hirdetés

Tökéletes gazdi márpedig nincsen! Márton Attila különvélemény

Márton Attila, 2022. szeptember 8 - Képek: Getty Images Hungary

Sokat beszélünk a felelős állattartásról, amelyet a tökéletes gazdi teljesít be. Nézzük meg, kit is nevezhetünk annak? És már az elején elárulom a saját nézőpontomat: a tökéletes gazdi leginkább egy túlidealizált és nem létező személy.

hirdetés

Akik követik az írásaimat, hallottak már tőlem előadást, valószínűleg most elég furcsán néznek.
Hiszen az esetek többségében azzal foglalkozom, hogy kiemeljem a hibákat, rámutassak, mit kéne máshogy csinálni. Erre most leírom, hogy a felelős állattartó nem is létezik. Kérdezheti bárki, hogy mi történt, miért fordulok magammal szembe? Pedig nem teszem. Pont azt mondom, amit eddig is.

Ki a legfrankóbb anyuka a játszótéren?

Szeretjük magunkat jónak, minél jobbnak mutatni. Még úgy is, ha ennek eléréséért olykor magunkat is becsapjuk kicsit. Nem kell nagy hazugságokra gondolni. Előszeretettel ferdítünk, színezzük ki milyenségünket és a velünk történt eseményeket. A közösségi média térnyerése erre igencsak ráerősít. És ha már mindenkinek tökéletesnek kell tűnnie, akkor mi van azokkal, akik kilógnak az idilli képből, akik személyében és cselekedetében kivetnivalót találunk?

Akinek van kisgyereke vagy mozog ilyen közegben, tudja jól, hogy mennyire általános dolog mások árgus szemmel mérlegelése, a szülői képességek megítélése és sok esetben elítélése a pillanat töredéke alatt. Ilyenkor persze sok esetben arról van szó, hogy saját magunk képességével kapcsolatos belső bizonytalanságunkat szeretnénk enyhíteni azzal, hogy másokon pálcát törünk: Látod, hogy csinálja! Én sokkal jobb vagyok!

Kórosabb esetben jön az olyan helyzet, amikor valaki saját maga nagyságát és tökéletességét úgy kívánja átérezni, hogy szisztematikusan mások cselekedetében próbálja megtalálni azokat a pontokat, amelyekkel tudja igazolni, hogy másoknál mennyivel különb. Megindul hibakeresés, és beindul a shaming. Leginkább az online világban.

A shaming (szó szerinti fordításban leginkább megszégyenítést jelent) egy általánosan elterjedt jelenség. Arról szól, amit fentebb ecseteltem. Valakiben megtaláljuk a hibákat – akár nagyítóval – vagy különféle dolgokat hibának kiáltunk ki és pellengérre állítjuk az illetőt, nagyon sokszor csoportosan. Azért, mert túlsúlyos, mert rossz anya, mert rosszul öltözködik. És mivel, hogy most már a kutya családtag, alapelvárás, hogy a megfelelő tartásában is helyt kell állni. Így szépen lassan megjelent a gazdi-shaming is.

A szégyenfolt

Elég egyetlen egy apró hiba, és az illető pikk-pakk magán viselheti a felelőtlen kutyatartók billogját.
Nagyon sokan imádnak ítélkezni, felnagyítani a hibáikat és azáltal magukat többnek érezni. Nem szép dolog, de vannak, akiknek javarészt csak így jut egy kis önbecsülés. Mások megszégyenítésével.

Olyan viszont, hogy valaki mindent jól csinál a másodperc minden egyes töredékében, nincs. Lehetetlen. Természetesen hiba és hiba között is különbség van és különbséget is kell tenni. Önmagában kérdés, hogy a hibásnak kikiáltott cselekedet milyen következményeket hoz magával. Vannak megbocsáthatatlan hibák. Például, amikor egy kutyánál elmarad a féregtelenítés. Vagy amikor nekiállunk úgy kutyát tartani, hogy egyébként annyit tudunk róla, hogy négy lába van és cuki (egyre többször fordul elő). Nagyon sok példát látni nap mint nap, amely megdönthetetlenül mutatja, hogy emberek úgy tartanak kutyát, hogy fogalmuk sincs, hogyan is kéne. Hiányzik a legalapibb tudás is, és ha ennek hozományaként a kutyának baja lesz, ott felmentés nem jár.

De nagyon sok esetben olyan hibákról van szó, amelyek eljövetele nem volt előre látható és a legalaposabb óvintézkedéssel sem lett volna elkerülhető. Vannak olyan élethelyzetek is, amikor valaki tudása legjavát nyújtva mégis rossz döntést hoz vagy egyszerűen kontrollálhatatlanul, rossz irányba eszkalálódnak a történések. Utólag okoskodni, megmondani, hogy mit kellett volna máshogy tenni, könnyű és divatos dolog. Főleg annak, aki külső szemlélőként oszt igazságot és tör pálcát mások felett.

A tökéletességet hajszolva

A kutyánkkal való harmonikus viszonyhoz kell, hogy az együtt töltött idő alatt jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ezt könnyen beárnyékolhatja, amikor a gazdi saját kétségei és bizonytalansága átveszik az irányítást. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ott van felettünk az állandó nyomás, hogy mindig tökéletesek legyünk. Ha pedig nem, jön az ítélkezők serege. Nincs olyan, hogy valaki mindent jól csinál. Már csak azért sem, mert nagyon sok szituációban igazából senki sem tudja megmondani a jó választ, számos kérdésben a tudomány is tele van ellentmondásokkal, lezáratlan vitákkal.

A hibákról és problémákról kell beszélni, feltárni őket. De a feltárásnak nem arról kéne csak szólnia, hogy embereket „jó” és „rossz” csoportba sorolunk. Vannak hibák, amelyek esetében kell az elítélés. Máskor pedig a konstruktív hozzáállás sokkal több értelemmel és hozománnyal bír. Utóbbi egyre jobban hiányzik.

Számomra a „jó gazdiság” egy fejlődési folyamat, amelynek talán nincs zárópontja sem. Komoly önismereti munkával jár. Fejlődni pedig csak úgy lehet, ha az embernek viszonylag reális képe van önmagáról, nem túloz egyik irányba sem. Nem véli úgy gőgösen, hogy eredendően mindent tud és jól csinál. És nem parázik be indokolatlan félelmektől vezérelve minden apró kis semmiség láttán. Megtalálja az egyensúlyt. Fontos, hogy lássuk és belássuk a hibáinkat, hiányosságainkat. Őszintén. Ekkor tudunk változni, fejlődni.

De ez az őszinte, egészséges önkritika sérül, ha minden egyes kis elkövetett vagy annak vélt hibát követően jön az ítélkezők hada keresztre feszíteni a „bűnöst”. Nagyon sokszor végig nem gondolva, nem is értve, hogy miről is van szó. A lényeg az ítélkezés. A felelősségteljesség egy összetett, ezer felé ágazó dolog. Nem csak annyi, hogy van vagy nincs. Ezt meg kéne érteni ahhoz, hogy a tényleges felelős állattartás térnyeréséről beszélhessünk.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon