vita a tacskóversenyekről

Míg sokan aranyosnak, cukinak és szórakoztatónak tartják a tacskóversenyek gondolatát, mások aggodalmukat fejezik ki az induló ebek egészsége miatt. Valamilyen szinten érthető is, hiszen hosszú testük és rövid lábuk nem éppen a legalkalmasabb kombináció a futásra. Nem beszélve arról, hogy egy gyakori gerincprobléma náluk tacskóbénuláshoz vezethet, bár ezt inkább a lépcsőzéstől, magasra ugrálástól alakulhat ki.

Mivel manapság inkább városban találkozhatunk velük, sokan elfelejtik, hogy a tacskókat eredetileg vadászkutyának tenyésztették, és közel sem olyan törékenyek, mint azt többen gondolják. A DOGZ konferencián többek közt a városban tartott kutyák helyzetéről is szót ejtünk. Sőt, egy egész szekciót szentelünk neki,  ahol Vértes Luca, az IDESÜSS Kennel tacskó tenyésztőjének előadását is meghallgathatjuk, Kistestű vadászkutyák a városban címmel. Így akit érdekel a téma, azt szeretettel várjuk október 28-án.

kép: Az Én Kutyám

Valóban fontos, hogy a tacskóversenyek szakszerű felügyelet mellett kerüljenek megrendezésre, hogy ezzel elkerüljék a potenciális sérüléseket, de ez minden kutyasportra igaz. Ha őszinték akarunk lenni, az a közel 50 méter nem kéne, hogy megerőltető legyen egy egészséges felnőtt kutyának, bármilyen fajtáról is beszélünk. Még akkor sem, ha a versenyeztetett kutyákat előszeretettel „virslikutyáknak” becézik.

 

dogz konferencia futóverseny kutya futóverseny tacskó tacskó futtatás tacskóverseny

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!