A kuvasz szót 1511-ben még a hitvány emberre használták őseink: 9 kutyás szó keletkezésének érdekes története

A kutatók szerint a honfoglaló magyarok a Kárpát-medencébe való betelepülésük idején, azaz már a 9-10. században hoztak magukkal kutyákat. Méghozzá nem is akármilyen ebek voltak ezek. Agár- és kopószerű négylábúakat a vadászathoz, komondorra és kuvaszra emlékeztető kutyákat az őrzéshez használtak.

Néhány évvel ezelőtt például még úgy tartották, hogy a pulit is honfoglaló őseink hozták magukkal, ám ezt az állítást végül nemcsak a zoológiai, hanem a nyelvészeti kutatások is megcáfolták. Az állunkat még mindig nem tudtuk felvakarni a padlóról; elképesztő érzés végigkövetni anyanyelvünk alakulásán keresztül lenyűgöző történelmünket. Csapjunk is bele!

Egyik kutya, másik eb

Az egyik legkedvesebb szavunk, az eb amilyen rövid, olyan ízes. Először 1138/1329-ben bukkan fel, jelentése „kutya”. Ősi örökségünk ez a kedves kis szó az ugor korból, megfelelői előfordulnak a vogulban és az osztjákban is. Ezzel a tudattal még szívesebben használjuk majd!

Érdekes módon a kutya csak sokkal később, 1511-ben mutatkozik először, méghozzá nem is akármilyen jelentéssel. „Hitvány embert” jellemzett először, „ebet” majd csak egy 1585-ös forrásban jelöl. Úgy tartják, hogy hangutánzó, állathívogató szóból származtatható.

Eb ura fakó!

Szinte teljesen kiveszett már a mai köznyelvből a fenti mondás, pedig szerintünk nemcsak a fülnek igazán kellemes, de a mögöttes tartalma is nagyon érdekes. A történészek szerint az 1707-es ónodi országgyűlésen hangzott el először, ahol kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Jelentése körülbelül annyi, mint: „ennek a kutya embernek fakó kutya az ura” azaz „ennek a kutyának parancsoljon kutya”.

A fakó szó 1536-ban „kutya”, majd 1703-ban „világos szőrű ló” jelentéssel fordult elő először. Eredetét tekintve származékszó, a „fa” főnévből és a „kó” képzőből jött létre, eredeti jelentése „fából való”, „fához hasonló színű” lehetett valamikor.

Magyarként büszkék lehetünk arra, hogy lovas nemzetként vonultunk be a történelembe, de az is megdobogtatja önérzetes szívünket, hogy a nyelvünk ilyen egyedi és ilyen roppantul gazdag. Azt biztos tudod, hogy a magyar nyelv lovas szókincse egyedülálló a világon, de amikor a kutatásunk során felfedeztük, hogy bizony még ezek között is van olyan, amely kapcsolatban áll a kutyákkal, szó szerint padlót fogtunk. Bámulatos érzés tanúja lenni egy ilyen egyedi és rejtélyes folyamat alakulásának. Hiába, elérzékenyültünk, nem tagadjuk!

Magyar fajták neveinek felbukkanása

Ilyen picike országként mégis 9 (kuvasz, komondor, magyar agár, puli, pumi, mudi, rövidszőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó) fantasztikus fajtát adtunk a világnak. Tessék, még egy indok büszkének lenni!

A 9 fajta közül is egyik legkedvesebbünk a kuvasz. Először egy 1511-es forrásban szerepel, ahol „hitvány embert” jelölt. Érdekes látni, hogy ennek a rendkívül okos, határozott jellemű és gyerekszerető ebnek a neve mekkora utat tett meg az 1560-as végső jelentéséig, ami már a „nagytestű, házőrző kutya” lehetett. Úgy tartják, hogy a szó eredete sejthetően ótörök eredetű.

A kopó szavunk valószínűleg a „kap” ige származékszava, mely „vadászkutya” jelentéssel 1632-ben szerepel először. Legrégebbi magyar vadászkutyaként tartják számon, melyből később több fajtával történt keresztezés során a 18. században létrejött a csodálatos vizsla.

A komondor kun eredetű és minden bizonnyal a Qumadur törzs nevéből eredeztethető. Magyar alakjában 1454-ben már említi egy forrás, mint kun személynevet.

Az agár feltehetően szláv vagy török eredetű és már egy 1193-as forrásban megmutatkozik.

A puli szóval először 1765-ben találkozhatunk, de már akkor is „kis juhászkutya” jelentéssel. Bizonytalan az eredete, de a legnagyobb valószínűség szerint német jövevényszó. A kutatók úgy gondolják, hogy a felnémet puli, „uszkár” jelentésű szóból származik és a 18. században hozhatták be hozzánk az első példányokat idegen juhászok. A magyarság gondoskodó keze alatt vélhetően óriási gyorsasággal vált jellegzetes hazai fajtává.

A pumi szintén 1765-ben jelenik meg először és „pulihoz hasonló pásztorkutyát” takar. Ez a kedves csengésű kis szavunk is gyaníthatóan német átvétel eredménye.