hirdetés

Mit jelent, ha feláll a kutyám hátán a szőr? Elképzelhető, hogy támadni fog

Ferenczi Deborah

2021. november 20

A legtöbb ember ismeri a támadó kutyák testbeszédét, ha máshogy nem is, de hallomásból. Jellegzetes a vicsorítás, az erős ugatás és a támadóállás is. Ugyanakkor számos kevésbé közismert előjel is létezik, például az, ha feláll a szőr a kutya hátán.

hirdetés

Ha szembetalálod magad egy támadó kutyával, azt több, mint valószínű, hogy észre fogod venni. Ugyanis viszonylag sok jel utal rá, hogy bizony az adott állatnak nem éppen békések a szándékai.

Egy jel még nem jel

Egy-egy különálló mozzanat még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kutya egyértelműen támadni akar. Például csak az, ha feláll a hátán a szőr, nem azt jelenti, hogy egészen biztosan agresszív szándékai lennének. Ez a jelenség  – abban az esetben, ha nem társul mellé más, egyértelmű jelzés – nagyon könnyen lehet egy teljesen egyszerű biológiai folyamat eredménye. Utalhat libabőrösségre, szimplán izgalom is előidézheti, sőt sokszor egyenesen félelem is állhat a háttérben. Tehát soha sem szabad egyértelműen egy jelből levonni hosszú távú következtetéseket, mindig ezeknek összeségét kell vizsgálni.

Milyen jelek utalnak támadásra?

Nyilvánvaló, hogy a kutya elsősorban a testbeszédével kommunikál. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy értsd azt, legalább alapszinten. Egyértelmű, támadást megelőző jel a vicsorítás, a feszültség. Jellemző a merev testtartás, a fixírozás, a gerinc mentén felálló szőr és a dülledt szem, a vad ugatás is.

Amennyiben szándékos ember ölési kísérlet volt, akkor el kell altatni a kutyát.

Mit csinálj, ha támad a kutya?

Az első és legfontosabb ilyenkor, hogy semmi esetre se néz mereven és hosszan a szemébe, ugyanis ez egyértelműen provokáló számára. Nagyon fontos az, hogy megőrizd a nyugalmadat bármennyire is félsz attól, hogy az állat megtámad. Tilosak a hirtelen mozdulatok, a sikoltozás, sőt a legrosszabb, amit tehetsz az, hogy elfutsz. Ez még a nyugodt kutyákban is felkelti a zsákmányszerzési ösztönt. Szintén tudni kell, hogy abban az esetben, ha a kutyával dominanciaharcba szállsz, sokkal inkább felhergeled, mintsem megijesztenéd.

Futás helyett

Szakértők azt javasolják, hogy inkább menj át az út másik oldalára annak érdekében, hogy az állat minél kevesebb testfelületet lásson belőled. Tehát érdemes oldalra fordulni, hogy ezzel kijátssza azt, hogy potenciális zsákmánynak gondoljon. Illetve soha, semmi esetre se fordíts hátat a kutyának, ugyanis ezt is meghátrálásnak érzékelheti. Így abban az esetben, ha a kutya megtámad, a legfontosabb, hogy maradj nagyon higgadt, beszélj kiegyensúlyozottan és barátságosan, és semmiképpen ne ess teljes pánikba, ugyanis ezzel még jobban felhergeled.

Igyekezz távol maradni az ebtől, nyugodtan segítséget kérni telefonon vagy járókelőktől, és ha a kutya mégis megharapott, azonnal menj kórházba, még kisebb sérüléssel is. Próbáld megjegyezni, hogy nézett ki az állat, hol talált rád, volt-e különös ismertetőjele, ami segíthet beazonosítani a hatóságoknak.

(Képek: Getty Images Hungary)

feláll a kutya hátán a szőr kutya metakommunikáció kutya szőre kutyatámadás kutyatámadás jele miért támad a kutya a gazdára támad a kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!