hirdetés

Génterápiával fiatalítanák a kutyákat, majd az embereket is a Harvard kutatói

László Enikő, 2020. november 13

A Harvard egyik kutatója, George Church nem mindennapi ötlettel állt elő: egy feltörekvő startup cég keretein belül génterápiával fiatalítaná a kutyákat, később pedig az embereket is.

hirdetés

A Rejuvenate Bio nevű cég génterápiás kísérletekbe kezdett annak érdekében, hogy megnöveljék a kezelt állat életkorát. Későbbi terveikben pedig az szerepel, hogy ugyanezt a módszert embereken is alkalmazzák, így akár 130 évig is élhetnénk, egy 22 évesnek megfelelő testben. A tesztelés először férgeken és ecetmuslicákon zajlott, ami által azok élethossza megduplázódott vagy még annál is több lett. Más kutatások arra az eredményre jutottak, hogy ha egy öreg egér vérét egy fiatalabb példányéval vérátömlesztés során “kicserélik”, azzal megnövelik az idősebb egyed életkorát.

Tesztelés kutyákon

A cég négy beagle-ön is végzett kísérleteket. Erről azonban úgy tűnik, nem szívesen számolnak be, valószínűleg azért, mert a legtöbb kutyabarát megkérdőjelezné tartási körülményeiket, jólétüket. Néhány elérhető dokumentumból azonban felvázolható, hogyan haladnak a projekttel. Egy rendezvényen Church azt mondta, az ebeken való tesztelés azért is nagyon fontos, mert sok kutyatartó bizonyára élne ezzel a lehetőséggel, hiszen megnövelhetné szeretett kedvence életkorát. Méghozzá nem is kis mértékben. Ezáltal pedig az emberek számára könnyebben elfogadhatóvá válna a módszer, hiszen sokan bármit megtennének azért, hogy kutyájuk minél tovább velük maradhasson.

Mivel lenne utána piaci érdeklődés, ezáltal könnyebb lenne engedélyeztetni, illetve befektetőket is találni. A kutatók az ebből származó bevételeket pedig az embereken való tesztelésekre fordítanák. A másik ok, amiért kutyákat választották a teszteléshez, az a négylábúak viszonylag rövid életkora. Rögtön embereken kezdeni a kutatást igen hosszú időt venne igénybe, nem úgy, mint egy állat esetében.

Első lépésként a cég megoldást szeretne találni a dobermannok és spánielek körében gyakori szívproblémákra. Az összegyűjtött adatokkal, vizsgálati eredményekkel pedig bizonyítékot akarnak találni arra, hogy a beavatkozás akár emberek esetében is működhet.

A cavalier king charles spánieleknél igen gyakoriak a szívproblémák.

A cég nem titkolja, hogy hatni akar a gazdákra, tenyésztőkre, főképp a cavalier king charles spánielekére. Az ilyen fajtájú kutyák fele tíz éves korára szívproblémák miatt hal meg. Számukra olyan génterápiát javasol a cég, amivel ez kiküszöbölhető lenne. Azonban csak annyit árultak el a kezelésről, hogy egereken korábban már nagy sikerrel tesztelték. Lényege pedig az lenne, hogy blokkolnak egy olyan fehérjét, ami a szívbillentyű hegesedését okozza. A spánielgazdák véleménye eltérő. Egy tenyésztési konferencián több ezer dollárt gyűjtöttek a kísérleti kezelésekre és nagyon örültek a kezdeményezésnek. Más spániel tulajdonosok azonban kételkednek benne és nem voltak meggyőződve a génterápia sikerességéről.

Milyen hatással lenne ez világunkra?

David Sinclair biológus szerint ha az elképzelésük sikerhez vezet, az a 21. század legnagyobb felfedezése lenne, hiszen emberek életét is meg lehetne hosszabbítani. Ez azonban felvet számos etikai és környezetvédelmi kérdést is. Egyrészt azt, hogy szabad-e beleszólni a természet rendjébe egy amúgy is túlnépesedéssel küzdő, haldokló bolygón?

Vajon ettől még több gazdátlan állat lenne a világon?

Az árva állatokra nézve is bizonyára rossz hatással lenne a folyamat. Általánosságban elmondható, hogy aki elveszíti szeretett kedvencét, gyakran örökbefogad vagy vásárol később egy másikat. Ha a kutyák kétszer ennyi ideig élnének, valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb menhelyi árva kerülne gazdához. Az is biztosan gyakrabban fordulna elő, hogy az állat túléli gazdáját, ezáltal elárvul. Ellenben annak is nagy az esélye, hogy az emberek többségének pénztárcája nem engedhetne meg magának egy ekkora (valószínűleg igen nagy összegű) kiadást, ezáltal csak igen szűk réteg venné igénybe a szolgáltatást.

(Képek: Getty Images Hungary)

hirdetés
További cikkeink

Keresés az oldalon