Mit tegyél, ha kutyatámadás ér külföldön? Dr. Kajó Cecílliát kérdeztük, hogy mi a teendő ilyen esetben

Amennyiben jártál már külföldön, kiváltképpen a balkáni országokban, akkor bizonyosan te is tapasztaltad, hogy rengeteg kóbor kutya van. Nos, annak ellenére, hogy az esetek túlnyomó százalékában teljesen ártalmatlanok ezek az állatok, mégis előfordulhat olyan eset, hogy támadás ér valakit külföldön. Jogászunkat kérdeztük arról, hogy ilyenkor mi a teendő.

A képzelt jogeset szerint olyan külföldi országba megyünk nyaralni, ahol a kóborkutya-kérdés megoldatlan, és viszonylag nagyobb falkákban járnak-kelnek az állatok az utcán. Egyszer csak támadás ér minket, egy vagy több kutya megharap, elszakad a ruhánk, a táskánk, a benne levő értékek károsodnak, eltörik a táblagépünk, stb. Mit tehetünk ilyenkor, hova, kihez forduljunk?

Ha uniós tagállamban történik az adott eset

Nehéz konkrétan válaszolni a kérdésre, mert ha először szűken csak abban gondolkodunk, hogy uniós tagállamban történt az eset, már ott is megjelenik a két típusú jogrendszer (a kontinentális és az angolszász). Vagyis jogszabályokat is kellene ismernünk országonként, illetve joggyakorlatot is. Ha például Nagy-Britanniáról beszélünk, amely ugyan a brexittel kilépett az unióból, de mégis sok szálon – rendkívül leegyszerűsítve – egy véghatáridőig kötötten, külön megállapodások alapján „mintha” tag lenne, úgy kezelendőek egyes területek például a közigazgatásában.

Ha nem uniós tagállamban történik

Ha nem uniós tagállamban gondolkodunk, még bonyolultabbá válik a helyzet. Úgyhogy kezdjük talán a legkézenfekvőbbel: amikor utazás előtt biztosítást kötünk, nézzünk utána, kérdezzünk rá, hogy kiterjed-e ilyen esetkörre is a szerződés, illetve milyen értékhatárok vannak, vagy milyen jellegű orvosi beavatkozással kapcsolatban vállal a biztosító részben vagy egészben költségeket.

Mindig fel kell mérni a helyzetet

Saját elővigyázatosságunkat nyilván említenem sem kell. Állatszerető emberek révén barátkozhatunk idegen országban kóbor kutyákkal, etethetjük őket, de mindig mérjük fel gondosan, hogy nincs-e olyan kockázat, ami miatt inkább óvakodnunk kellene az ilyenektől. Például akár a szemünk előtt megtörténnek a képzeletbeli jogesetben fejtegetettek, vagy lévén magunk is kutyásak, látjuk az ebeken, hogy nem túl szocializáltak, vagy az élelem miatti versengésben elveszthetjük a kontrollt a társaságukban, ahogy körülvesznek minket.

Más törvény vonatkozik a kóbor és a kóborló kutyára

A magyar helyzetből kiindulva megkülönböztethető a kóbor és a kóborló kutya, ez más országban sem lehet másképp. Előbbinek nincs gazdája, akár több generáció óta az utcán él, időnként odacsapódik élelem vagy társaság miatt házakhoz, emberekhez. Vagy akár egész (nem túl hosszú) életét emberektől távolabb tölti el, és szemétdombok, ellopható baromfik, illetve az erdőbeli apróvadak, falkában nagyobb vadak is (vagy borzasztó belegondolni, de akár sorstársai kölykei) jelentik a megélhetését. A kóborló kutya pedig jellemzően az önsétáltató, a „majd hazajön”, a „mindig kimegy, de vissza szokott jönni”, a „mit zaklatnak, sosem volt még belőle baj” típusú kutya, amelyek miatt az állatvédők rendszeres kritika tárgyai, mert ugye miért is kell túllihegni az egészet, hogy a kutya kicsit kint volt az utcán.

