hirdetés

Hogy lesz hős egy mentálhigiénés segítőkutyából? Interjú a hazánkban egyedülálló MissLike-kel és gazdájával

László Enikő

2020. október 24

MissLike az első mentálhigiénés segítőkutya Magyarországon. Gazdája, Orbán Dorka arról mesélt nekünk, hogyan lett a kis uszkárból egy hatalmas hős, és mit érdemes tudni a menta kutyákról.

hirdetés

Ha segítőkutyákra gondolunk, gyakran a vakvezető, mozgássérülteket segítő ebek jutnak eszünkbe, pedig sokkal többféle területen könnyíthetik meg az életünket. Szerencsére már hazánkban is van egy mentálhigiénés – azaz az egészséges lelki élet kialakításában támogató – segítőkutya, aki megváltoztatta gazdája mindennapjait. Hatására remélhetőleg egyre több hozzá hasonló eb kerül olyan gazdihoz, akinek nagy szüksége van rá.

MissLike Magyarország első mentálhigiénés segítőkutyája.

Orbán Dorkának borderline szindrómája van, gyakran rátör a szorongás és a pánik. Egyik súlyos rohama előtt észrevette, hogy kutyája fel-alá járkál, kapar. Ekkor döbbent rá, hogy hű társa, MissLike (ejtsd: Miszlik) előre jelez, ha roham közeleg. Minden jel arra utalt, hogy a kis uszkár alkalmas lenne rohamjelző kutyának, idén nyáron pedig sikeresen le is tették az ehhez szükséges vizsgát. Tehát MissLike már hivatalosan is segítőkutya. Dorka a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület egyik kiképzője, és még több menta kutyát szeretne munkába állítani a közeljövőben. Erről és a mentálhigiénés kutyák kiképzéséről, jelzéseiről beszélgettünk vele.

– Hogyan került hozzád MissLike?

Szerbiából érkezett egy nagyon kedves tenyésztőn keresztül, aki mindenképp szerette volna, ha MissLike-ből segítőkutya válik felnőtt korára. 12 hetesen került hozzám, ennek már bő négy éve. Mindig is éreztem, hogy különleges kiskutya.

– Mit csinál egy mentálhigiénés segítőkutya?

Egy mentálhigiénés segítőkutya mindig az adott kliens mentális problémájához igazított képzést kap. Fontos kiemelni, hogy egy eb nem váltja ki a pszichológus által előírt terápiákat és az esetleges gyógyszereket. De nagyon sokat segíthet a mindennapi életben és gazdájának abban, hogy független, teljes életet éljen. Sokan pánikrohamok, szorongásos rohamok előre jelzésére és a már megtörtént rohamok kezelésére kapnak kutyát. MissLike is ezt a munkát végzi. Vannak, akik kényszeres viselkedési mintákat végeznek, számukra olyan társat képzünk, aki ezeket megakadályozza. Vannak ebek, akik az önkárosító magatartást állítják meg, de poszttraumás stressz rohamok kezelésére is meg lehet őket tanítani.

Fotó: Járdány Bence

– Mi alapján jelez? A vércukorszint jelző kutyák szag alapján képesek jelezni, ez a menta kutyák esetében is így van?

Ezek a kutyák első körben testjelekre vannak kiképezve, illetve arra, hogy figyeljék a gazda normálistól eltérő nonverbális jelzéseit. Például ha egy repetitív, azaz folyamatosan ismétlődő mozdulatot végez a gazda – lábdobogás vagy ujjak pöckölgetése – erre a kutyának reagálnia kell, és kizökkentenie gazdáját az adott állapotból. Úgy gondoljuk, hogy a szag is befolyásolja a jelzésüket, de kifejezetten ez alapján való jelzésre nagyon nehéz kutyát képezni, mert a stressz hatására kibocsátott verejtékben lévő feromonok összetétele mindig változik. Ez pedig nagyon hamar elpárolog, így a szagminták is nehezen használhatóak a képzés során.

– A roham előtt mennyi idővel képes jelezni? Mit teszel ilyenkor?

