Tudtad, hogy valaha harcias pulik álltak a csendőrség szolgálatában?

A puli tenyésztésében a legjelentősebb időszak kétségkívül a két világháború közötti évek voltak. Raisits Emil és munkatársai mindent megtettek annak érdekében, hogy a folyamat jól dokumentált és ellenőrizhető legyen. Ekkor született meg a fajtaleírás is, és indult meg a törzskönyvezés. A remekül hasznosítható munkakutya nemcsak a pásztorok elismerését élvezhette, de a magyar csendőrség is felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

Ennek pedig igen magától értetődő okai voltak: az már akkor is teljesen nyilvánvaló volt, hogy a pásztor- és juhászkutyák intelligenciája, kiemelkedő munkabírása és egyszerű képezhetősége kivételessé tette őket. Így vált a csendőrség, a rendőrség kötelékének oszlopos tagjává a puli.

Ne szaladjunk ennyire előre!

A fehérpuli.hu-n kitérnek egy nagyon érdekes adalékra a csendőrpulikat illetően. Az annexiós válság, vagy ahogyan még ismerik, a boszniai válság során egy nemzetközi diplomácia krízis állt fent, ugyanis „1908. október 5-én a Monarchia bejelentette a formailag az Oszmán Birodalomhoz tartozó, de 1878. óta ténylegesen osztrák-magyar igazgatás alatt lévő terület [a szerk: Bosznia-Hercegovina] annektálását”. Vagyis az ország bekebelezését, a Monarchiával való egyesítését.

A határvonalon 1911-re már tarthatatlan állapotok alakultak ki. Ekkor a minisztertanács a Magyar Királyi Csendőrség határőrizeti célú növelése mellett döntött. Ehhez 3 javaslatot fogadtak el, melyek közül a harmadik az, ami a pulik szempontjából érdekes: lehetőséget kaptak az őrsök a kutyatartásra. A feladat tehát határőrizet volt, ami leginkább éjszaka történt. Az ebnek alkalmasnak kellett lennie a kakastollasokkal (a csendőrök kakastollas kalapjára utal) együtt a „portyázásra, pusztázásra”. A határsértőket nem elriasztani, hanem elfogni kellett a sötétben, így a kutyáknak bátornak és ébernek kellett lenniük. A magyar őrkutyák előnye, a fehér szín (a gazda alkonyatkor, éjszaka is látta, hol van a kutya) ebben az esetben bizony nagy hátrány volt.

Külföldi fajta nem jöhetett szóba. Egyrészt 1911-et írunk, másrészt a csendőrség állományát kizárólag falusi emberekből toborozták, akik jobban ragaszkodtak a hazai értékekhez. Ráadásul a betyárok és bujdoklók jobban féltek attól, amit ismertek, vagyis a hazai fajtáktól. Így tehát nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy erre a feladatra pulikat használtak, vagy legalábbis a ma ismert fajták, a pulik, a pumik és a mudik őseit. Ekkor ugyanis még nem kezdődött el a fajtásítás folyamata.

Puli négyféle méretben

Akkoriban, amikor a célzott tenyésztés Risits Emil révén elkezdődött, vagyis a két világháború között, a puli még négyféle méretben létezett. A legnagyobbat rendőrpulinak vagy nagy pulinak is nevezték, melynek marmagassága legalább 50 cm volt. Csak viszonyításképpen, egy átlagos labrador retriever szuka marmagassága körülbelül 54-56 cm. Érdekesség azonban, hogy a méretbeli különbség nem jelentett jellembeli különbséget is, mint sok más kutyafajtánál. A törpepulitól, melynek marmagassága 30 cm és azon aluli volt, ugyanolyan viselkedést vártak el, mint nagy társától.

„A puli belső tulajdonságaiban nagy egyöntetűséget mutat. Külső formája azonban az idők folyamán sokat változott. A puli testnagyságváltozásait munkája magyarázza. A nyáj mellett a 40 cm körüli testnagyság kellett. A gulya és a konda melletti szolgálatra a 40-50 cm közötti egyedek váltak be jobban. Az 50 cm fölötti pulikat a rendőrség a két világháború között őrző-védő szolgálatra is alkalmazta, szép sikerrel” – olvasható dr. Sárkány Pál és dr. Ócsag Imre A magyar kutyafajták című könyvében.

Az, hogy a rendőrpulik ilyen nagy sikert tudhatnak maguknak, egyértelműen főként Raisits Emil eltökélt és fáradhatatlan munkálkodásának volt betudható. Ennek következtében nem egyszerűen új munkát voltak képesek adni a fajtának, hanem a népszerűsége és elismertsége is nőtt. Ahogy a cimbi.hu is kifejti, ezt a nagy elismerést és hírnevet a francia rendvédelem is megneszelte, így ott is nagy sikerrel alkalmaztak rendőrpulikat.

A puli és a rendőrség kapcsolata ma

Érdekes kérdés lehet, hogy ha ilyen jó volt a pulik renoméja, miért nem alkalmazzák őket ma is a rendőrség kötelékében? Hiteles válaszunk nincs arra, miért kezdtek a rendvédelmi szervek a II. világháború után más kutyafajtákkal kísérletezni, laikusként azonban van néhány elméletünk.

Ebben a folyamatban közrejátszhatott a puszta kíváncsiság; a külföld megismerése, a táguló látásmód és az új élmények indikátorai lehettek ennek a folyamatnak. Ám az is lehet, hogy a puli vérmérséklete adta fel a leckét a kiképzőknek: tagadhatatlanul éleseszű, fáradhatatlan és célorientált eb, ám hajlamos lehet a sértődésre érzékenysége miatt. Ez mit sem von le értékéből és szerethetőségéből, de lehetséges, hogy egy német juhászkutya türelmét, alkalmazkodóképességét nem tudja felülmúlni.

A puli megfelelő képzés mellet ma is teljesértékű terelőkutya, ugyanakkor a házi kedvencként való tartáshoz is nagyon jól alkalmazkodott. Aztán pedig ki tudja, mit hoz a jövő: lehet, hogy a legendás őrző-védő képesség és fáradhatatlan lelkesedés újra felkelti majd a rendvédelmi szervek érdeklődését.

Megjegyzés: A nyitókép illusztráció. Ahogy a szövegből is kitűnik, valószínűleg nem fehér pulikat alkalmaztak a csendőrségnél.