hirdetés

Több mint 650 bűnözőt talált meg a világ egyik legsikeresebb kutyadetektíve, Nick Carter

László Enikő

2022. január 5 - Képek: Getty Images Hungary

A kutyák kitűnő szimata vitathatatlan, és sokak által ismert tény. De Nick Carter még az angol vérebek között is hatalmas tehetségnek számított. Olyan nyomokat volt képes követni, amiket senki más.

hirdetés

Köztudott, hogy az angol vérebek szaglása a kutyavilágban is kiemelkedő. Úgy tartják, az összes fajta közül ő büszkélkedhet a legkitűnőbb szimattal. Míg egy németjuhász agyában 150-220 millió idegsejt segít feldolgozni a szagmintát, az angol vérebeknél ez a szám 300 millió is lehet. Sőt, ezt a fajtát hosszú, lógó füle és pofáján lévő bőrlebenyei is segítik a szagok orrba juttatásában. Ezek a kutyák több kilométeren keresztül képesek követni egy nyomot, ami akár több napos is lehet. Gyakran mocsarakon, sűrű erdőkön át haladnak, hogy megtalálják, amit keresnek. De az angol vérebek közül is volt egy kiemelkedő tehetség, akit Nick Carternek hívtak.

Angol vérebek a bűnözők nyomában

Az angol vérebeket gyakran riasztották már több évtizeddel korábban is olyan helyszínekre, ahol szökött rabok, bűnözők nyomára kellett akadni. A fajta legalább másfél évszázada játszik jelentős szerepet a bűnüldözésben. Jelenleg még egy olyan műszert sem sikerült feltalálni, ami az angol véreb szimatának nyomába érhetne. Jelenleg ez a kutyafajta az egyetlen állat, amelynek jelzése bizonyító erővel bír az Amerikai Egyesült Államok törvényhozásban.

Nick Carter, a vér(eb)beli tehetség

A leghíresebb lógó arcú, nagyfülű, kitűnő szimatú angol véreb bizonyára Nick Carter volt. Egy kentucky-i kutya, akit egy népszerű nyomozóról neveztek el. Az 1899-ben született eb felvezetőjével, Mullikannel számos bűnöző rejtekhelyét leplezte le. Olyannyira tökéletes párost alkottak, hogy bevetéseikre tömegek mentek el, hogy láthassák Nick Cartert munka közben.

Nick munkássága során több mint 650 bűnözőt fogott el. 1903-ban – írja Nona Kilgore Bauer a Bloodhoundban – a Nick orra által összegyűjtött bizonyítékok 126 bűnözőt juttattak börtönbe. Különösen ügyes volt az úgynevezett hideg, azaz nagyon régi szagnyomok követésében, és arról volt a leginkább ismert, hogy 55 mérföldön (88,5 km) át követett egyet.

Nick megcsinálta a lehetetlent

1909-ben Mullikant és Nicket egy tűz helyszínére hívták. Az eset erősen gyaníthatóan gyújtogatás következtében történt. A probléma az volt, hogy az istálló több mint 100 órával korábban leégett, mint ahogy a vérebet és felvezetőjét riasztották. Lehetetlennek tűnt, hogy Nick képes legyen érzékelni a maradék szagokat.

A véreb csodás orrát a földhöz tapasztotta, és körbejárta az elszenesedett romokat. Aztán hirtelen felemelte a farkát, és elindult a nyomon.

Mullikint egy körülbelül másfél kilométernyire lévő parasztházhoz vezette. A bent lévő férfi elsápadt, amint meglátta az angol vérebet. Úgy gondolta, hogy a lángok elpusztítottak minden szagnyomot, és lehetetlen lenne őt megtalálni. De nem Nick Carternek!

Nicknek még egy év aktív szolgálata volt, mielőtt lábai feladták volna. Nem sokkal nyugdíjba vonulása után örökre megpihent. Mullikin további két évtizedig dolgozott még együtt más vérebekkel. Hosszú pályafutása során 2500 bűnözőt segített bíróság elé állítani.

angol véreb híres kutya kutya szaglása nyomkövetés nyomkövető kutya nyomozókutya rendőrkutya szaglás szimat

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!