Hapták, aki kóbor kutyából lett a magyar katonák hűséges postása

Haptákot, a hűséges kutyát a magyar katonák nagy becsben tartották. Különleges megérzéseiben mindenki megbízott, és sohasem tévedett.

Híres katonai kutyák vagy hűséges társak, akik a halál után is gazdájukat várják. Sokat ismerünk közülük, de a magyar Haptákról mégis kevesen hallottak. Pedig a huszadik századi sajtó többször is emlegette a bátor, hűséges kutyát, akit a Bécsben állomásozó katonák fogadtak be. Szívmelengető történetének kezdeteit most te is megismerheted.

Hapták, az ezred postása

Az egykori kóbor kutyára a Bécsben állomásozó katonák találtak rá. Felfigyeltek hangos szűkölésére, majd beengedték az ajtón. Megsajnálták, mert kint dermesztő hideg volt. A csatakos, fekete bundájú kutya rögtön beiszkolt a melegbe és mindenkit örömmel üdvözölt. A bakák pedig megszánták, és néhány falat kenyérrel kínálták az átfagyott kölyökkutyát, akiről csimbókokban lógtak a hólabdák.

Az egyik katona különösen kötődni kezdett a kis árvához, és idővel nagyon megszerette. Az eb sosem tágított mellőle, mindenhová követte. A katonák úgy döntöttek, minden nap más ad a kutyának a napi fejadagjából, így megtarthatják az új kedvencet. A Haptáknak keresztelt kutya így már a Hernals-laktanya lakójává vált.

Az időközben őrmesterré kinevezett katonát Hapták mindenben segítette, láthatóan értette a dolgát. Ha a legénység egyik tagja rosszul tartotta puskáját, azonnal megugatta. De Hapták a mészárosra is mérgesen morgott, ha az éppen romlott húst tett elé. A morgásból értették, mit akar a kutya, és azonnal hoztak neki frisset.

„– Hisz akkor az a Hapták való­ságos kutya tudós volt – jegyezte meg a szemüveges ifjú.
Az öreg ur nem felelt, hanem nyugodtan folytatta:
– Haptáknak nem hiába volt a neve Vigyázz! De vigyázott is éjjel-nappal. Ha az ezredes, vagy valamely tábornok váratlanul akart a laktanyába toppanni, a mi ku­tyánk azonnal a fővártára rohant, megállott az őr előtt és a kapu felé vonított. Az őr fegyverbe kiáltotta az őrséget s biztos volt, hogy pár pillanat múlva egy ezredes vagy tábornok lép be a kapun.” – olvasható Farkas Emőd írása a Kis Ujság 1922. május 11-ei, 106. számában.

Haptáknak különleges érzéke volt ahhoz, hogy tudja, mikor jön be egy tiszt a laktanyába. Hogy honnan vette, hogy a tábornok valóban odamegy, és nem csak elsétál arra, azt senki sem értette. De Hapták érzékei teljesen megbízhatónak bizonyultak, így elnevezték őt az ezred postásának.

A kutya, aki sosem bocsát meg

Haptákot minden katona szerette, egy kivételével. Egy cseh katona ki nem állhatta az ebet, aki egyszer megmorogta. A szakaszvezető ekkor oldalba vágta puskájával, az emeleti ablakban ülő eb pedig a földszintre zuhant. A katonák azonnal a kutya segítségére siettek, a cseh szakaszvezetőt pedig komoly büntetéssel sújtották. Hapták törött lábát gondosan ápolták, de ennek ellenére örökké sántított, bántalmazóját pedig szinte gyűlölte.

A laktanyában gyakran előfordult, hogy valaki öngyilkos lett, fejbe lőtte magát. Hapták ilyenkor mindig szomorúan vonyított. Azonban egy alkalommal, amikor lövés hallatszott, kicsattanó örömmel ugrált. A katonák nem tudták, mit akarhat, így nyomába eredtek. A folyosóra érve azonban megpillantották a cseh szakaszvezetőt. Körbeugrálta és folyamatosan ugatta. A katonák szerint Hapták még a temetésen sem bocsátott meg annak, aki örökké megnyomorította.

A cikkhez az Arcanum Digitális Tudománytára nyújtott segítséget, a történet forrása a Kis Ujság 1922. május 11-ei, 106. száma, Farkas Emőd írása. A képek csak illusztrációk.

(Képek: Getty Images Hungary)