MissLike általánosan 5-10 perccel korábban mutatott spontán jelzést (ezek azok, amikor nincsen testjel, feltehetően ilyenkor szag alapján jelez, amit saját maga társított a rohamokhoz), de egyszer jelzett 20 perccel korábban is. Sok esetben ilyenkor igyekszem olyan helyre menni, ahol könnyedén átvészelhetem a rohamot, vagy ha van velem valaki, szólok neki, hogy jelzett a kutya. Ilyenkor törekszem arra, hogy elkerüljem a rohamot, megkérem, hogy valamivel – főként beszélgetéssel, valamilyen feladattal – próbálja meg elterelni a figyelmem.

– Más feladatokra is alkalmas lehet egy ilyen kutya? Például az epilepszia rohamokat jelző kutyáknál előfordul, hogy felismerik, ha gazdájuk vércukra leesik.

MissLike esetében határozottan mondhatom, hogy igen. Többször jelzett magas vércukorszintet nálam, amire sosem volt tanítva. Emellett még két esetben észlelt másnál alacsony vércukrot, és egyszer egy kislánynál epilepsziás rohamot.

Fotó: Járdány Bence

– Milyen kutya lehet alkalmas a feladatra, milyen készségek, temperamentum szükséges ehhez?

Ez egy nehéz kérdés, ugyanis nincs egy bevett séma a megfelelő kutya kiválasztásakor. Végzünk kölyökkorban teszteket. 3 napos, 6 hetes, és ha van lehetőség, 10 hetes korban is, de nagyon fontos, hogy mindig a leendő gazdával együtt válasszunk kutyát. Akkor is, ha kölyökkorban nevelőszülővel fog felnőni a képzésben résztvevő eb. Amikor kölyköt keresek, mindig a kíváncsi, de nem túlzottan domináns szuka kiskutyákat figyelem. Legyen apportos, kitartó, legyenek önálló döntései, de szívesen működjön együtt az emberrel, kövesse. Ne reagáljon félelemmel hirtelen ingerekre, furcsa hangokra, viselkedésre. Ha ezek megvannak, akkor már nagy valószínűséggel egy megfelelő alapunk van arra, hogy sikeresen kiképezzünk egy menta kutyát.

Előnyös, ha nagytestű kutyát választunk, mert az szembetűnőbb mások számára, könnyebben észreveszik az emberek. MissLike-kel sajnos sokszor szenvedünk az emberek figyelmetlenségéből adódó balesetet, illetve több esetben nem hitték el, hogy segítőkutya. Csupán azért, mert kistermetű.

– Honnan jött az ötlet, hogy kiképzéssel is foglalkozz? Mióta vagy kiképző?

12 éves korom óta foglalkoztat a kutyákkal való munka, eleinte egy menhelyre jártam segíteni. Amikor megkaptam az első kedvencemet, úgy döntöttem, ő lesz a világ legokosabb kutyája. Mindenféle sportot és tevékenységet kipróbáltam vele. Sajnos nem ő volt a legjobb idegrendszerű eb a világon, de nagyon sokat tanultam általa a képzésről. Középiskola végén kerültem közelebbi kapcsolatba a segítőkutyákkal, amikor is felkértek egy kerekesszékes és egyben látássérült hölgy ideiglenesen befogadott kutyájának sétáltatására. Egy nagyon aranyos kis golden retriever volt, jó potenciállal, de nagyon kajla viselkedéssel. Felajánlottam a hölgynek, hogy segítek kiképezni, mert jó alapanyagnak tűnt.

Ő volt az első mozgássérült segítőkutya, akit tanítottam és később hivatalos vizsgát tett. Ezután már nem volt megállás. Elkezdtem önkéntesként a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnél dolgozni, ezen belül nevelőszülőként és terápiás kutya felvezetőként tevékenykedni. Idővel továbbképeztem magam, és ma már az egyesület egyik kiképzője vagyok, emellett a mentálhigiénés kutyák képzését koordinálom.

