hirdetés

A Mikulást is levették a lábáról: kinyílt a szemük vakvezető kölyköknek

László Enikő

2021. december 5 - Forrás és képek: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Pár nappal ezelőtt kinyílt a szemük a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykeinek. A háromhetes kicsik idilli környezetben ismerkednek a Mikulással, akit nagy igyekezetükben fel-felborítanak.

hirdetés

„Először a szemük sarkában csillant fel egy kis fény. Pár nap múlva már teljesen kinyílt a szemük” – a háromhetes labrador kölykökről beszél ilyen szépen Ménesi Gizella önkéntes. Az ő törökbálinti otthonában nevelkedő kicsik az alapítvány kilencedik saját alma.

Az alábbi videóban a kölykök a Mikulást is leveszik a lábáról:

Napról napra fejlődnek

Egyik napról a másikra sokat fejlődnek, nyugodtak, gyönyörűek és már ügyesen járnak. Önkéntesük elmondta, hogy a nagyobb kölykök igazi díjbirkózók, gyorsan teleszippantják magukat tejjel, azután alszanak, heverésznek. A kisebbek nem annyira ügyesek, úgyhogy megkapják az esélyt arra, hogy ne kelljen mindig versenyezniük a nagyobbakkal. Amíg a „szumósok” alszanak vagy békésen járkálnak, az önkéntes kiveszi a kisebbeket, és Zina külön megszoptatja őket.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„A kölykök röfögő hangját hallani evés közben, a hátsó lábukkal úgy kaparásznak a pamuttakarón, mintha esne az eső” – mondta Gizella. Ez nagyon kedves, de az is gyakran előfordul, hogy visító hangot ad valamelyik, amikor eltéved. Az önkéntes egyik éjszaka éktelen visításra ébredt. Odament a kölykökhöz, és mindent rendben talált. Az ismét felharsanó panaszkodásra vissszatért, megszámolta őket és bizony egy híja volt. A legnagyobb fekete fiú az anyja háta mögött próbálta befúrni magát, ami persze nem sikerült. Ekkor szabadította ki és rakta a testvérei mellé a kis felfedezőt.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Ebben az alomban négy fekete és négy sárga kölyök van, egyedi kis jelekkel, ezért könnyű őket megkülönböztetni. Legutóbb tizenegy sárga kölyköt nevelt Zina, akiket nem volt ilyen könnyű beazonosítani.

Zina nagyszerű anyuka

Gizella elmondta, hogy családja teljesen nyugodtan tudja élni az életét a kölykök mellett, mert Zina elvégzi a munka dandárját. Reggel megmérik őket, naponta háromszor enni adnak az anyakutyának, és kicserélik a lepedőt a kölykök alatt, a többit Zina elvégzi.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Teljesen tisztán tartja őket, fényesek, jó szagúak. Zina és kölykei egy nyugodt szobában laknak most, meleg és egyben világos a helyük. Ide most nincs bejárása a családunk macskáinak és a többi kutyánknak. Zina szabadon mozoghat az egész lakásban, gyakran kijár a kertbe, aztán siet vissza a kicsikhez ” – mondta az önkéntes.

Az alapítvány büszke arra, hogy ismét kiskutyás Mikulásuk van. Arra még inkább, hogy egy év múlva elkezdődik a kölykök számára a nagybetűs élet, hiszen vakvezető kutyákat fognak belőlük képezni.

Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyökkutya vakvezető kutya vakvezető kutyák születtek

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!