hirdetés

Ezért tenyésztenek keverék kutyákat egy új program keretében

Hangai Lilla

2023. november 3 - Képek: Getty Images Hungary

Mondhatjuk, hogy Laura Sharkey tulajdonképpen keverék kutyákat tenyészt. Abszolút nem törekszik konkrét külső jellemzők elérésére. Azt mondja, hogy nem akar rájuk ebből a szempontból genetikai nyomást helyezni. Számára egészen más a lényeges.

hirdetés

Laura Sharkey és Erica Pytlovany kutyakiképzők 2019-ben alapították a Bosun Dogs céget, miután nem tudták tovább nézni, hogy az ügyfeleik az örökbefogadott kutyáik esetében sűrűn, súlyos viselkedésproblémákkal küzdenek. Vajon van-e jövője az alternatív kutyatenyésztés elterjedésének, és ami még fontosabb, van-e értelme?

Családi kutyának lenni is tudni kell, nem minden eb születésénél fogva az.

Többek számára is alternatíva lehet az új program

A hölgyek tagjai az Amerikában egyre növekvő funkcionális tenyésztési mozgalomnak. Ez arra törekszik, hogy kis létszámú környezetben barátságos és egészséges házi kedvenceket tenyésszen kevesebb figyelmet fordítva a fajtatiszta státuszra. Szeretnének arra koncentrálni, ami miatt a legtöbben tartják a kutyákat, vagyis hogy társállatként működjenek. A 8-10 hetes kölykök átlagosan 2000 dollárba kerülnek náluk, ami körülbelül 700 ezer magyar forintnak felel meg.

A program keretében alternatívát szeretnének biztosítani a családok vagy akár párok, egyedülálló kutyatartók számára is. Reménykednek, hogy ezzel a szaporítókat is sikerül valamelyest kiszorítani a piacról. Ráadásul Amerika egyes részein az örökbefogadás is nehezen kivitelezhető. Emellett az is megfigyelhető, hogy sokan ha tudnak, sem fogadnak örökbe, mert tartanak attól, hogy a kutyával problémájuk lesz a nem ismert múltbéli traumák miatt. Bár az előbbi indok Magyarországot nem érinti – itt bőven akad örökbefogadható kutya –, a tapasztalataink szerint az utóbbi a hazai leendő gazdik körében is fel szokott merülni.

Hogy ne kelljen lemondani a kutyáról!

Sokszor írtunk mi is arról, hogy számos esetben a gazdi és a kutya azért nem találják meg igazán soha a közös hangot, mert a fajtaválasztásnál a leendő tulajdonos nem gondolta át megfelelő módon, hogy milyen eb illeszkedhet a habitusához és a körülményeihez. Ebből a meggondolatlanságból szívfacsaró helyzet alakulhat ki. A programban tenyésztett kutyák esetében azonban kifejezetten arra koncentrálnak, hogy az ebek családi kedvencként hibátlanul funkcionáljanak. Így alkalmasak lehetnek akár kezdő gazdiknak is. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a négylábúak számára – főleg akkor, ha például az adott fajtát évszázadok óta vadászatra tenyésztették –, kihívásokkal járhat az alkalmazkodás az ilyesfajta léthez.

A szaporítóknak és a kevésbé tapasztalt tenyésztőknek hiányozhatnak a kutyák párosításához, szocializálásához szükséges ismereteik, ami egyenes úton vezet a viselkedési és egészségügyi problémákhoz. Ezek miatt pedig sajnos nagyon sokan döntenek úgy, hogy később lemondanak a kutyáról. Aki aztán jobb esetben egy menhely lakója lesz, a rosszabb eshetőség pedig, hogy az út szélén fog csatangolni kóborként, ki tudja, meddig. Ennek elkerülésére is remek megoldást jelenthetnek ezek a kutyák. Ahogy már mondtuk is, kifejezetten olyan egyedeket párosítanak, amelyek továbbadják az utódaik számára a barátságos, családi kutya gént. Tenyésztésük ugyanúgy ellenőrzött körülmények között zajlik és igazodnia kell az ország törvényeihez és szabályrendszeréhez.