– Hogyan zajlik egy kutya kiképzése?

Az első hónapok semmi másról nem szólnak, mint az alapokról és a szocializációról, melyben a leendő gazda is aktívan részt vesz. Hat hónapos kor körül kezdjük a jelzéseket komolyabban tanítani nekik, kifejezetten a gazda igényei szerint. Mindenkinél más testjelek vannak, így nincs két ugyanúgy kiképzett kutya.

Körülbelül másfél éves korban kerül át a gazdához a kölyök, és két éves kor körül lesznek vizsgaérettek a párosok. Természetesen ezután sem engedjük el a gazdik kezét. Fontos, hogy utána is szoros kapcsolatban maradjunk, ha esetleg felmerülne még olyan terület, ami gyakorlást igényel. Hiszen ezek az ebek nem robotok, nekik is lehetnek jó és rossz időszakaik.

– Hogyan kaphat valaki ilyen kutyát?

Először e-mailben várunk egy bemutatkozó levelet a jelentkezőtől, de fontos tudni, hogy hosszú várólisták vannak, hiszen hatalmas az érdeklődés itthon a segítőkutyák iránt. A jelentkezőnek fontos tisztában lennie azzal, hogy akár 1-2 évet is várnia kell egy ebre. Amennyiben ez megtörténik, és a képzés megvalósítható, úgy nincs akadálya annak, hogy az igénylő kapjon egy társat.

– A kutyák gyakran átveszik gazdájuk viselkedését, annak érzelmei, lelki állapota hatással van kedvencükre is. Mit gondolsz, hogyan lehet, hogy ezek a kutyák épp ennek ellenkezőjét teszik?

A kutyákba alapvetően a vidámság bele van kódolva, folyton azon dolgoznak, hogy valami jó dolog történjen. Inkább azt mondanám, hogy az ő pozitív hozzáállásuk az élethez lehet az emberre is ragályos, hiszen egy rossz nap után is fel tudnak vidítani egy-egy vicces cselekedetükkel. Másrészt ezek a kutyák azt tanulják meg, hogy a rosszkedv során valamilyen feladatot csinálnak. Például ha rosszul vagyok, odajön és elkezd bökdösni, akkor megdicsérem. Hamar megtanulja, hogy az ilyen jellegű kezdeményezésekért jutalom jár, tehát neki az egy jó dolog, ha kizökkent engem és felvidít.

– MissLike miben változtatta meg az életedet?

Általa megtanultam, hogy nem vagyok annyira egyedül, mint ahogyan azt gondoltam azelőtt, és hogy az állapotom nem tarthat vissza attól, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Lehet, hogy kicsit több munka kell hozzá, és egy kis plüss pudli támogatása, de ha ő elhiszi, hogy együtt bármire képesek vagyunk, akkor én hogy ne tenném ugyanezt.

– Külföldön igen népszerűek a segítőkutyák, hazánkban kevésbé. Mit gondolsz, Magyarországon idővel javulni fog a helyzet?

Itthon még mindig a vakvezető kutyák jutnak az ember eszébe, ha ez a téma szóba kerül. Emellett sokszor már a mozgássérült segítőkutyák is, hiszen ez a két típus látványos. Itthon a fő problémát az úgynevezett invisible disabilities, azaz a láthatatlan fogyatékosság vagy betegség jelensége jelenti. Nem értik, miért van segítőkutyám, hiszen nem látszik külsőre rajtam semmi különös. Ez időnként kellemetlen szituációkat szül, de az egyesületünk egyik fő tevékenysége, hogy az emberek számára szemléletformáló tevékenységet végezzünk, és megismertessük velük a különböző segítőkutya típusokat.

MissLike és gazdája mindennapjait Facebook és TikTok oldalukon is követheted. Köszönjük Orbán Dorkának az interjút, és sok sikert kívánunk nekik a jövőben!

(Képek: Orbán Dorka, Járdány Bence, YouTube)

interjú mentálhigiénés segítőkutya MissLike rohamjelző kutya segítőkutya személyi segítőkutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink