Így változtatta meg egy magányos férfi életét egy alomnyi kölyökkutya: karácsonyi kutyavásár

A magányos Josh-nak sosem volt kutyája. Ám egy napon szomszédja rábízza a vemhes Lucy-t és ezzel örökre megváltoztatja életét.

Josh nem ért a kutyákhoz, sosem volt házi kedvence. Éppen ezért felnőtt korában sem szeretett volna egyet sem. Magányosan éli mindennapjait elszigetelt otthonában, amikor szomszédja ellenvetést nem tűrve rábíz egy kutyát, Lucy-t. Az eb azonban vemhes, Josh pedig semmit sem tud arról, mit kell ilyenkor tenni. Mikor beindul a szülés, elviszi Lucy-t az állatorvoshoz, ahonnan sajnos csak ők ketten távoznak. Aznap este azonban talál kocsija platóján egy dobozt, tele átfagyott kiskutyákkal. Élete innentől kezdve fenekestől felfordul és minden erejével azon van, hogy az új jövevényeknek boldog élete legyen. Ebben segít neki a közeli menhely egyik dolgozója, Kerri is – olvassuk W. Bruce Cameron Karácsonyi kutyavásár című könyvében.

Az alábbi részletből kiderül, hogyan talált rá Josh az öt kölyökre:

„Áram híján az egyetlen fényforrás a kandalló táncoló, meleg sárga ragyogása volt. A doboz alja árnyékba borult, tartalmát alig lehetett kivenni. Lehet, hogy tévedett?

Josh a dobozba nyúlt, és vonakodva megérintette az egyik szőrös kis kupacot. Hidegnek érezte. Elakadt a lélegzete. Ez már sok, elviselhetetlenül sok, hogy valaki képes egy alomnyi kiskutyát ilyen időben kitenni egy dobozban, hadd fagyjanak halálra Josh furgonjának platóján! Hogy történhetett ez? Ki tesz ilyesmit?
Miért pont én?

Lucyt vajon nagyon megviseli, ha kiszagolja a halott újszülötteket? Josh a kutya felé sandított, de az addigra újra békésen szunyókált. Josh a következő kiskutyához nyúlt. Az is éppoly hideg, éppoly mozdulatlan volt. Csodás.

Ám ekkor Josh keze alatt megtörtént a lehetetlen. A kölyök felriadt, moccant egyet.
Élt.
Josh a másodperc törtrésze alatt váltott át az önsajnálatból a rémületbe.

– Jesszusom! – kiáltott fel. A kiskutyát a kezébe vette. Élt, valóban, de milyen nagyon hideg volt! Ennek a szinte mozdulatlan kis lénynek melegre van szüksége, viszont a ház, akár a jégverem. Talán van még a kölykök közül más is életben, és akkor azt is át kell melegítenie. Meg kell mentenie a kiskutyákat!

Vigyázva, fél kézzel a mellére szorította a gombócot, a másikkal felmarkolt egy nagy adag gyújtóst, és a tűzre dobta. A legvékonyabb gallyak rögtön lángra kaptak, és diadalmas forróságot kezdtek árasztani. Még mindig kevés, de most nincs más, csak a tűz.

A következő kiskutya, amit Josh kivett a dobozból, szintén élt. És az azután következő is. Josh habozás nélkül bedugta a pulóvere alá, és a meztelen bőrére szorította őket. Mintha hógolyókat nyomna a mellére! Egyszerre csak három kölyök fért a kezébe, hogy közben folytatni tudja a hektikus tűzrakást. Az újságtartót is odahúzta, a papírból fél kézzel gombócokat gyúrt, úgy dobálta a kandallóba. Minden egyes összegyűrt papírlap egy perc alatt önmaga megfeketedett kísértetévé szenesedett, de lelkét előtte még vadul fellobbanó lángként lehelte ki.

Josh olyan közel hajolt a tűzhöz, hogy az arca is kivörösödött, a pulóvere pedig, a szaga alapján, bármelyik pillanatban lángra kaphatott. A három kiskutya nemigen mozdult, hangot egyáltalán nem adott, a másik kettő pedig még mindig a dobozban volt.

– Jól van, jól – mondta Josh remegő hangon. Gyors, kapkodó mozdulatokkal maga elé fektette a három kölyköt, és lerántotta magáról a pulóvert. Gyengéden beletekerte a hűvös kis testeket, ügyelve, hogy az anyag átforrósodott oldala legyen befelé. Ezzel megvolnánk. Felvette a másik kettőt. Éltek! A csupasz mellére ölelte őket. Majd cserélgeti, oda-vissza: kettőt, hármat, kettőt, hármat. Olyan aprók! Josh a vitustáncot járó lángok fölé hajolt, nem bánta, hogy égetik a mellét. Ez a két kiskutya is ugyanolyan mozdulatlan és hideg volt, mint a többi három, de a piciny mocorgásból tudni lehetett, hogy lélegeznek. Mi van, ha itt halnak meg, a kezében?

Kell még újság! A tűz morajlott, de fogytán volt az üzemanyaga: a gallyak kupaca vészesen leapadt. Josh húzódozva rátett egy kisebb fahasábot, aminek az oldalán még ott csillogott az olvadt jég. A fa sziszegni kezdett.

Jobb könyökhajlatában a kiskutya megmozdította a fejét. Josh csuklott egyet.
Ne halj meg! – suttogta neki. – Kérlek, ne halj meg! Kérlek, ne halj meg!

Egy csippanás, valami nesz, és Josh ijedten kapta a tekintetét a földön heverő pulóverére. Leeresztve, laposan feküdt ott, hiszen a kiskutyák már nem voltak benne.

Josh vadul keresni kezdte őket a szemével. Pillantása összeakadt Lucy-éval, aki puha fekhelyéről figyelte őt. Oldalához simulva feküdt a három kiskutya, ez volt a hang forrása. Szoptak. Lucy valamiképp kihámozta a pulóverből, és a párnájához vitte őket. És most szoptatja őket. Életed ad nekik.
– Ilyen nincs! – lehelte Josh.
Ahol a kölykök feküdtek, nem volt olyan jó idő, mint közvetlenül a tűz mellett, de Lucy teje belülről melengette Őket.

Josh felkelt, és a kutyákhoz lépett. Látta, hogy vannak még szabad emlők Lucy hasán. Odatartotta a nála maradt két kis gombócot, míg azok cseppnyi szájukkal ösztönösen rá nem csatlakoztak az életmentő forrásra.

Cuppogásuk még a tűz morajlásán is áthallatszott, és a csipogó hang is határozottabb volt. A kölykök meg-megnyikkantak, miközen életük első vacsoráját fogyasztották. Lucy közéjük dugta orrát, és hol egyiket, hol másikat nyalta végig hosszú, rózsaszínű nyelvével.

Josh nézte még egy darabig az elé táruló csodát, aztán visszament a tűzhöz. Odakinn dühöngött az orkán, egyre több vastag hant esett recsegve a földre, mert nem tudott tovább ellenállni a tombolásának. De Josh-t annyira lefoglalta a ház felmelegítése, hogy a vihart csupán tompa háttérzajként érzékelte.”

Ha kíváncsi vagy, mi lesz a kölykök, Lucy és Josh sorsa, ez az ajánló neked szól:

(Képek: Getty Images Hungary, Könyvmolyképző Kiadó)