A funkcionális kutyatenyésztés válasz lehet a kialakult problémákra

Jessica Hekman kutyagenetikus és állatorvos az ipar problémáinak megoldására 2020-ban megalapította Functional Dog Collaborative elnevezésű együttműködést. A nemzetközi szervezet célja, hogy felépítse a kutyatenyésztés új kultúráját, amelyben a dolgokat más módon csinálják. Megbízhatóan egészségesebb, és viselkedésüket tekintve kiszámíthatóbb kutyákat akarnak létrehozni a házi kedvenc létre. A program egyes fajták egészségi állapotának romlására is választ ad. Legyen szó öröklődő belsőszervi bajokról vagy olyan esetekről, ahol a kutya anatómiája okozza a problémákat a későbbiekben.

Hekman szerint a kutya személyiségének körülbelül 15-20%-át befolyásolja a genetika. A tenyésztők kezében azonban számos más eszköz is van, amivel egy ebet kiszámítható, barátságos családi kedvenccé formálhatják. Ilyen például az tenyészszuka különös védelme, akinek a traumái komoly hatással lehetnek a születendő kölykökre, vagy a kölykök pozitív élményekkel való kondicionálása is, ami kiegyensúlyozottabbá és nyugodtabbá teszi őket felnőttként.

A funkcionális kutyatenyésztők úgy vélik, hogy a kutyatartás egyre nagyobb népszerűsége miatt igenis szükség van olyan kutyákra, akiket nyugalommal és biztonsággal tarthatunk, mert beilleszthetők a modern életvitelbe is. Ezzel párhuzamosan a kutyatenyésztés mint hivatás iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Emiatt nagyon fontos egy megbízható infrastruktúra és támogatórendszer kidolgozása. Hekman víziója, hogy egy tenyésztői hálózatot hozzon létre közös célokkal és szabályokkal. Ennek köszönhetően a tenyésztők tudnák, hogy mihez kell igazodniuk annak érdekében, hogy minőségi kiskutyákat hozhassanak létre, a vásárlók pedig minden esetben tudni fogják, hogy mit kapnak a pénzükért.

Ugyanakkor!

Bár az elképzelés szimpatikus, és látunk benne potenciált, felmerül néhány igen lényeges kérdés a leírtakkal kapcsolatban. Ugyan a program keretében szabályozzák az ebek betegségekre való tesztelését valamilyen szinten, mivel nem fajtatiszta kutyákról van szó, nem biztos, hogy minden tesztet elvégeznek rajtuk, amire szükség lenne. Ráadásul a felmenők (nem csak a szülők) egészségügyi adatai sem ismertek, ahogy a temperamentumuk sem, ami kérdésessé teszi a végeredményt. Vagyis hogy tényleg olyan barátságos, kedves és egészséges kutyust kapunk-e a pénzünkért, mint amit megígértek nekünk.

Hogy a 2000 dolláros összeg sok-e egy ilyen kutyáért, az viszonyítás kérdése, de az biztosan kijelenthető, hogy nem kapunk meg olcsóbban egy ilyen ebet, mintha fajtatiszta kutyát vásárolnánk. Tulajdonképpen mindent összevetve a rizikó még mindig elég nagy, ilyen energiabefektetéssel pedig, – ha már tenyésztünk –, tenyészthetnének fajtatiszta ebeket is, akiknek ismerjük a teljes hátterét. Főleg azért, mert ebben az esetben igen vékony a határvonal a tenyésztés és a szaporítás között.

fajtatiszta fajtatiszta kutya kutya örökbefogadás kutyatenyésztés kutyatenyésztő örökbefogadás tenyésztés tenyésztő tenyésztő vs. szaporító

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!