hirdetés

5 vers a kutyákról, amit ismerned kell!

Vermes Nikolett

2023. augusztus 12 - Fotó: GettyImages

Lord Alfred Tennyson (1809-1892), English poet, in his studio, illustration from the magazine The Graphic, volume XXIX, n 747, March 22, 1884.

A kutyás versek kevésbé ismertek, mint a klasszikus szerelmes versek, viszont ugyanolyan fontosak és értékesek. Mutatjuk a legnagyobb magyar költők kutyás verseit, amelyek mélyen elgondolkodtatnak.

hirdetés

A magyar irodalomi életben számos rendkívüli költő alkotott és alkot ma is. A témaválasztás azonban gyakran hasonló. Kedvelt műfajok közé tartoznak a szerelmes versek, a háborús versek és az elmúlásról író lírák. De kutyás versből igazán kevés van. Ezért most egy csokorba gyűjtöttük a legjobb magyar kutyás verseket, amelyeket minden gazdinak ismerni kell. Van közöttük olyan, amely kifejezetten a kutyákról szól, és olyan is, ami csupán érintőlegesen, viszont hangsúlyosan beszél az ember legjobb barátjáról.

A kutyás versek olvasása hozza egymáshoz a gazdit és kedvencét

Aranyosi Ervin: A kutya kérése

Szeretnék naponta szívedbe kerülni,
szeretet vizében vígan elmerülni,
tudni azt, hogy mindig számíthatok reád,
én leszek a fontos, a szeretett kutyád.
Mert felnézek én rád, s nem azért mert nagy vagy,
nem látlak erősnek, sosem látlak vadnak.
Sokkal inkább látok egy jó embert benned,
és ha tényleg az vagy, boldoggá kell tenned!
Ehhez nem is sok kell, kevéssel beérem,
etess meg mindennap és foglalkozz vélem!
Kell egy kicsi mozgás, egy kis közös játék,
ettől vagyok boldog, ez nekem ajándék!
És ha ezt megkapom, én boldoggá teszlek!
Mindig tudni fogod mennyire szeretlek.
Nem is kell nekem más, csak téged szolgállak,
s szívem máris repes, ahányszor meglátlak!

A kutyákon keresztül máshogy látjuk a világot

Mikszáth Kálmán: Az én kedvenczem

Örzsike a nevem, ki vagyok, mi vagyok?
Ennek a kutyának a gazdája vagyok!
Kutyám neve Tarka. Bámuljátok Tarkát,
Lelógó nagy fülét, hosszú lombos farkát.

Szép okos szemeit, négy hajlékony lábát,
Rőtbársony szőrének csodás finomságát.
Hiszen sok kutya van. Az Hektor, ez Dráva,
De egyik sem hághat ennek a nyomába.

Itt ülök a kordén. Tarka az ölemben,
Beszélgetek vele s a Tarka ért engem.
Ha mondom „aludj el!”, szemeit behunyja,
Ha mondom „ébredj fel!”, reám pislog újra.

Szelíd, engedelmes, mindennap ő kelt fel,
Ajtómon kaparász: „Kis Erzsike kelj fel!”
Ha meglát, vihog és a farkát csóválja,
Mintha mondaná, hogy: „Jó reggelt! Szolgája!”

Együtt reggelizünk. Hát biz az tejen él,
De nincs is oszt’ benne semmi rut szenvedély.
Legfeljebb némelykor vicsorítja fogát,
Ha szegény hazalót, vagy drótos tótot lát

A kutyák megihletik a költőket

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodácsol,
S nem verik ki a szobából.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.

A kutyák is részei a művészetnek!

Gárdonyi Géza: A kutya meg a nyúl

Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
Szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállott,
és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
– Rakjunk tüzet, kutya úr!

– Rakjunk tüzet, aki lelke:
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
Melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
azt mondja a vidám nyúl:
– Játsszunk egyet, kutya úr!
– Mit játsszunk? – Tán lakodalmat!
– Jól van: játsszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!

Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

– Vaú! – üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!

S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.

Ki ne szeretné családtagként kedvencét?

Arany János: Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek”, – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

emlékezet kutya kedvence művészet

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!