Sok kutya kap még mindig ilyen játékot, pedig életveszélyes
Szénási Szimonetta, 2023. augusztus 25 - Képek: Getty Images Hungary
Ennek az ötéves kutyának csaknem az életébe került a móka. Ezt a játékot soha ne add kedvencednek!
Sürgősségi műtétet kellett végrehajtani Lokin, az öt esztendős keveréken, miután a kutya két darabot is lenyelt az imádott játékából. Az állatorvosok figyelmeztetést adtak ki az eset kapcsán, számol be róla a BBC.
Bár sok gazda számára köztudott, és mi is írtunk már róla, hogy a teniszlabda cseppet sem kutya számára készült játék! Lokin is csak az életmentő beavatkozás segített, miután kettőt is lenyelt belőle.
Mint írják, a kutya apportírozás után lett rosszul, majd az állatorvosnál kiderült, mi okozza a tüneteket: két teniszlabda játék közben a kutya gyomrába került. Az erről készült röntgenfelvétel ITT tekinthető meg.
Bár gazdája elmondta, hogy kedvencének kifejezetten erős, strapabíró játékokat vesz, ugyanis a bohó eb mindent szétrág, ám a teniszlabdák a kedvencei. Ahogy fogalmazott, egyenesen a megszállottja a kis, zöld labdáknak.
Nem kutyának való
Ennek kapcsán dr. Catherine Burke, a PDSA nevű szervezet állatorvosa hangsúlyozta, hogy kutyáknak kizárólag nekik készült játékokat szabad adni. Épp a hasonló esetek elkerülése végett.
A teniszlabdák mérete miatt fennáll annak a veszélye, hogy a labda megakad a kutya torkán, és megfullad.
– hívta fel a figyelmet a veszélyre.
Hozzátette, hogy ezen kívül a teniszlabdákat borító, smirgliszerű filcréteg sem tesz jót a kutya fogainak, mert idővel elkoptatja azokat. Ez pedig fájdalmat és rágási nehézséget okozhat.
Milyen a jó játék a kutya számára?
A szervezet azt javasolja a gazdáknak, hogy a kutyáknak készült labdák közül is csak olyat válasszanak, ami elég nagy ahhoz, hogy az eb a fogaival úgy tudja megfogni, majd a szájában cipelni, anélkül, hogy azt lenyelhetné. Tehát semmiképp se férjen be teljesen a szájába!
Ha mégis megtörténne a baj, és kedvenced torkán megakadt a labda, EBBEN a cikkben írtunk róla, milyen technikával tudod eltávolítani.


Europa Event Center
2023. október 28.
A DOGZ konferencia hiánypótló a maga nemében: kiváló lehetőséget teremt arra, hogy kutyás szakemberek, tenyésztők és érdeklődő kutyatartók meghallgathassák egymás véleményét a legfontosabb kérdésekről, aktuális információkat gyűjtsenek és személyes ismeretségekre tegyenek szert. 3 kiemelt témakör, 3 szekcióban, több mint 40 kutyás szakember szereplésével.
Részletek