Ha súlyos a baleset

Ha vadat űz, elpusztít, más állatokat, embereket támad meg, balesetet okoz, gépjárművekben esik komoly kár, vagy megtörténik a legborzasztóbb, haláleset is történik, már nem ilyen laza a hozzáállása senkinek, és jönnek a kimentési kísérletek, a „nem tudhattam”, a „nem láthattam előre” és a végtelenített sajnálkozás. Magyarországon tehát a gazdátlan, kóbor kutyák okozta támadásokkal, károkozással nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha lehetőség van rá, az állatot be kell fogni megfigyelésre, hogy veszettség jeleit mutatja-e, de az általa okozott kár megtérítésére nem nagyon van mód, hiszen nincs mögötte valaki, egy élő emberi személy, akit kötelezni lehet kártérítésre. Ez nyilván külföldön is így van.

A gazdás, de kóborló kutyával más a helyzet

Én úgy gondolom, bár nem ismerem mélységében az uniós tagállamok állatvédelmi szabályait olyan módon, hogy összehasonlítjuk a büntetőjogi és a kártérítési tényállásokkal (kiváló szakdolgozat-téma, hajrá, hajrá joghallgatók!), hogy hasonló rendszer adta keretek vannak az unió területén. Vagyis, ha valahol olyan kutyatámadás ér minket, amely állatnak van gazdája, akkor őt esetenként nem is könnyen, de be lehet azonosítani, meg lehet fogni és eljárások alá lehet vonni a támadás miatt – ha okozója, előidézője lehetett (akár mulasztásával) –, hogy szankciót kapjon, az okozott kárért pedig vállalja a felelősséget. A kötelező transzponder-beültetésnek máris látjuk a nemzetközi jelentőségét, ha például önsétáltató kutyánk egy külföldi állampolgárt támad meg.

A kóbor állatokért az állam tartozik felelősséggel

A kóbor állományokért valamilyen szinten az állam tartozik felelősséggel. Hiszen állami feladat a gyepmesteri tevékenység fenntartása, fejlesztése, költségvetési forrásokból való biztosítása. Ez külföldön sincs másképp, az unióban biztos, hogy azonos járványügyi, állategészségügyi, állatjóléti szabályok vannak minden tagállamban.Ha erre az állam alkalmatlan, és hatalmas mennyiségű kóbor állat van az ország területén, akkor a hazai viszonyokat tekintve érdekes jogi fejtegetésbe mehetünk bele.

Az állam ellen indított per

Az állam ellen indított per lezárulta után elképzelhetőnek tartok egy jogorvoslati kísérletet a strasburgi emberi jogi bíróságnál, hogy az emberi jogi egyezmény bizonyos részeit az állam megsértette, mivel nem gondoskodott állampolgárai részére meghatározott jogaik biztonságos gyakorolhatóságáról. Így egy esetlegesen ilyen nyertes perben az állam jóvátételt fizethet az ilyen eljárást indító állampolgárának. Az elhíresült ilyen eseteket mindenki hallotta már, több fogvatartott kapott az elmúlt években nem kevés jóvátételt Strasburgtól, mivel a magyar állam képtelen biztosítani a túlzsúfolt börtönökben a minimális, jogszabály által előírt életteret. (Nemrégen voltam a Múzeumok Éjszakáján a Nagy Ignác utcai börtönben börtönlátogatáson, ahol a körbevezetést végző igazgató elmondta, hogy a minimális élettér a fogvatartottak számára 6 m2/személy. Ez egyébként megegyezik a kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendelet alapján a csoportosan tartott kutyák esetén az egy kutyára eső minimum tartási hellyel).

Szép jogalkalmazási kérdés tehát azt levezetni, hogy az állam által elhanyagolt kóborállat-kérdés egy adott – remélhetőleg nem tragikus kimenetelű – támadás esetén mennyiben befolyásolhatja az egyezményben vállalt, emberi jogokkal kapcsolatos állami kötelezettségeket. Ez is bizonyítja, hogy az állatvédelem mennyire nem arról szól pusztán, hogy cuki kiskutyák és kismacskák fölött gügyögünk, hanem mennyire átfonja életünk minden területét nap mint nap.