hirdetés

A honfoglaló magyarok még a sírba is magukkal vitték kutyájukat: hatalmas tisztelettel tekintettek a kuvaszokra

Hangai Lilla, 2022. július 23 - Képek: Getty Images Hungary

Azt a világon mindenhol tudják, hogy a magyar az lovas nemzet, de az kevésbé ismert tény, hogy honfoglaló őseink a kutyákat legalább olyan nagy becsben tartották, mint a lovakat. Nemcsak temetkeztek velük, de a szerződéskötésnél feláldozott kutya a szertartás elkerülhetetlen és fontos eleme volt. Az ebek nemcsak a mindennapi megélhetésüket segítették az akkori magyaroknak, de különleges erőt is tulajdonítottak nekik.

hirdetés

Dr. Ócsag Imre állattenyésztési szakíró elmondta, hogy: „a jelenlegi 9 nyilvántartásba vett és önálló fajként elismert magyar kutyafajta túlnyomó része a népvándorlás időszakában a hunok, az avarok, majd az őket követő magyarok és a később bevándorló besenyők és kunok pásztor- és vadászkutyájaként került a Kárpát-medencébe.” Ez azért különösen érdekes, mert a jelenlévő kutyák típusából sok következtetést levonhatunk arra nézve, milyen volt őseink életmódja.

Egy kutya mindennapjai a Kárpát-medencében

A kutyát az ősmagyarok is, ahogy azt a rend megkívánja, elsősorban munkakutyaként tartották; vadásztársként vagy őrző-védő négylábúként volt jelen a hétköznapokban. A archeológusok három fő csoportra osztják az ősmagyarok kutyáit:

  • rövid koponyájúakra (131,7-151,6 mm), amik a talált leletek 25%-át teszik ki,
  • közepesen rövid koponyájúakra (151,6-165 mm), amik terrier jellegű fajták voltak és a leletek 16,6%-át teszik ki,
  • valamint középnagy koponyájúakra (165-172 mm), amik juhászkutya jellegű fajták voltak és a leletek 25%-át teszik ki.

A fennmaradó 33,4%-ot egyéb típusú kutyák teszik ki vegyesen.

A velünk rokonságba állított finnugor népekkel ellentétben az ősmagyarok sosem folytattak gyűjtögető-halászó életmódot. Őseink nagy része nyájaikat terelgetve, a legelőváltós, pásztorkodó állattartásnak köszönhetően jutott el Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe. Vadászataik célja pedig nem elsősorban az élelemszerzés volt, hanem inkább a meglévő állatállomány védelme vagy a sportvadászat. Így nem csoda hát, hogy ha sorra vesszük a 9 magyar fajtát, közülük 2 őrző-védő (komondor, kuvasz), 3 terelőkutya (puli, pumi, mudi) és 4 vadászkutya (magyar agár, magyar rövidszőrű és drótszőrű vizsla, erdélyi kopó).

Mi a helyzet a pulival és a komondorral?

A feltárt síremlékeknek köszönhetően azt is tudjuk, hogy a kutyák viszonylag nagytestűek voltak. Sajnálatosan a kevés lelet miatt az egyéb tulajdonságokat nagy biztonsággal nem lehet meghatározni, ám arra elegendő mennyiségű bizonyíték gyűlt össze, hogy az agarak, a juhászkutyák és a kuvaszok meglétét bizonyíthassák. A Fenékpusztán 1978-ban talált kuvaszkoponya például teljesen megegyezik a mai példányokéval, de marmagassága valamivel kisebb volt, 57,5 cm. (Egy kifejlett kan marmagassága ma 71-76 cm, a szukáé 66-70 cm.)

A csontanyag azonban a pulik és komondorok meglétére sajnos nem ad bizonyítékot. Ennek a két fajtának a későbbi felbukkanására utalhat az is, hogy a puli szó először csak 1756-ban, „kis juhászkutya” jelentéssel fordul elő, a komondor pedig 1454 a magyar forrásokban „kun személynévként” jelenik meg.

Az agarászat egy ősi magyar sport

Ritkán találkozunk az agarászattal ebben a kontextusban, hiszen e sportág szinte teljesen kiveszett mára hazánkból. A feltárások során azonban kiderült, hogy a honfoglaló magyarok már akkor is agaraztak, méghozzá sportból és szimpla kedvtelésből. Sőt, a kopózás is legalább ilyen elterjedt szórakozási forma volt őseink repertoárjában. Azt el kell ismerni, hogy úgy tudtak mulatni, mint a legelegánsabb brit úriemberek.

Ami szintén alátámasztja az úriember-elméletünket, az az a tény, hogy a Kárpát-medence területe bővelkedett mindenféle vadban, ezért honfoglaló őseink sosem szenvedtek hiányt állathúsban. A teljesség igénye nélkül voltak itt medvék, őzek, vaddisznók, bölények, hiúzok, jávorszarvasok, muflonok, nyulak, fácánok és fürjek is. És ez volt az oka valószínűleg annak is, hogy nem tudunk olyanról, hogy bármikor is veszekedés tárgyát képezte volna az őslakosság és a honfoglalók közötti vadászterületek birtokjoga.

Esküdtek a kutyára

És nemcsak átvitt értelemben, de szó szerint is. A kutyaáldozat a szerződéskötés kötelező eleme volt a honfoglalás korában. Úgy tudjuk, nem számított elszeparált esetnek, hogy egy keresztény és pogány uralkodó között kötött szerződést nemcsak a Bibliára való felesküvéssel hitelesítették, hanem kutyaáldozattal is.

Theotmár salzburgi érsek egy, a pápának 900-ban írt levelében a frankoknak a magyarokkal kötött kutyával szentesített szerződéséről számol be szörnyülködve. Ugyanilyen módszerrel szerződtek a magyarok a morvákkal, a bizánci császárok 580-ban az avarokkal, 815-ben a bolgárokkal és 917-ben a besenyőkkel.

A 10. századra tehető az a Zalaváron talált agárkoponya, amely a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán ma is megtekinthető. Az ásatás vezetője, Fehér Géza úgy gondolja, hogy az állat valószínűleg egy pogány szertartásban kapott nagyon fontos szerepet. Az ebet egy vastag égésrétegben tárták fel egy üveggyöngy és vaskés töredék társaságában.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon